Ugrás a fő tartalomra

Víz és Föld pecsétje

Újhold és részleges napfogyatkozás a Rák jegyében: 2018.07.13 (04h48p)

Bevezető gondolat: "A bölcs úgy alkalmazkodik a körülményekhez, mint a víz az edény alakjához, amelybe beleöntik." (közmondás)


Péntek 13-án, napfelkelte előtt részleges napfogyatkozás lesz. A jelenség hazánkból nem lesz látható, csak a Csendes Óceán és Ausztrália déli részéről figyelhető majd meg. A következő napfogyatkozás augusztus 11-én lesz, ami viszont már közelebb kerül hozzánk: abból az Észak-Európában élők már elcsíphetnek egy keveset.

Bár látványát tekintve nem lesz a tavalyihoz hasonló pazar, teljes elsötétedés, asztrológiai értelemben azonban sok különlegességet mutat a képlet. A Rák újhold együtt áll az Ikrek csillagkép alfa csillagával, a Castorral.

A mitológiai történet szerint Kasztór és Polüdeukész Léda ikerfiai voltak, akik emberi, illetve isteni apától foganva halandóként és halhatatlanként születtek - származásuk szerint. Ez a legszélsőségesebb ellentmondás: halandóság vs. halhatatlanság. Épp ezért az Ikrek energiához tartozik a dualitás: jó és rossz, fekete és fehér, elfogadott és elítélendő.

Ám ha továbbolvassuk a mítoszt, akkor fényt deríthetünk az Ikrek jegy magasabb szintű megélésére. Mikor Kasztór életét vesztette, bátyja, hogy vele maradhasson, le akart mondani halhatatlanságáról. Végül Zeusz ezt a nemes elhatározást azzal jutalmazta, hogy a fiúkat az égre helyezte, és így jött létre az Ikrek csillagkép.

A bennünk dúló legnagyobb elme-csatát a halhatatlan lelkünk elfogadásáért vívjuk.

Pedig a teljességhez és a megbékéléshez elengedhetetlen, hogy egyesítsük magunkban a halandó és halhatatlan részünket.
A következő izgalmas momentuma az újhold-képletnek ez a két gyönyörű királytrigon - víz és föld jegyekben, amit ráadásul a Plútó oppozíciója "koronáz meg".

Víz és föld pecsétje, ahogy a címben is megfogalmaztam, nem más, mint a földi létezés szimbolikája. A föld az anyag, a testet öltés, a manifesztálódás. minden, ami él, a földből származik, benne gyökerezik, földből születik és amikor meghal, földdé válik. Földelve lenni annyit tesz, mint kiegyensúlyozottan, stabilan állni a világban.

A víz az, ami az anyagot megtölti élettel - a létezés forrása - hiszen testünk és a Föld közel 70%-a vízből áll. Más szóval a folyadékot így is mondjuk: LÉ, ami visszafelé olvasva: ÉL. Bibliai nevekben is találkozhatunk az "él" végződéssel, Mika-él, Gábri-él, Ari-él, Rafa-él - ahol Istent jelenti. (Vagyis a létezés isteni!)

A most zajló - sokszor még láthatatlan folyamatok - erről szólnak: jelen fizikai létezésünket új élettel töltjük fel. Az új élet alapjai az érzelmi viszonyulásunkon múlik, minél elfogadóbbak vagyunk a létezéssel, annál jobban fogunk tudni a világban előrehaladni.

Mint egy folyó, ami ha akadályba ütközik, nem ellenállást generál. Megkerüli, körbeöleli, kitölti vagy akár szép lassan kioldja.
A Plútó szembenállása az újholddal szemben a lélek újjászületése. Vele "dolgozni" szinten csak a teljes megadással lehet. Nem kell értelmezni, megmagyarázni mindazt, ami most végbemegy - lásd Ikrek-energia integrálása: halandó és halhatatlan nem létezhetnek egymás nélkül a teljességben.

Hogy ennek a kissé filozofikusra sikeredett bejegyzésnek valami gyakorlatias megközelítése is legyen: előbb fogadd el a körülötted lévő formákat: élethelyzeteket, kapcsolatokat, anyagi-, netán egészségi állapotokat. Töltsd meg őket önmagaddal. Mert mindez most van.

Formálni csak akkor tudod őket, ha már teljesen kitöltötted.

A víz-állapot a belső mozgékonyság, a lelki alkalmazkodóképesség. Belőle ered mindaz, ami a tettekhez, a célok eléréséhez vezet. De ha LÉ-lekben nem állunk rá készen, akkor még több káoszt, kétségbeesést, zavarodottságot hívunk életre.

Most még ne tegyél semmit. Csak legyél jelen. Mindennek eljön az ideje!


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...