2017. szeptember 21., csütörtök

Ahol a fény és árnyék összeér

Mérleg jegyébe lép a Nap: 2017.09.22 (22h02p)

Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
(Fodor Ákos: Szertartás)

A tavaszi és az őszi napéj-egyenlőséggel mindig két világ határán vagyunk. Márciusban hosszabbak lesznek a nappalok, gyűlik az erő, a lendület, a tettvágy, a természet energiái is kifelé, a rügyek, a levelek növekedése felé irányulnak. Ilyenkor szeptemberben fordul a kocka, érezzük mindennek az elmúlását. Az energiák is inkább befelé húzódnak. Ha a reggeli vekker engedné, mi is tovább lustálkodnánk, este pedig jól esik egy bögre teán melengetni a kezünket, miközben a takaró alá kuckózunk.

Ha láttatok már asztrológiai képletet, akkor tudjátok, hogy ott egy különleges perspektívából szemléljük a világot - ugyanis minden fordítva van. A kelet balra kerül, míg a nyugat jobb oldalra, a legvilágosabb pont van a legsötétebb helyen, és a lélek beavatási körén épp ott, ahol a világ elcsendesedni készül, mi kifelé, a külvilág felé fordulunk. Ennek az "összevisszaságnak" a legősibb hermetikus törvény áll a hátterében: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd."

Az egyetlen varázslat, ami végigkísér bennünket ezen a hónapon az, hogy megértsük, a minket körülvevő világ - beleértve az emberi kapcsolatokat, élethelyzeteket és történeteket - minket tükröz. A nézőpontunk a Mérleg havában kívülről vezet vissza önmagunkhoz. A jegy szimbólumai a mérleg és a tükör csupán objektív mutatók.

Ennél a jegynél kerül elő leghangsúlyosabban a kapcsolat - és azon belül főképp a párkapcsolat - kérdése. Azért, mert ott találkozunk leginkább az árnyékainkkal. Kapcsolataink szólnak a hiányainkról, az elakadásainkról, de a lelki fejlődésünkről is, mégis nagyon nehéz rápillantani ezekre, mivel úgy érezzük, ezek a lélekrészek tőlünk nagyon távol és sötétben vannak. (Lásd Jung perszóna és árnyékszemélyiség fogalma)

Ide tartozik tulajdonképpen minden, ami a külvilágban történik. Ahogy haladunk a Szaturnusz Bak-jegyváltása felé, egyre jobban le fog (vagy legalábbis kellene) tisztulni az a látásmód, hogy a sorsunk alakulásáért mi magunk vagyunk a felelősek. Nézz körül: ezt te teremtetted. És ha épp az árnyékos területekre kell rátekintenem ezzel, az bizony fájdalmas lehet.
Ezt a hónapot több síkon is végig fogja kísérni az a momentum, hányadán is állunk önmagunkkal, illetve a kapcsolatainkkal. A Mérleg jegyébe lépő Napnak nincs fényszöge, illetve csak egy furcsa 150° a Kos Uránusztól. (Azért "furcsa", mert oppozit jegyből kap kvinkunxot.)
A magány és az egyedüllét különböző aspektusaival foglalkozhatunk. Lehet, hogy már hosszú évek óta egyedül vagyunk és most elkezdjük megkeresni vagy megérteni az okokat. De párkapcsolatban is átélhetjük ezt a magányosságot. Vagy egyszerűen csak értékelhetjük, netán átértékelhetjük a kapcsolatainkat - ehhez is szükséges az egyedüllét csendje.

Sok belső küzdelem várható, mivel a képlet bővelkedik a szembenállásokban. Ebből az Jupiter-Uránusz már jó idejei feszegeti bennünk a határokat. Történetük 2014-re nyúlik vissza, amikor is egy négyes fényszög indított el nagy személyiségátalakulásokat (Azoknak, akik lemaradtak). Erről a hónap során lesz külön szó, mivel néhány napon belül egzakttá válik. Részben ennek köszönhetően rengeteg kapcsolat alakult át gyökeresen (vagy akár tőből kitépve) az elmúlt időszakban.

A mérleghinta-szerű oppozíció - és maga a Mérleg jegy energiája is - folyamatosan törekszik a megbékélésre, az egyensúlyra. De vajon meddig megyünk el ezért a látszólagos békességért? Akár a megalkuvásig is? A hónap Ikrek aszcendense révén főképp arról lesz szó, hogy mit is gondolunk a kapcsolatról, milyen kép él a fejünkben és ebből mennyi a belevetítés, a túlidealizálás (Neptunusz oppozíció). Vajon arra várunk, hogy a "másik majd megváltozik"? Vagy a magányunktól majd egy kóbor lovag ment meg?
A hónap dinamikája izgalmasan vezet végig minket ezeken a kérdéseken - természetesen az aktív részvételünk most is alapfeltétel!

