Ugrás a fő tartalomra

Létöröm

Újhold és napfogyatkozás az Oroszlán havában: 2018.08.11 (11h58p)

Bevezető gondolat: "Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől." (Eckhart Tolle)



Az Oroszlán-Vízöntő holdcsomópont tengely utolsó, jelentős állomása a mai napi újhold és a vele együtt járó részleges napfogyatkozás. (Hazánkból nem, de Észak-Európa, Észak-nyugat Ázsia területeiről megfigyelhető a jelenség.) A tengelyváltás csak novemberben következik be, úgyhogy addig még lesz egy kis tennivalónk ezzel az oroszlános felemelkedéssel, de az újholdnak köszönhetően most még szívvel-lélekkel és legfőképpen tudatosan azonosulhatunk a benne rejlő tartalmakkal. "A holdcsomópontok testetlenek, kizárólag a nap- és holdfogyatkozásokkal válnak láthatóvá."

Az asztrológiai képlet sosem egy elemből áll, hanem energiák egymásra hatásáról, mi több, azok folyamatosan változó dinamikájáról szól. Ezek az égi mozgások éppúgy irányt vesznek és fejlődnek-formálódnak, mint az emberi sorsok. Az ő történetük nagyban - hasonló ahhoz, amit mi kicsiben átélünk - ezért lehetséges általános érvényű üzeneteket megfogalmazni.

Jól érezhető, hogy nagyjából tavasz végétől-nyár elejétől "odafent" ritmusváltás történt, ami miatt "idelent" egyre intenzívebbé és pörgősebbé váltak az események. Nem arról van szó, hogy egy adott időszakban jó vagy rossz dolgok történnek velünk (hiszen az egyéni dramaturgiákból adódóan ezek a hullámok más és más formában érnek el bennünket), inkább arról, hogy sokkal gyorsabban történik minden, ami nagyobb odafigyelést és elsősorban jelenlétet igényel.

Ahogy mostanában szoktam fogalmazni: nem problémák, hanem helyzetek vannak, amiket meg kell oldani.

Az elmúlt évek alatt (jó esetben) rengeteg mindent lebontottuk magunkról - címkéket, előítéleteket, gondolkodási mintákat - most viszont épp a rendkívül erőteljes újjáépítés zajlik. A Bika Uránusznak köszönhetően a fizikai valóságról alkotott elképzeléseinket kell(ene) úgy átalakítani, hogy az megfeleljen valódi önmagunknak.

Ide nem csupán a testi érzetek tartoznak, hanem minden rögzített, megszilárdított dolog, vagyis azok a gondolatok, világlátások, fájdalom- és érzelemtestek, amiken keresztül önmagunkat meghatározzuk.

Minél inkább el merjük engedni ezeket a fizikai szintű leképzéseket, annál konstruktívabb módon tudjuk alakítani a valóságfelfogást.

Gyakran teszünk magunkról végérvényesen rögzített kijelentéseket. "Én ilyen vagyok", "ezt szeretem", "így gondolom" és a többi. Ezek annyira automatikusak, hogy észre sem vesszük, hogy szőjük és tartjuk fent belőle azt a valakit, akinek hisszük magunkat. Ez az úgynevezett egó. Teljesen azonosulunk ezzel az énképpel, miközben totálisan függetlenítjük attól, amit valóságként megtapasztalunk.

Müller Péter a Jóskönyvben így fogalmaz az emberi hatóerőről: "Vétek, amikor saját erőnket nem ismerjük fel. Aki nem tudja, hogy minden gondolatával teremt, és azzal áltatja magát, hogy gyenge és kiszolgáltatott, önmaga ellen is vétkezik, mert elfelejti isteni eredetét."
Az újhold képlet csúcspontja a felszálló-holdcsomópont. A belépéshez is egy Tolle idézetet választottam és "véletlenül" most is az jött szembe. A korábbi gondolat így hangzott: "Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten."

A helyzet annyiban változott közel másfél év alatt, hogy már az örömeinkre, céljainkra, terveinkre, hosszú távú elképzeléseinkre is egyre jobban tudunk koncentrálni. Elkezdhetjük átrendezni az életkörülményeinket, mert

egyre tisztábban és határozottabban tudni fogjuk, hogyan is válhatunk önmagunkká.

Ez a képlet olyan, mint egy "útvonalterv". Azt mutatja, hogy a Jupiter kvadrát simán behúzhat minket az egócsapdákba, elhomályosíthatja a tiszta, helyes önértékelést. Főleg akkor, ha a spirituális egónk lép előtérbe és elhiteti velünk, hogy mi már megvilágosodtunk, felülemelkedtünk, különbbé váltunk másoknál. Kiolvastunk minden könyvet a témában, elvégeztünk minden létező tanfolyamot, ám ha mindezt csak a látszat és nem a létezés szolgálatába állítjuk, legbelül éppolyan (vagy még inkább) bizonytalanok, boldogtalanok, kétségbeesettek leszünk, mint korábban.

A "feloldás" a Halak Neptunusz valódi, önátadó, hittel teli spiritualitása.

A másik kardinális pont az emberi kapcsolatok. A Vénusz-Szaturnusz 90 foka a bizalmatlanságra, az elköteleződési problémákra és a felelősségvállalás kérdésére hívja fel a figyelmet. Ennek a megoldókulcsa a Bika Uránusz, amit korábban is írtam, hogy teljesen újra kell értékelni magunkat ezen a téren is.

A kettő szorosan összefügg, hiszen az önmagunkká válás folyamatában teljesen átrendeződnek az emberi kapcsolataink is. Julia Roberts az Oltári nő című film végén rájön, hogy fogalma sincs, kicsoda ő valójában, mert mindig a kapcsolataihoz idomult. A felismerés hatására leül és végigkóstolja a tojás különböző variációit, hogy rájöjjön, "melyik tojásétel" határozza meg a személyiségét.

Kóstoljuk bátran végig az életünk minden területét - ételeket, élményeket, kalandokat, filmeket, könyveket, helyzeteket - hogy rájöjjünk, mi is okozza számunkra a zsigeri szintű létörömöt!


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...