Ugrás a fő tartalomra

A Rák szemüvegén keresztül a világ

„Ez a mi otthonunk,
hogy legyen honnan elfutni,
és legyen hova visszatérni.”
- Michael Cunningham -

Az a jegy, ahol a Napunk áll, határozza meg azt a „szemüveget”, amin keresztül a világ dolgait szemléljük, érzékeljük. Így hozzuk létre a nagy egész valóságában a saját szubjektív valóságunkat. Ahogy a makrokozmoszban a Naprendszerünk egy központi csillag köré rendeződik, úgy a horoszkópban a Nap is ezt a központi szerepet képviseli. Az asztrológia szimbólumokra és analógiákra épül, így a legegyszerűbb az értelmezéshez megvizsgálni az adott szimbólumot.

A Rák jegy esetén a kerek hátú tarisznyarák az elterjedt ábrázolás. Vízi élőlény lévén az érzelmekkel, a tudatalatti tartalmakkal áll szimbolikus kapcsolatban.
A rák páncéllal óvja magát, sőt, néhány faj tovább fokozza a védelmet, csigaházba, tüskés tengeri rózsák közé bújik, vagy álcázásnak vízinövényt helyez el a hátán. A rák mozgása jellegzetes, oldalazva halad előre, hátrafelé fut és úszik.
A Rák-típusú emberek is rendkívül érzékenyek és sebezhetőek, ezért keresik folyamatosan a védettséget. Mégis, ha az érzelmeikről van szó, nehezen találják meg a határokat, gyakran rendelődnek alá a másik félnek, ezáltal önállótlanná vagy szélsőséges esetben kiszolgáltatottá válnak. Konfliktus esetén úgy viselkednek, mint a rákok, igyekeznek kihátrálni a szituációból vagy legalábbis óvatosan eloldalazni mellette.
Legfontosabb feladatuk felismerni eredetüket, és otthont adni önmaguknak - önmagukban.
A Zodiákusban a Rák képviseli az anyaságot, az anyai érzéseket, ezáltal azt a "bölcsőt", családot, gyökereket is, ahonnan származunk. Számukra a rendkívül fontos, biztonságot nyújtó fészektől ezért is olyan nehéz elszakadni. Gyakran a szülői házból egyenesen a saját családjukba lépnek tovább. Nehezen válnak felnőtté, mert erős nosztalgia köti őket a felhőtlen, felelősségektől mentes gyerekkor ideáljához. Romantikus, álmodozó énjük örökké megmarad.

A Rák jegy uralkodó planétája a Hold, a legváltozékonyabb égitest. A mitológiában három arca van: a szűz, a feleség és az öregasszony. Ő képviseli a női energetikát, az éjszaka álombirodalmát, a tudatalatti területeket. A Rák jegy szülöttei ebből fakadóan rendkívül fogékonyak mások hangulataira, rossz kedvére, örömére, így az ő kedélyük is meglehetősen ingadozó. Az intuíciók, a megérzések fontos szerepet játszanak az életükben.

További bejegyzések a Rákról:
Csillagjegyek és borok: RÁK
Hold a Rákban
Rák-kristályok 
Csilivili Rák-ékszer
Gondolatok a Rák jegyéről
2012, a Rák hava
2011, a Rák hava
2010, a Rák hava

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...