Tízmilliószoros teremtő nap: 2016.07.08
"Ha a fa ágai a mennybe törnek
Gyökereinek a pokolig kell hatolniuk."
(középkori alkímiai mondás)
Az év harmadik "tízmilliószoros" napja, az Imakerék ünnepe (Chokhor Düchen), a tibeti naptár szerint a 6. holdhónap 4. napjára esik.
A holdhónapokat már a kezdetek kezdete óta számon tartja az emberiség: sok kultúra és vallási ünnep illeszkedik még manapság is ezekhez. A hónapfordulót mindig az újholdak jelentik, amikor három éjre "eltűnik" a sötét égbolt fénylő égitestje. A negyedik napon pedig "helyre áll a rend": a holdtalan éjszakák után felbukkan a vékony holdsarló.
A bibliai teremtéstörténetben is meghatározó a negyedik nap, akkor teremtette Isten a Napot és a Holdat. Ezzel létrejött az égitestek mozgásának az a ritmusa, amihez a földi rend is igazodik: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet."
Matematikában a négyes a legkisebb összetett szám, vagyis már egyfajta strukturáltságot feltételez. Numerológiában és elemtanban a látható, fizikai világ szimbóluma, a teremtés anyagi, kézzel fogható megvalósulása. A négy rögzít, de a rögzítettségben ott van a széthullás, a felbomlás, mivel ez a teljesség körforgása.
Tarotban a negyedik az Uralkodó lapja, aki kézben tartja élete irányítását. Egy magasabb pozícióban ez az energia a Halál (1+3=4), amiben az egzisztencia széthullik. Újabb ciklusa pedig a Bolond (2+2=4), aki felismeri önmagában az élet változékonyságának örök rendjét. És belátja, hogy a megérkezés csupán egy illúzió és az úton levés a valóság...
A Nap a legnagyobb fényesség, az én-tudat ragyogása, míg a Plútó az élet árnyoldala, a kiszámíthatatlan sötétség. Kreatív káosz, amiből a Nap, mint isteni szikra újra és újra létrehozza a teremtést és amibe visszahullik, s semmivé lesz minden, ami egyszer formát öltött.
Egy életciklus végén járunk, de a lezárás nem jelent valódi véget, csak átmenetet valami új minőségbe. Természetesen ez nem egyetlen nap alatt következik be, hanem szépen, a magunk és a világ ritmusa szerint együtt forgunk a dharma nagy kerekével.
A buddhista ünnep lényege most sem az (Jacque Fresco-t idézve), hogy kívánságokkal "Zargassuk istent", vagy ökölbe szorított kézzel koncentráljunk arra, hogy a mai napon csakis jó dolgokat gondolhatunk, hanem hogy megálljunk egy rövid időre, és elcsendesedve magunkba pillantsunk.
Lássuk, hol tart bennünk ez a változás. Mik azok a dolgok, amiket évek, hónapok alatt "kitakarítottunk" magunkban. Lerombolt és kiszakított régi lelki minták, a múlt maradványai, amiket holt súlyként vonszoltunk magunk után, de végre volt bátorságunk elengedni.
Lehetett ez egy szokás, egy kapcsolat, egy viselkedési séma, bármi...
Lássuk, hogyan váltunk erősebbé az által, hogy nem kötnek tovább gúzsba minket ezek a bénító érzések, füstté vált ábrándok, lejárt szavatosságú ígéretek.
És lehet, hogy még nem tudtuk teljesen elengedni, de legalább elkezdtük magunkról lefejteni őket. Óvatosan, mint amikor egy ruhából kivágjuk a címkét, úgy, hogy közbe meg ne sértsük a kényes anyagot. Vagy talán el sem kezdtük még, de legalább felismertük, hogy van valami, ami nem enged minket fejlődni, teljesebbé válni.
Lássuk magunkban a lelkierőt, amivel mindezt képesek voltunk/vagyunk megtenni. Lássuk azt a képet, akivé mindezektől felszabadulva váltunk vagy válni szeretnénk.
És hagyjuk, hogy a kerék a maga rendje és ritmusa szerint emelve vagy lefelé mozdítva minket - forogjon tovább...