Ugrás a fő tartalomra

Tudatosított érzelmek

Telihold és "tízmilliószoros nap" az Ikrek havában: 2018.05.29 (16h20p)

Bevezető gondolat: "Ha panaszkodsz, áldozatot csinálsz magadból. Ha kimondod, amit gondolsz, erőd teljében lehetsz. Változtass hát a helyzeteden valamilyen cselekedettel vagy a valóság kimondásával. Lépj ki a szituációból, vagy fogadd el! Minden más őrültség." (Eckhart Tolle)


A holnapi telihold egyben "tízmilliószoros nap" is lesz, az idei évben a második. Az első (Egy újabb menet vége) március másodikára esett.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra úgy tűnik, mintha a két telihold közt eltelt hónapok alatt egészen új "idődimenzióba" kerültem volna. Alig negyed év leforgása alatt egyszerre vánszorgott és pörgött az idő, minden mozdulatlannak tetszett, miközben rohantak a napok. Csak gyanítani tudom, hogy ez az érzet összefügg a jelenlegi tendenciákkal:

 mégpedig azzal, hogy végre a fókuszunk a jelenbe kerüljön.

Ennek a buddhista ünnepnek a neve Saka Dawa Düchen, vagyis "A születés, a megvilágosodás és a halál napja". Hogyan lehet egyetlen napon megszületni, megvilágosodni és meghalni?

Csakis úgy, hogy ha megszűnik a múlt és a jövő, helyette a minden pillanatnyi MOST-ot éljük át. Ekkor a lélek-középpontunkba kerülhetünk. A buddhisták dharmának nevezik az egyetemes törvényt, szimbóluma egy nyolc küllőre és egy kilencedik középpontra felosztott kerék. Amíg nem kerülünk a középpont nyugalmi állapotába, addig ki vagyunk téve az élet hol felfele, hol lefele mozduló áramlatainak.

A múlt és a jövő, a félelmek és a remények, a vágyak és az ábrándok ide-oda rángatnak bennünket ahelyett, hogy pusztán a létezésre figyelnénk.

A nyugati asztrológia képletábrázolásában ugyanez a kerék-ábrázolás fedezhető fel, csak itt  négy fő- és további nyolc melléktengelyre osztjuk fel a teret.
A tanítás célja azonban egy és ugyanaz - kerülj életed középpontjába, ne azonosulj sem az egóval (Nap), sem a tudatalattival (Hold), sem a gondolkodással (Merkúr), sőt semelyik lélekrésszel sem, hanem legyél teljes és egész.

Maga a horoszkóp egy tér-idő koordináta metszet, ahol a középső, üres rész a Földet és a jelen pillanatot jeleníti meg. Innen nézve viszonyítjuk a Nap égi állása alapján az időt - MC a dél, ehhez képest ez a telihold a délután közepére esik. Az aszcendens-deszcendens tengely a keleti-nyugati horizontot jelöli.

Ez egy egyszerű óraszerkezet, ami pusztán mutat valamit. Mi mégis a legtöbb esetben az óránkkal, sőt az apróbb alkatrészekkel azonosulunk, nem pedig magával a létidővel. 
Az Ikrek-Nyilas telihold minden évben tanít nekünk valamit. Most kivételesen nem a lexikális tudásunk bővítésére vagy újabb információk megszerzésére akar bennünket ösztönözni. A bölcsesség a víz királytrigonban (Vénusz-Jupiter-Neptunusz), vagyis érzelmeink, érzéseink tudatosításában rejlik.

Elkezdtük az együttműködést önmagunkkal, mégpedig a test-tudatosságon keresztül. Lefordítva tök hétköznapi nyelvre:

érdemes figyelni arra, hogyan öltenek testet az érzések: lelki fájdalmainkból, diszkomfort érzeteinkből miként lesznek valós fizikai tünetek.

A magyar nyelv igen gazdagon fejezi ki magát e téren. Gombóc van a torkunkban, ha félelmünkben, izgatottságunkban hirtelen nem tudunk megszólalni. Emésztjük magunkat, ha bizonyos érzelmeket nehezen tudunk feldolgozni. Az agyunkat elönti a vörös köd, ha valaki feldühít bennünket. A hosszan fennálló érzetekhez előbb-utóbb fizikai tünetek is társulhatnak: torokfájás, gyomorpanasz, magas vérnyomás.

Minél korábban "elcsípünk" egy érzetet, észreveszünk egy reakciót, beazonosítunk egy korábbi megszokásból eredeztethető játszmát, annál jobb esélyünk van megváltoztatni, elengedni azt. A telihold-képlet kardinális tengelye arra mutat rá, hogy ezen a téren vegyük kézbe az irányítást.

Tudatosítsuk a jelenen kívül eső (múltból, jövőből táplálkozó) érzelmeket és alakítsunk ki egy teljesen újfajta (tudatos) gondolkodást.

Semmi misztikum, csupán a jelen megélése kell hozzá! 😊

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...