Ugrás a fő tartalomra

Érzelmi felelősség

Telihold és holdfogyatkozás a Rák havában: 2020.07.05 (06h45p)


Bevezető gondolat: "Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni." (Kyle Cease)

☉☽

A Rák hónap közepénél járunk, amit két újhold keretez (az első: A szív bátorsága), így ez a telihold mondhatni a hullám csúcsa. Vagy mélye – nézőpont kérdése.

A telihold mindig feszültséggel teli átmozdító erőket képvisel. Míg az újholdnál a Rák Hold ereje teljében van, itt rangvesztésben, ráadásul a Bak Szaturnusz uralma alatt. A hónap fő motívuma az érzelmeinkkel való munka: újholdnál a totális azonosulás, teliholdnál az éles szembesülés.

Ez a pozíció az érzelmi felelősségvállalásra hívja fel a figyelmet. Mit jelent ez? Azt, hogy minden pillanatban tudatosak vagyunk az érzelmeinkre, így képesek vagyunk vállalni értük a felelősséget. Mindegy, hogy épp boldogok vagyunk, netán dühösek, csalódottak, szomorúak, bizonytalanok vagy frusztráltak. Egyszerűen csak ismerjük fel és el őket.

Egy-egy helyzetben érezhetjük magunkat így is, úgy is. Az egy rossz "spirituális" hozzáállás, ha azt gondoljuk, minden pillanatban szentnek kell lennünk. Fájón mosolyogni akkor is, ha kényelmetlenül érezzük magunkat. Nyelni a mérget, csak hogy meg nem bántsuk a másikat, el ne hagyjanak, ki ne rúgjanak. Elfojtani az indulatainkat ahelyett, hogy felvállalnánk és a megfelelő helyen, időben és módon konfrontálódnánk.
Ez a telihold az érzelmi minták újjászületését támogatja és az Uránusz – mint az azonnal megvalósuló inspiráció – oldja a tudatos és tudattalan énünk közti feszültséget. Szó szerint arra világít rá, hogy

álarcok nélkül élni rendkívül felszabadító.

Érdemes ezekben a napokban még jobban odafigyelni, hogy mennyire vagyunk érzelmi téren önazonosak. Minél jobban elismerjük érzelmeink létjogosultságát, annál kevésbé függünk tőlük. Itt kizárólag a negatív, korlátozott érzelmekre gondolok. Ilyen a kétely, a félelem, a harag, az aggódás,a szorongás, az ítélkezés, a szégyen vagy a bűntudat.

Igen, van, hogy aggódunk, haragszunk, netán bűntudatot érzünk. Önazonosak viszont csak akkor vagyunk, ha miután bevallottuk magunknak az aktuális érzéseinket, a tudatos énünk veszi át felettük az irányítást. Nem fordítva – nem az érzelmek ragadnak magukkal.

Egyszerűen csak hagyjuk, hogy jöjjenek-menjenek. Ezáltal nem ragadnak meg bennünk napokra hangulattá, nem válnak hónapok alatt kedélyállapottá és nem rögzülnek évek alatt olyan személyiségvonássá, amitől már nehéz szabadulni.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...