Ugrás a fő tartalomra

A Halak újhold szerencséje

„Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük… A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk… nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája… Ez itt az időnk… akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, a mi nekünk adatott… és múlik, múlik… Mi a csudára várunk hát?”
~ Talmud ~

A Halak újhold 2014. március 1-jén, budapesti időszámítás szerint reggel kilenc órakor lesz. Izgalmas konstelláció ígérkezik, mivel a Nap és a Hold együtt áll az uralmi Neptunusszal. Erre ad támogató (egzakt trigon) fényszöget a Halak jegy másik születési uralkodója, a Jupiter a Rákból.

Lélektervezés

Az újhold asztrológiai üzenete: újjászületés lehetősége az adott életterületen. Mivel erős egységbe kerül az akarat és az érzelem, így ennek érdekében hatalmas energiákat mozgósíthatunk.
A Halak újhold mélyebb megértéséhez érdemes előbb magáról a Halak létállomásról beszélni egy kicsit.
Az asztrológiai évkör, a létbe lépés a Kos jegyével, illetve az aszcendenssel kezdődik. De a születés pillanatát megelőzi kilenc igen fontos hónap. Ez a "lélek-tervezés fázisa".
A köztes lét állapotában rendkívül érzékenyek vagyunk mindenféle rezdülésre, az ott szerzett impressziók, élmények akár felnőttkorunkig is elkísérnek bennünket.
Magunkba isszuk a szülők hozzánk való viszonyulását, a köztük lévő kapcsolat milyenségét éppúgy, mint például a zene szeretetét.

Sejtések és megfoghatatlan ideák formálnak, anya és apa vágyai, félelmei, bizonyosságai és bizonytalanságai. A lélek itt még rugalmasan jár ki-be a test szűkösségéből a határtalan transzcendens világba, így az ott szerzett tapasztalatokkal is gazdagítja önmagát. A Halak csillogó illúziói, teremtő fantáziája hoz létre bennünket.
Mind káprázatból születünk, és életünk folyamán ennek a káprázatnak a szövetét szőjük tovább.

Függőségek

Ehhez a jegyhez rendelik azokat a függőségeket, amik elbódítják az elmét, megváltoztatják a tudatállapotot. Ám nem csak az alkoholról vagy a drogokról van szó. Itt találhatók a világról alkotott (ahogy az előző bekezdésben írtam: mélyben fogant) elképzelések is, amiktől kiszolgáltatva függünk.
Mindenkinek az életében számtalan olyan zsinór van - öntudatlan tapasztalatok (előző életek, magzati kor, hozott minták, társadalmi-kulturális örökségek) - amikbe belegabalyodtunk. És éppen úgy, ahogy a XII-es tarot kártyán az Akasztott, fejjel lefelé lógunk.
Nehéz ezekből kikeveredni, mert az illúziókat a valósággal azonosítjuk. Pilinszky így írt erről: "A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb, és "tényszerűbb". Holott csak formája a rugalmas léleknek, mint pohár víznek a pohár."
De minden függésben ott van a felszabadulás vágya, minden magunkon cipelt keresztben a megváltás sürgető sóvárgása.

A szerencse arany szálai

Az asztrológiai képletben (ebből következően az emberi életben is) a legnagyobb dolgok a sötétben, a csendben születnek. A világ számára mindig látványosabb a robbanás, a csillagszórós, hangos belépő, mint amilyen a virágba boruló, bódító-zsongító, vérpezsdítő Kos jegye.
A Halaknál "csupán csak" megálmodjuk az életet.
A leszületés után már mindenkinek kész az életterve, de azt folyamatosan alakíthatjuk, finomíthatjuk, színesíthetjük.
És olykor ehhez kapunk grátisz néhány különleges fonalat.
Most is.
A Halak jegyének két uralkodója adja át ezeket. A Neptunusztól fogékonyabbá válhatunk a láthatatlan dolgok iránt, felfokozódhat az érzékelés. A Jupiter pedig önbizalommal, optimizmussal, gazdag érzelmekkel, mi több, szerencsével ajándékoz meg bennünket.
Ahhoz, hogy ezeket a plusz szálakat beleszőhessük az életünkbe, néhány zsinórt bizony el kell oldozni. Mindenkinek egyediek ezek az álmok, mindenkinek egyediek a függései. Azt magunknak kell megnevezni, mi az, amit el tudunk engedni ahhoz, hogy valami mást be tudjunk fogadni…

A csapda a Halak passzivitása, folytonos elvágyódása lehet. Majd valamikor… Egyszer, egy szebb jövőben… Ha úgy állnak a csillagok… A "valamikor", a "szebb jövő" most van. A csillagok pedig úgy állnak.
Ne várjuk kívülről a megváltást, tegyünk érte. Fordítsunk önmagunkra egy kis figyelmet, gondoljuk végig, mit szeretnénk, mi az, amit megálmodtuk magunknak. S ha kell, álmodjuk újra!
Majd kezdjünk el élni! Lehet, hogy a változások sokáig észrevétlenek maradnak, de mégiscsak gyökeret eresztenek, szárat bontanak a csöndben. S a tavasszal együtt kiemelkednek a homályból. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...