Az egó alkonya

Rák hónap teliholdja: 2022.07.13 (20h38p)

Bevezető gondolat: "Az elhaló erőkben megsejtjük, sőt megpillantjuk a végső soron a jövőre készülő erőket, az alkonyban megsejtjük a hajnalpír reménységét. Lelkileg úgy kell hozzáállnunk az emberiség fejlődéséhez, hogy minden új keletkezésében meglátjuk: az, amit valaha megalkottak, rommá válik, de tudjuk, hogy a romokból új élet sarjad." (Rudolf Steiner)

A két héttel ezelőtti Rák újhold pontosan napfelkeltére esett: az érzelmi tudatosság ébredését vetítette előre. A telihold szintén kiemelt időminőséggel bír: a két égitest a horizonton néz farkasszemet egymással. A Nap nyugaton beleolvad az alkonyat vérvörös lángjaiba, miközben az ereje teljében lévő Hold emelkedik fel keleten.

A hajnal istennőjéről már esett szó a Rák újhold bejegyzésében (Érzelmek hajnala), most nézzük meg az alkonyat mitológiáját. Míg Éósz szorosan a Naphoz kötődik – Héliosz bátyja előtt futott, hogy hirdesse annak színre lépését.

A napnyugta azonban Nüx leányaihoz, a Heszperiszekhez tartozott. Az éjszaka istennője önmagából szülte meg őket, bár a számukat tekintve nagy a bizonytalanság: hárman, négyen vagy heten voltak. Legismertebb nővértriász: Heszperia (alkonyuló), Aigle (a ragyogó fény), Erütheia (vöröslő). A Heszperiszek kapcsolatban vannak az esttel, a naplementével és a kapuval, mely az éjszakába nyílik. Olyan éjszakába, mely aranyalmákat terem.

Kódfejtőként megint csak azt láthatjuk, hogy a mítoszok nyelve az emberi lelket örökíti meg. A nővérek neve lefesti az alkonyi ég különböző színeit. Kertjük rejti a halhatatlanság gyümölcseit. "Földrajzi elhelyezkedésük" az elalvó tudat rétegein át vezet bennünket: először belecsobbanunk az álmok Ókeanoszába, utána a lélek fénylő mezejét érjük el (Édenkert tengelye), majd a mélységbe zárt démonokkal nézhetünk szembe, végül ott vár ránk a mindent elnyelő koromfekete éjszaka.

Az este előtti időszakra a magyar nyelvünk csodaszép kifejezéseket használ. Alk-onyodik, vagyis az éntudat alk-almazkodik. A lenyugszik szóban ott találjuk a nyugalom, a pihenés szinonimáit. A naplemente békét, elcsendesedést ígér.

Ehhez képest amióta világ a világ a sötétséghez leggyakrabban negatív képeket, érzeteket társítunk.

Többféle válasz létezik ennek miértjére, most induljunk ki a telihold-képletből. A Nap jelképezi a bőséget, a gazdagságot, a cselekvő-teremtő energiát, azonban neki csak a nyugati horizontig tart a felségterülete.

Innen az éjszaka és a fénylő Hold uralja a terepet: az egónak, az éntudatnak bealkonyul.

A tudatalatti, az álmok felett nincs kontrollunk, nincs aktív irányításunk, nincs beleszólásunk.

A tudatalatti sok esetben olyan, mint egy "szeméttelep", ide száműzzük a feledésre ítélt múltat, a titkos vágyakat, a bűnös gondolatokat, a szégyent és mindazt, aminek nem tudunk vagy nem akarunk nevet adni. Ráadásul ez tényleg olyan, mint egy óceán, itt összefolyik a családi minta és a kollektív "szennyek" is.

A teremtéstörténetek az ősrobbanás-elmélettel azonos módon írják le a világ keletkezését. A kezdeti semmiből (Khaosz) hirtelen megjelent a fény ("És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság") – de abban a pillanatban, mikor az energia anyagot generált, a fény árnyékot vetett a részecskékre. A valóság építőkövei nem mások, mint a fény torzulásai.

A spirituális utakon sok esetben csak a fényt keressük, de nem veszünk tudomást az árnyékokról, pedig azokat is mi magunk hozzuk létre. 

Ahogy az sem mindegy, hogy mit kezdünk a bolygó szemetével, úgy a saját árnyékos oldalunkat is újra tudjuk hasznosítani.

Félelmek, vágyak, múltak mind tápláló erővé komposztálhatók.

Ehhez azonban előbb felelősséget kell vállalnunk a saját teremtésünkért, ami bizony sok "szemetet" is produkál. Minden rossz, ami velünk történik, nem más, mint annak a bumeránghatása, amit mi magunk vetettünk az árnyékba. Ami most kollektív szinten zajlik – a rendszerek összeomlása – azt együttesen hoztuk létre.

Sok szempontból egy ilyen "alkonyzónában" élünk, a korábbi (patriarchális) egó szép lassan erejét veszti. Tele vagyunk félelmekkel, bizonytalansággal: ismeretlen, ingoványos talajon járunk. A mindent kontrollálni, birtokolni, kizsákmányolni akaró működésmódot jól megismertük az elmúlt pár ezer évben, most azonban egy lágyabb, együttműködőbb, szívközpontú női erő (Hold) ébredezik (A száműzött istennők visszatérnek).

Ehhez azonban a fényt és a sötétséget át kell értékelni magunkban. A félelmek és a vágyak, minden, ami bennünk van: erő. Ha ezt elfogadjuk, akkor belátjuk, hogy a gyengeségünk és nem az ellenállásunk tesz erőssé bennünket. A hibáink belátása a bölcsességünk magva. A vágya azok, amik vezetnek minket előre. A gondolatok építik a valóságunkat. Mindegyik: a negatívok is. 

Az árnyékok az utunk részei. A sötétség az eszköz, amely rendelkezésünkre áll, hogy megtaláljuk a fény útját. Mert a sötétség nem más, mint több száz ösvényen szétszórt fény...

Ehhez a bejegyzéshez inspirációt Matías De Stefano YOSOY blogjáról merítettem.

Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!