Ugrás a fő tartalomra

Árulkodó ékszerek

Egy gyűrűt felölteni, hacsak nem eljegyzésről van szó, teljesen hétköznapi művelet.
Beletúrunk az ékszeres dobozba és felhúzzuk azt, amihez éppen kedvünk támad. Vagy azt, ami passzol a ruhánkhoz, az alkalomhoz. Az is előfordulhat, hogy állandóan ugyanazt a gyűrűt hordjuk. És persze vannak olyanok is, akik egyáltalán nem viselnek gyűrűt, de ez a bejegyzés most nem róluk szól...

Annak, hogy épp melyik ujjunkra húzzuk fel (tudatosan vagy tudat alatt) üzenete van. Az ujjakhoz hozzárendelhetők a planéták, és a gyűrűk az adott energiákat hangsúlyozzák vagy épp hiányukat pótolják. A maják, a naptárjuk húsz szoláris energiáját szintén az ujjakhoz (illetve a lábujjakhoz) társították.

A hüvelykujjhoz a Mars bolygó kapcsolódik.
A (férfi) erő és a potenciál tartozik hozzá.
Az itt viselt gyűrű az akaraterőt, az aktivitást, a cselekvést, az ösztönösséget és a szexualitást hangsúlyozza.
A maják a jobb kéz hüvelykujjához a Napot - a kozmikus szeretetet, a bal kéz hüvelykujjához pedig a Kutyát - a szív erejét - társították.

A mutatóujjhoz a Jupiter kapcsolódik.
A hit, a (jog)rend és az életbe vetett bizalom tartozik hozzá.
Az itt viselt gyűrű az önbizalmat, a magabiztosságot erősíti, a méltóságot, optimizmust és a jólét érzetét hirdeti.
A maják a jobb kéz mutatóujjához a Sárkányt - a teremtés erejét, a bal kézéhez a Majmot - az istentől eredő gyermeket - rendelték.

A középső ujjhoz a Szaturnusz kapcsolódik.
A vallás, a gazdálkodás, a stabilitás tartozik hozzá.
Az itt viselt gyűrű a kitartást, a következetességet és az elhatárolódási képességet hangsúlyozza.
A maják a jobb középső ujjhoz a Szelet - a szellemet, az inspiráció erejét, a balhoz az Embert - a szabad akaratot - rendelték.

A gyűrűsujjhoz a Nap kapcsolódik.
A bal kéz gyűrűsujjának energiapályája közvetlen összeköttetésben van a szívvel, ezért is viselik itt a legtöbb kultúrában a jegygyűrűt.
Az ihlet és az érvényesülés tartozik a gyűrűsujjhoz.
Az itt viselt gyűrű a szeretet képességét, az életerőt, az önmegvalósítást erősíti.
A maják a jobb gyűrűsujjhoz az Éjszakát - az ötleteket, az intuíció erejét, a balhoz az Égenjárót - a tér, a kiterjedés erejét - kapcsolták.

A kisujj a Merkúr bolygó energiáját hordozza.
A tudás, a kommunikáció és a tervezés tartozik hozzá.
Az itt viselt gyűrű az intellektust, a szellemi fürgeséget, a kíváncsiságot, a logikus gondolkodást hangsúlyozza.
A maják a jobb kéz kisujjához a Magot - a kivirágzás erejét, a bal kéz kisujjához pedig a Mágust - a mágia energiáját rendelték.

Te melyik ujjadon viselsz gyűrűt?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...