Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2017

A félelmeken túl

Évindító előadás: 2018.01.07 (16:00-18:00) "A vágy ereje (...) túllép az emberen és megváltoztatja a sorsát." (Georg Klein: Üstökösök) 2011-ben írtam először az adott év numerológiájáról, a tarot-ról, majd szokásommá vált ezzel indítani minden új esztendőt. Akkor azt írtam, hogy az " év a saját erőnk felvállalására ösztönöz. Olyan váratlan helyzetekkel találhatjuk szembe magunkat, amik a képességeinket, a kitartásunkat, az elszántságunkat teszik próbára, arra késztetve, hogy felfedezzük azt, ami bennünk lakozik." Nekem tulajdonképpen azzal a hatalmas erőpróbával indult el úgy istenigazából az életem. Visszaköltöztem Budapest vonzáskörzetébe és szép lassan felvállaltam azt, aki vagyok. Többek közt az íráson keresztül is tanulgattam mind magamat, mind pedig az életet. És bevallom, mai napig lenyűgöz az a rendezettség, az az összefüggés, ami a számok, a csillagállások - és az emberi sorsok között kirajzolódik. Utóbbi természetesen egyénileg, de mégis valami ...

Az ellenállás vége

Bak jegyébe lép a Nap: 2017.12.21 (17h28p) "Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!" (Eckhart Tolle) Téli napforduló. Az év legsötétebb időszak, aminek csendjében megszületik a fény és vele együtt a remény. A mai modern világban állandóságra törekszünk. A szobában a fűtésnek, illetve a klímaberendezéseknek köszönhetően télen-nyáron 22 fokos hőmérséklet uralkodik. A lámpa fénye világosságot teremt az éjszakában, a telepakolt fagyasztószekrényekből december közepén is kerülhet az asztalra zsenge borsó vagy gurulós málna. Hozzászoktunk az állandósághoz, ezért igyekszünk azt a szükségleteinken túl mindenre kiterjeszteni. Érzelmi állapotokra, embe...

Határállomás

Bak jegyében a Szaturnusz: 2017.12.20 (05h49p) "Termékeny tévhit, hogy másképp is lehetett volna." (Osvát Ernő) Az, aki erős szaturnikus képlettel születik, előbb-utóbb megbarátkozik ezzel a planétával. Kezdetben csak a sötét oldalát látjuk: a küzdelmeket, a nehézségeket, a túlzott komolyságot, a felelősség súlyát. Görgetjük magunk előtt az életet, mint Sziszüphosz a kőszikláját. Aztán szép lassan kitisztul a kép és megmutatkozik a Szaturnusz másik, jóval szerethetőbb arca. A korábbi küzdelmek és nehézségek élettapasztalatokká érlelődnek, a felelősségről kiderül, hogy csak mi akasztottunk rá súlyokat, mert ha hagyjuk, akkor az égig emel. A ránk szabott sors pedig nem valamiféle isteni büntetés és hiábavaló, céltalan munka, hanem maga az élet. És ráeszmélünk, hogy semmi sem változott. Csak a tekintetünk már másképp szűri a valóságot. És hirtelen az idő gyorsan pergő, szűkös homokórájából kiszabadulva a létezés végtelenségében találjuk magunkat. A görögök így nevezté...

Átlépés előtt

Újhold a Nyilasban: 2017.12.18 (07h31p) "Az az ember, aki visszajön a kapun, sosem lesz pontosan ugyanaz, mint aki átlépett rajta." (Aldous Huxley) Az idei év záróakkordja és az új év "nagy kezdete" a Szaturnusz átlépése lesz, amit ez a mostani újhold előz meg. Közel két és fél esztendő után a Szaturnusz illő és látványos búcsút vesz: a Nap, a Hold, a Merkúr és a Vénusz sorakoznak fel mögötte, hogy átkísérjék őt a felségterületére, a Bak jegyébe. A lassú mozgású planéták jegyváltásai mindig jelentős változásokat hoznak, mivel az egymást követő csillagjegyek dinamikája nagyon eltérő - más az elem és más a minőség - ezáltal a feladatok hirtelen és erőteljesen átalakulnak. Egyik kedves tanítványom így fogalmazott: mintha nagy és meredeket lépcsőfokokat kellene megugrani egyik jegyről a másikra. A Nyilas változó tűz, jupiteri jelleggel, így nála az értelmi-szellemi törekvések lépnek előtérbe, tüzes lendülettel, felfokozott lelkesedéssel, széles érdeklődésse...

Életünk feletti uralom

Skorpió jegyébe lép a Mars: 2017.12.09 (10:00) "Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát - mert az önuralom nyugalmat ad." (Hioszi Tatiosz) Az asztrológia energiákról szól - mindenféle minősítés nélkül. Mégis, különböző pozitív vagy negatív csengésű fogalmakat társítunk hozzá, hiszen szükségünk van szavakra ahhoz, hogy kifejezzük valahogy ezeket. Bizonyos cselekvési energiákat könnyebb átélni, kellemesebb érzetekkel járnak, míg mások jóval küzdelmesebbek. Gondoljunk csak bele, egy pihe-puha ágyban heverészni milyen jóleső, míg egy rideg sziklafalat meghódítani micsoda kihívás! De a fejlődés szempontjából előbbitől csak apró jutalom-impulzust kaphaunk, míg a másiktól megacélosodik a karunk, a jellemünk, az önértékelésünk. Az uralmi pozíciók megfogalmazásánál is rengeteg az ellentmondás. Uralni valamit vagy uralkodni valaki felett jó dolog, hiszen ha uralom az erőt, fizikailag legyőzhetek másokat. Ha uralom a testet, szépségemmel hatha...

Titkos átjáró

Telihold a Nyilas havában: 2017.12.03 (16h47p) A lehetségesben lakom - Valónál szebb e lak - Az ablaka sokkalta több - Ajtaja - számosabb Szobái mint cédrus - Szemnek nem győzhető - S az ég oromzatából Az örökös tető - Vendégek - jobbnál jobbak - Tennivaló csekély - Kitárni mind a két kezem Az Édenért Emily Dickinson: A lehetségesben lakom (ford.: Károlyi Amy) A téli időszak minden északi nép kultúrájában a misztikum ideje volt. A rideg valóság mellett, amit a hideg, az elmúlás, a szűkösség jelentett, a hit és a remény a túlélést jelentette. A téli napforduló az egyik legjelentősebb ünnep, mivel ott a sors ígérete: innentől fordul a világ és több lesz a fény, mint a sötétség. Talán ezért is varázsolódunk el még mindig, a 21. században is az advent hangulatától, mert tudat alatt ott van bennünk a várakozás, hogy az élet jobbra fordul. Valami változni fog. Az adventi koszorú a végtelenség, a világ örök körforgása és múlhatatlansága - ezért is készül...