2014. február 17., hétfő

Megváltó kereszteződések: a Halak jegyébe lépünk

"Nincs rosszabb, mint hazugságban élni, bármilyen súlyos is legyen az igazság. Az igazsággal mindig lehet mit kezdeni. Az igazság mindig megváltás, mert csak általa járható be a lélek mélyére vezető út."

- Pierre Franckh -


Izgalmas kérdéseket boncolgathatunk ismételten a Halak hónapban, de most már a Ló temperamentumával.
Vagyis mindent hatalmas lendülettel!
2014. február 18-án, kedden, budapesti idő szerint 18 óra 55 perckor a Nap átlép a Halak jegyébe, a születés előtti Zodiákus-állomásába.
Ez a szunnyadó tél utolsó hónapja, amit már a kirobbanó, életre kelő tavasz követ. Most azonban nem lehet álmodozni, lazsálni, elő kell készíteni a terepet: gyomlálni, metszeni, ásni, vetni! Persze csak akkor, ha (lelkedben) virágzó kertet szeretnél látni.

Kereszt kereszt hátán

Szép, feltűnő pirossal berajzoltam az első keresztet. A már sokat emlegetett kvadrát-formációhoz ebben a hónapban a Hold csatlakozik - hogy érzelmileg is érintettek legyünk a folyamatban.
Ez a négy pont alkotja a kardinális (alapvető, sarkalatos, nagy fontosságú) égi keresztet - vagyis az útjelzőket.
A másik kereszt az úgynevezett "megváltás keresztje", amit a Szűz aszcendens és az Ikrek MC hoz létre.

Elérkeztünk ahhoz az útkereszteződéshez, ahol letehetjük végre a keresztjeinket.
A mozdulat rendkívül egyszerűnek tűnik: nyomja valami a válladat, hát tedd le a súlyt. Ám az életben megvalósítani mindezt sokszor fájdalmas, körülményes és bonyolult.
Olyan régóta cipeljük a terheket, hogy észrevétlenül hozzájuk nőttünk. Megszoktuk a nyomást, a fájdalmat, a kellemetlenséget, a mártír-szerepeket, a függőségi helyzeteket. Mégis érezzük, keresztekkel élni nem az igazi. De nélkülük is félünk, mert helyettük nincsen más, mert ismeretlen érzés a felszabadultság, a megváltás…
Most, a hónap energiáival együttműködve lehetőségünk van arra, hogy letegyük a régi keresztfákat, és a számunkra értékeset, gazdagítót, fejlődést hozó álmokat, célkitűzéseket, irányjelzőket pakoljuk a tarisznyánkba.

Kerti munkák

Ez a feladat szerintem valódi hőstett. Életünk színdarabjának vannak látványos és homályba vesző mozzanatai. Előbbiek harsányak, színesek, emlékezetesek, mikor végre elköltöztünk otthonról, mikor az első napunkat töltöttük egy munkahelyen, mikor be mertük vallani valakinek a szerelmünket, vagy egy kapcsolat végén becsuktuk magunk után az ajtót.
De ezekhez a mostanihoz hasonló láthatatlan fordulópontok vezettek. Mélyen legbelül megfogalmazott vágyak, döntések, felismerések. Apró irányváltások, ami után már semmi sem maradhatott a régiben. Új színt szőttünk életünk szövetébe, de a minta még szemmel nem látható.

Most nem az óriást vagy a sárkányt kell legyőzni, hanem bele kell merészkedni egy ködös, homályos és átláthatatlan álomvilágba. Oda, ahol nem tudjuk, merre kanyarognak majd a folyosók, hova vezetnek a lépcsők, lesz-e a végén kiút, jutalom, kézzel fogható eredmény.
Egyetlen páncélunk az életbe vetett feltétlen bizalom, egyetlen fegyverünk pedig az, hogy szívünk mélyén akarjuk a változást. A kulcs: merjünk más-szemmel látni. Bátorságunk pedig arra kell, hogy ki merjük mondani az igazságot.

A kertes hasonlattal élve a gyomok az illúziók, az önbecsapások, a kiszolgáltatottság, a függés, az élethazugság. Ezektől kell megtisztítani a földet, hogy tavasszal azok a magvak csírázhassanak ki, amiket látni szeretnénk az életünkben.

Halak havi horoszkóp csillagjegyek szerint:

a Mindennapi nők oldalán

Jelentős napok a Halak havában:

2014.02.18, kedd
- Nap a Halak jegyébe lép (19h02p)
2014.02.19, szerda
- a Padparadsa blog születésnapja! :)
2014.02.20, csütörtök
- Mars, Hold és Szaturnusz látványos együttállása a Szűz csillagképben (hajnali órákban)
2014.02.23, vasárnap
- Nap és Neptunusz együttállása
2014.02.27, csütörtök
- Merkúr, Vénusz és a holdsarló együttállása a Bak és a Nyilas csillagképben (hajnali órákban)
2014.02.28, péntek
- a Merkúr direkt mozgásban
2014.03.01, szombat
- retrográd Mars
- újhold a Halakban (09h02p)
2014.03.02, vasárnap
- retrográd Szaturnusz
2014.03.04, kedd
- Fekete Hold Lilith az Oroszlánban (18h02p)
2014.03.05, szerda
- Vénusz a Vízöntőben
- a Jupiter direkt mozgásban
2014.03.08, vasárnap
- Nemzetközi nőnap
2014.03.15, szombat
- Nemzeti ünnep
2014.03.16, vasárnap
- telihold a Szűzben
2014.03.17, hétfő
- Merkúr a Halakban


Hold a jegyekben:

02.20, csütörtök: Skorpió
02.22, szombat: Nyilas
02.24, hétfő: Bak
02.26, szerda: Vízöntő
02.28, péntek: Halak
03.02, vasárnap: Kos
03.04, kedd: Bika
03.07, péntek: Ikrek
03.09, vasárnap: Rák
03.12, szerda: Oroszlán
03.14, péntek: Szűz
03.17, hétfő: Mérleg
03.19, szerda: Skorpió

4 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot a blognak! :)

    A következő időszakot meg kíváncsian várom. Eszter, úgy tűnik, hogy igazad lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rita, köszönöm!

      Elárulod, mire gondolsz? :) (küldheted privátban is)

      Törlés
  2. szia, felteszed a Halak havi horoszkópot? tudod a belinkelt oldalon nem igazán frissül:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tímea,
      A Mindennapi nőt nem én frissítem, de hamarosan fent lesz az aktuális, ígérem! :))

      Törlés

Related Posts with Thumbnails