Ugrás a fő tartalomra

Villámcsapás-szerű változások

"Ma már mélyen hiszek abban, hogy minden ember életében eljön a gyökeres változás tagadhatatlan, kitüntetett pillanata, amikor a körülmények összjátéka folytán egy csapásra átalakul minden." (Nicholas Sparks)

A 2014-es év felénél járunk, és az elmúlt hat hónap fináléjaként már megint négy égitest méri össze erejét a fejünk felett.

Félidő

Dinamikus, változékony évet írunk, személy szerint nekem - de gondolom több olvasómnak is - jutott néhány intenzív élmény az idén. Ha visszatekintek, szinte tegnap történt, hogy az új évre pezsgőt bontottunk, és hipp-hopp, máris térdig gázolunk a nyári szezonban. De az idő fantasztikusan hajlékony és rugalmas anyag: ha azt mérlegelem, mi minden fért bele ebbe a pár röpke hónapba - a megélt tapasztalatok éveknek tűnnek.

Ez a kiszámíthatatlan változékonyság (vagy izgalmas mozgékonyság, kinek-kinek a viszonyulása szerint) a Plútó-Uránusz kvadráthoz kapcsolódó planéták következménye. (Felsorakoztak... Kezdődik...) Most a Rák jegyének közepén járó Nap zárkózik fel melléjük, aki néhány napon belül a már kifelé kacsingató Marsot is visszahúzza. Végül a július 12-i teliholddal teljesedik ki a folyamat.

Áprilisban volt már egy hasonló állás (Szabadítsd fel!), de akkor a Napot magával ragadta az Uránusz elsöprő energiája.
Ezt írtam akkor: "Váratlan és véletlen eseményeket hozhat ez az időszak. Kétféleképpen viszonyulhatunk hozzá. Próbálhatjuk elzárni magunkat a változások elől, de akkor felrázó, megrázó helyzetekkel találhatjuk négyszemközt magunkat. Vagy lehetünk nyitottak, befogadóak, elébe mehetünk a világ tágulásának, lábujjhelyre emelkedve belevethetjük magunkat az élet áradatába. Mindkét esetben figyeljünk a lábunk elé, már nagyon közel van a sziklaperem széle!"
Most a T-kvadrátos felállásnak köszönhetően ha a Nap pontosan előre tekint vagy kilencven fokban elfordítja a fejét, ráláthat a többi szereplőre.
A Nap az a pozíció, ahonnan felülről, tudatosan láthatod, mi történik éppen most veled.

Félelmek felől nézve

Átrendeződés és egyensúlyteremtés - ez a két kulcsszó határozta meg az elmúlt fél évet. A változás elindulhatott benned, azzal, hogy a helyedet kerested a világban, de a családodban bekövetkezett események vagy akár a párkapcsolatodban felmerült problémák is rákényszeríthette arra, hogy végiggondolt, mi is az, amire valójában vágysz. Az indulási irány lényegtelen, sokkal fontosabb, hogy mind-mind feléd mutatnak.

Ha eleve egyensúly volt benned, körülötted, nemigen tudott volna bármi is kimozdítani. Ez a kibillenés lehetőség arra, hogy újrakezd egy magasabb szinten. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy őszinte legyél (elsősorban) saját magaddal. Vetkőzd le azt, ami nem a tied. Olyan elvárásokat, elképzeléseket az élettel szemben, ami nem mélységesen mélyről belőled fakadnak. Azt, hogy ki vagy valójában és ki lehetsz te magad határozod meg.
Ez sok esetben nincs szinkronban a körülményekkel. Új életciklust elindítani elengedés nélkül lehetetlen. Amíg foggal-körömmel ragaszkodunk a régihez, hogyan is tárhatnánk ki a karunkat az új befogadására?
Falaidat most nem lassan, óvatosan és darabonként bonthatod le. Az Uránusznak köszönhetően egyszerűen leomlanak. Az azonban koránt sem mindegy, hogy te veszed a kézbe a kalapácsot, vagy az élet helyezi el a dinamitokat.

Nagyjából ezt láthatja a "Nap" vagyis TE, ha körbenézel. A Rák jegyében ott vannak a visszatartó félelmek, ezeket kell tudatosan feloldanunk. Sokszor bele sem gondolunk, mélyen a tudat alatt mennyi "csapda" van elrejtve. Hiába akarunk, hiába vágyakozunk, fejben hiába futottuk már le a maratoni távot, valami láthatatlan béklyó miatt mégsem merünk elindulni. Vagy ha el is indultunk, van egy pont, ahol mindig elakadunk, ahonnan mindig kihátrálunk vagy megfutamodunk.
Mitől félsz? - Tedd fel magadnak a kérdést. És ha már néven tudod szólítani a félelmeidet, tedd meg a következő lépést. Egyetlen út van: előre.

"Tori iru" Haladj keresztül és lépj be

Japánban van egy csodálatos építmény, torii-nak hívják. Ez egy olyan kapu, ami nem csatlakozik semmilyen épülethez (független az egótól).
A torii egy szimbolikus határvonal a hétköznapi és az isteni között.
Mindannyiunk életében vannak ilyen torii-k, melyeken látszólag egyszerű lenne keresztülhaladni, mégis annyira "szent" az aktus, hogy halogatjuk az átlépést. Érdemtelennek érezzük magunkat az "isteni" világra, önbizalmunk vagy az életbe vetett hitünk túl kevés.

Most a Skorpió Szaturnusz oldja a feszültséget: trigont ad a Napra, szextilt a Plútóra.
Arra hívja fel a figyelmedet, hogy győzd le a küszöb átlépésének a félelmét! Lépj túl a saját gátjaidon. Vedd észre, hogy az akadály benned van. Az istenek kapuja se nem tárva, se nem nyitva. Csupán csak: OTT VAN.

Ez a hét "gyorstalpaló" lehetőség megtisztítani és felkészíteni magunkat a jövő szombati teliholdig.  Ott ugyanis felteszik nekünk a kérdést: vállalod a felelősséget önmagadért?
Az sem mindegy, hogy a hamarosan bekövetkező Jupiter jegyváltásnak hogyan nézünk elébe. Az Oroszlánban a magas szintű teremtőerőt reprezentálja, így lényeges szemponttá válik, hogy az ember a félelmeit teremti meg vagy az álmait váltja valóra. (előadás: Bátraké a szerencse!)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...