Ugrás a fő tartalomra

A negyedik év

"A barátságnak négy formája van:
a hősies, az intim, a szellemi és a játékos.
De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója.
A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet;
a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa;
a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek;
az intim az, hogy feltárom magam."

- Hamvas Béla -


Ma van a blogom negyedik születésnapja: 2010. február 19-én, pontosan ebben az időben látta meg a napvilágot.

A blog születése könnyű volt: magával ragadott a lepkeszárnyú ihlet, én pedig átadtam magam neki, és gépelni kezdtem. Célom nem volt több, mint megosztani a gondolataimat, tapasztalataimat azokkal, akik nyitottak erre. És írni is szerettem volna. Nagyon…
A blog fejlődése és kibontakozása egyszerre volt hosszú, fájdalmas és csodálatos, hiszen, mint minden kreatív gyermek, az alkotójából - belőlem - táplálkozott.
Sokszor igazi próbatétel volt, a kitartásé, a hité, hogy ne adjam fel. Hogy folytassam. Írjak akkor is, ha nincsenek visszajelzések, ha azt sem tudom, olvas-e valaki. Hogy felkerüljön az égi aktualitás akkor is, ha fáj a fejem, rossz a kedvem, szomorú vagy csalódott vagyok.
Együtt formálódtunk, külsőségekben, stílusban, mondanivalóban.

És most itt vagyunk. Újabb mérföldkő, újabb születésnap. Visszapillantva a blogom röpke életére: vele - veletek - csak az öröm volt.

A jövő ígérete

A blog rendjét mindig is a csillagok rendje adta, egyéb tervszerűség vele kapcsolatban sosem volt bennem. De a születésnapokon lehetőség van rápillantani egy kicsit a jövőre, így megnéztem a blog szolár-képletét és kértem hozzá három tarot lapot.
A képi üzenet a következő volt:
   VIII. Az igazság
   XIX. A világ
   V. A próféta
Ezt a kódfejtést kaptam hozzá N.N-től: "Bízz a nem láthatóban. Jó hírek. Fejlődés. Új, nem várt, pozitív irányok." 
Mivel az önelemzés sosem lehet elég objektív, így az asztrológiai jövő-olvasathoz felcsaptam a Tranzitok kézikönyvét, az alapján írom ezeket a sorokat.
Várhatóan a bejegyzésekben több lesz az érzelmi töltés, az érzékenység (Rák aszcendens visszatér), és ezáltal a személyes hangvétel is.
Váratlan, előre nem látható és hirtelen változások a szakmai előmenetelben (Uránusz az MC-n).
(Lám, lám, az archaikus rendszerek egymástól függetlenül ugyanazt a nyelvet beszélik!)
Igyekszem finoman, gazdag képi világgal fogalmazni, hogy a Merkúr-Neptunusz együttállásnak az előnyeit, és ne a zavaros, érthetetlenségét ragadjam meg.
Kedvencem a képletben a Hold-leszálló-holdcsomópont és a felszálló holdcsomópont-Vénusz együttállás. Hogy ezek miket hoznak a felszínre, majd egy év múlva megbeszéljük…

A barátság négy formája

Aki tapasztalta már közvetlen közelről a bejegyzéseim alakulásának folyamatát, az tudja, hogy olykor több idő megy el a megfelelő kép és idézet kiválasztására, mint az írásra. Tökéletes összhangra törekszem, ezért a fotó mindig mögöttes tartalmat hordoz, a bevezető gondolat pedig egy kortynyi, tömény esszencia.
Szeretném most ezt a lényegi oldatot alkotóira bontani, hogy érthető legyek:

Szerencsés ember vagyok, sok igazán közeli barátom van, akikre igazak Hamvas sorai. De ennél jóval több barátom van, hisz itt vagytok ti is - az OLVASÓK.

Hősiesen feláldozzuk magunkat egymásért: az időnket, ami manapság talán az egyik legértékesebb tényező, hisz olyan kevés van belőle, és az is egyre fogy. Én, amíg írok, te pedig amikor olvasol.

Szellemi, mert ahol együtt vagyunk, az a szellem világa. Sokszor veszem észre, hogy írás közben megszűnik a szándékosság, és csak vezetik a kezemet a képernyőre vágyódó szavak, sorok, mondatok. Te pedig, ha átadod magad, beleolvadhatsz ezekbe.

Játékos, mert együtt játszunk el a gondolatokkal. A játék nem más, mint örömteli tanulás: tanulok tőled láthatatlanul is. És remélem, a játékos kedv ragadós, s olykor te is továbbgördítesz innen egy-egy gondolatlabdát, továbbrajzolsz az életedben egy-egy elképzelést.

És intim, a lehető legintimebb, a tiszta lélekig csupasz. Hiszen minden gondolat, szó, kép, idézet mögött ott vagyok. Feltárom magam. Tőletek pedig fantasztikusan meghitt, bensőséges hozzászólásokat, üzeneteket, szótlan megerősítéseket kapok.

Köszönöm!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...