A Mérleg hónap fontosabb égi eseményei:

Szeptember 22-én, pénteken (22h02p) a Nap belép az őszi napéj-egyenlőséggel a Mérleg jegyébe. A keltáknál ez a Földanya, Mabon ünnepe volt. A női energiák felerősödnek: a befogadás, az elfogadás, az álmok és a megérzések. Testünk és lelkünk bőségesebb, laktatóbb táplálást kíván.

Jövő csütörtökön (09.28, 06h25p) a Jupiter és az Uránusz* eléri azt a bizonyos egzakt oppozíciót, ami a Jupiter Mérleg jegyben töltött egy évének a fináléja is lesz. Stílszerű, ám kissé "drámai" lezárás. Vannak kapcsolatok, de legalábbis kapcsolati minták, amitől búcsúzni kell.

09.30-án, szombaton (02h43p) a Merkúr átlép a Mérlegbe, közelít a Naphoz. Gondolkodásunkban, világlátásunkban fokozódik az önazonosság. Tisztulhat a kép arról, hogyan látjuk magunkat mások szemüvegén keresztül. Az esetleges konfliktusok tisztázására a legalkalmasabb idő, sőt, ha szépen le szeretnénk zárni kapcsolatokat, azt is megtehetjük. De ezt csak akkor lehetséges, ha a saját vágyainkkal, igényeinkkel is már tisztába kerültünk – különben elkerülés, mellébeszélés, szép lezárás helyett pedig szépítgetés lesz a vége.

A Nap-Hold fényszögek is különböző módon tesznek hozzá a kapcsolati kérdéseinkhez. A telihold* október 5-re, csütörtökre esik (20h41p), amit egy Mars-Vénusz egzakt együttállás tesz teljessé. Újabb formában kerülhet ismét elő az, hogy hogyan gondolkodom általában a kapcsolatokról, mik a bennem élő elvárások, vágyak, igények és mik a realitások.

Ritkán írok állócsillag-együttállásokról, most mégis úgy gondoltam, külön bejegyzést érdemel az október 8-i Szaturnusz* és a gyógyító Kígyótartó (α Ophiuchus) története. Pusztán azért, mert ebből a belső újrakapcsolódásból ő is kiveszi a részét.

A dupla tízes (10.10, kedd, 15h21p) az előttünk álló kerek esztendő újabb feladatcsomagjával, a Jupiter Skorpió* jegybe lépésével ajándékoz meg bennünket. Elöljáróban csak annyit: csodás lehetőség a lelki gazdagodásra, fejlődésre.

Október 14-én, szombaton (12h12p) a Vénusz is csatakozik a Naphoz a Mérlegben. Kis időre átveszi a hatalmat a teljes képlet felett, hiszen a Neptunuszt kivéve a többi planéta felett ő diszponál. A harmónia iránti igényünk fokozódni fog. Ha belül ezt kialakítani még nehézkes, a környezetünk szépítésével, kellemes programokkal, baráti összejövetelekkel hozzájárulhatunk.

Következő hét kedden, (10.17, 09h59p) a Merkúr átlép a Skorpióba, a saját meggyőződésekhez már egy jóval szenvedélyesebb kommunikáció is társul. Ha még eddig nem tettük meg, most sokkal tudatosabban fogunk tudni kiállni magunkért. A Jupiter együttállásnak köszönhetően fokozódik a pszichológiai érzékünk, amivel élhetünk jól, de akár vissza is. Eleven pontokra tapinthatunk másoknál, ami nem mindig kellemes.

Október 19-én, csütörtökön (21h13p) a Mérleg újhold* beéri az Uránuszt (egzakt oppozíció), s mi ismét a régi mintákból való kitörések kérdésével találjuk szembe magunkat. Ugye hogy szép íve van ennek a hónapnak is?

10.22, vasárnap (20h29p) a Mars* még gyorsan átslisszol a Mérleg jegybe, ami az akarat és cselekvőerőnek nem igazán kedvez. De úgy tűnik, neki ezen a területen lesz még gyakorlati feladata.
Egyelőre úgy tűnik, a havi előadás* is erre a napra fog esni. A téma a Skorpió Jupiter egy éves munkássága.

*a csillaggal jelölt témákról lesz külön bejegyzés.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails