Ugrás a fő tartalomra

Bátraké a szerencse! Oroszlán jegyében a Jupiter

„A gyávák sosem engedik, hogy lángra lobbantsa szívüket a tűz, mert ők csak arra vágynak, hogy az új helyzet visszaváltozzék olyanná, amilyen volt és ők továbbra is a szokásos módon gondolkodhassanak.
A bátrak azonban tűzre vetik, ami régi és akár óriási belső szenvedés árán is, de mindent maguk mögött hagynak, még Istent is és haladnak tovább előre.”

Paulo Coelho: Az Ötödik hegy


Letelt az egy év, a Jupiter most búcsút mond a Rák jegyének, és 2014. július 16-án, szerdán (12h31p) átlép az Oroszlánba aranybirodalmába.

Önbizalom-próba

Ahol a Jupiter égi útja során vendégeskedik, ott kitárja a kapukat a növekedés, a bőség, a gazdagság, a szerencse és a jólét előtt. Épp ezért a tradicionális asztrológiában "fortuna maior"-nak, vagyis a Nagy Szerencse bolygójának is nevezik. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy bár egy valóban bőkezű istenről beszélünk, a lehetőségek felismerése, a nyitottság és az áldás elfogadása főként rajtunk múlik!

Az élet ajándékai felé több út is vezet.
Egyik a kemény, korlátozó, szigorú Szaturnusz göröngyös-sziklás kaptatója, a másik a joviális Jupiter gyümölcsfákkal szegélyezett ösvénye. Előbbinél küzdeni kell, próbákat kiállni, fegyelemmel, lemondással, kitartással haladni a kitűzött cél felé. Utóbbinál elég a kezünket nyújtanunk. Mégis sok esetben kizárólag az előbbi útvonalat látjuk magunk előtt. Miért?

Mert sokszor csak azt fogadjuk el magunkénak, amiért keményen megdolgoztunk, mert nem hiszünk benne, hogy küzdelem nélkül is megérdemeljük a jót.
Mert az életbe - és önmagunkba vetett bizalom - az egyik legnagyobb megmérettetésünk.

Az Oroszlán jegyében ragyog legfényesebben a Nap, vagyis itt tud az önbizalom, a teremtőerő, az öntudat és az önazonosság kiteljesedni. A Jupiter ezen a területen optimizmusra, egészséges önbizalomra, kreativitásunk kifejezésére tanít bennünket.

A gazdagság ott van benned

Energiával, lendületesen és jó adag feszültséggel indul a Jupiter egy éve az Oroszlánban (Nap-Mars kvadrát), amit egy Nap-Hold-Szaturnusz királytrigon is kísér. Ez a felállás összecseng az idei Ló évének üzenetével.

Ez a hatalmas erő sokakat lobban lángra, sokan érzik majd magukban a hívást, hogy maguk mögött hagyják a régi énjüket, és kövesség a szívük hívó szavát. A motiváció: az önkifejezés, a teremtés vágya, az alkotás öröme, a kiteljesedés, a siker, a bőség, az elismertség, az élet élvezete. Az egyik legnagyobb luxus a világon: ha pontosan azt éljük, amire teljes szívből vágyunk.

Ám ehhez kinek a kishitűséget, kinek az elvakultságot kell legyőznie magában. Az oroszlán szemébe csak rendíthetetlen hittel, magabiztossággal nézhetünk!
Bő egy év áll rendelkezésünkre elsajátítani a leckét, amíg a Jupiter ebben a jegyben marad (2015. 08.11-ig).

A képlet "taktikája" a következő:
Haladjunk lépésről lépésre, hiszen magasabb célok felé igyekszünk, oda nem lehet fejvesztve rohanni. Akármennyire is feszít bennünket az, hogy már rengeteg energiát fektetünk magunkba, a változásokba, "szívben is meg kell oda érkezni".

Érdemes először megvizsgálni, hogy állunk az önbizalommal, az önértékeléssel. Mennyire vagyunk tisztában képességeinkkel, mennyire tudjunk a szívünkkel, mit is szeretnénk.
A szív - vagyis a nyugodt, stabil, változatlan középpont - az Oroszlán jegy szimbóluma, így ebben az időszakban azt kell(ene) követnünk.

Másodszor nagy teremtőenergiákról van szó, azokkal is meg kell tanulni helyesen bánni. Erőgyűjtés, az erőforrásokkal való gazdálkodás, mások, és saját határaink tiszteletben tartása is fontos. Máskülönben túlzásba eshetünk. A tűz melegít, fényt és biztonságot ad. Ha szépen körbekerítjük téglával, földdel. Különben elszabadul, és pillanatok alatt futótűzként felperzsel mindent. A jövőbeni értékeket, eredményeket is.
A beteljesedés, a boldogság, a szerencsés fordulat akkor jön el, ha bennünk megvannak hozzá a feltételek.

Az Oroszlán Jupiter a tanulás és a megerősödés folyamatában arra biztat: legyél hajlékony, játékos és örömteli, mint a gyerekek. Add oda magad az életnek. Szabadítsd fel magadban ezt a tiszta hittel teli teremtőenergiát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...