Ugrás a fő tartalomra

Bika jegybe lépés és havi bolygómozgások

Ma 11 óra 15 perctől a Nap elfoglalta pozícióját a Bika jegyében. A tüzes energiák ettől  vesztenek ugyan a lendületükből, de a Kosban lévő stellium még mindig erőteljesen érezteti hatását.
Egy száguldó autót sem szerencsés kézifék-berántással stoppolni - főként, ha nem a szélvédő-lefejelés, hanem a lassítás a cél - inkább fokozatosan vesszük vissza a gázt. Ebben a hónapban a planéták is így cselekszenek: tartják még egy darabig az iramot, majd szép sorjában átvonulnak a komótosabb, lassúbb tempójú föld-jegybe.
Maga a jegybe lépés még meglehetősen energikusra sikeredett: Oroszlán aszcendens, Nyilas Hold az ötös ház csúcsán, négy bolygó és MC a Kos jegyében.
Érdemes a még kínálkozó lehetőségeket kiaknázni és a jövőbeni célokat tervezgetni, de már a megvalósításra is fordítsunk kellő figyelmet. Legyünk nyitottak, optimisták, de semmiképp sem elhamarkodottak, meggondolatlanok.
A Bika a vetés ideje, a jövőbeni bő termés alapjainak megteremtése. Bármennyire is szeretnénk gyorsan profitálni (akár anyagilag, akár a kapcsolatainkból, vagy az életünk bármely mozzanatából), gondoljuk át, mi hozhat tényleges eredményt. Csak a biztosnak ígérkező magokat vessük el, azokat is nagy gondossággal, jobban járunk, mintha két kézzel szórnánk szét őket.
A Bika jegyéről bővebben a tavalyi Jegyköszöntőben olvashatsz.

2011.04.20, szerda
   11:15 - Nap a Bika jegyébe lép
2011.04.21, csütörtök
  a Vénusz átlép a Kos jegyébe, újra ötös stellium a jegyben
2011.04.22, péntek
   a Föld napja
2011.04.23, szombat
   az áprilisi Lyridák meteorraj maximuma
   a Hold 1°-ra megközelíti az M22 gömbhalmazt a Nyilas csillagképben
2011.04.25, hétfő
   hold utolsó negyed a Vízöntőben
2011.05.03, kedd
   07:51 - újhold a Bikában
2011.05.10, kedd
   hold első negyed az Oroszlánban
2011.05.11, szerda
   Mars a Bika jegyébe lép
2011.05.15, vasárnap
   Vénusz a Bika jegyébe lép
2011.05.16, hétfő
   Merkúr a Bika jegyébe lép
2011.05.17, kedd
   telihold a Skorpióban

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...