Nőnap alkalmából...
"A nő olyan, mint egy költői hasonlat.
Ha szép, az sem baj, ha nincs semmi értelme."
(Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép)
Csapongó gondolatok következnek a Nemzetközi Nőnap alkalmából:
Lássuk be, igazi férfiak nélkül nem lennének ilyen velős, rejtői megállapítások. És nélkülük nem lenne nőnap sem.
Mert a nőnapon nem csupán a hölgyeket, lányokat, asszonyokat ünnepeljük, hanem a valódi férfiakat is, akinek köszönhetően ez a nap a rólunk való megemlékezés gáláns gesztusává nemesedett. Mi pedig akkor lehetünk ízig-vérig nők, ha nagyvonalúan elfogadjuk a figyelmességet.
Eredetileg a nőnap az emancipáció egyik mérföldköve volt. 1857-ben, ezen a napon vonultak New York utcáira azok a dolgozó nők, akik a férfiakéval egyenrangú munkafeltételeket követeltek. (Talán nem véletlen, hogy másfél évszázaddal később ez a város lett Carrie Bradshaw S&C szinglikultuszának is epicentruma…)
Az egyenlőség fogalma ezzel a mozgalommal alaposan félresiklott. Értelmezhetjük úgy is, hogy mértéktartó középpontjából hosszú időre kibillent a férfi-nő viszony.
Ennek következtében a nők hosszú éveken keresztül azt feltételezték, hogy akkor válnak egyenrangúvá, ha éppen olyan erősek, tökösek, szexisták és agresszívek lesznek, mint a férfiak. Az energiakiegyenlítődés törvénye alapján, ezzel egyenes arányban a férfiak gyengébbek, töketlenebbek, visszahúzódóbbak és határozatlanabbá lettek.
Kamaszként még én is lelkes "emancipata" voltam, és sikítva reagáltam, ha valaki ezen a napon virággal lepett meg (apukám és később néhány férfikollégám halált megvető bátorsággal azért minden évben megpróbálkozott vele). Hasonlóképpen viszonyultam a kabátfelsegítéshez, az udvarias ajtónyitáshoz vagy a segítő szándékú csomagcipeléshez. Berzenkedve hátrahőköltem, és kikértem magamnak, hogy valaki azt feltételezi rólam:
a.) nem tudok egyedül öltözködni
b.) képtelen vagyok kinyitni az ajtót
c.) nem bírok el simán két huszonöt kilós cekkert.
Nem is túl messzi felmenőim táncra és illemre oktatták a fiatalokat, ahol bizony a parkett megkövetelte, hogy a fiúk férfiak, a lányok nők legyenek, anélkül nem jöhetett létre köztük a tökéletes összhang.
Müller Péter ezt nálam sokkal szebben és képletesebben fogalmazta meg:
"A tangó milonga titkát kétféle interpretációban hallgattam végig. A férfiak elmesélték, hogy ez a tánc úgy született valaha, mint egy őszinte vallomás. Szegény emberek táncolták először, akik át akarták varázsolni nyomorúságukat, föl akarták emelni életüket egy olyan világba, ahol szabadság van és boldog teljesség.
Erotikus tánc ez, a szónak nem csupán a mai, de ősi értelmében. Ahogy Platón mondja: Erósz az az isten, aki a káoszból világot teremtett - hasonló ahhoz a keresztény igéhez, hogy "az Isten: szeretet".
A tánc még nem kezdődött el, mert előtte a férfiak - így mondják ők - "választanak".
Szemével a férfi kiválasztja a sok nő közül a párját.
Aki csakis akkor mozdulhat meg, ha a férfi tekintete rávetül, s azt üzeni: jöhetsz! Ekkor már fölállhat, vággyal teli alázattal lassan közeledhet hozzá - és a férfi is tehet feléje néhány lépést.
Egyre közelebb érnek egymáshoz. A feszültség köztük a távolsággal fordított arányban nő. A férfi szeme vonja magához a nőt. Tíz méter. Két méter. Fél méter. Tíz centi - a mellük összeér.
A folyamatot a férfi irányítja, ahogy az egész táncot is. Ő vezet és a nő követi.
Az akarat, az intuitív és tudatos döntés mindig a férfiban születik, s a kiválasztott nő ennek a döntésnek aláveti magát.
A férfi lényéből árad az erély, a hatalom parancsa, és a nő boldogan engedelmeskedik.
Így írja le a tangót egy férfi táncos.
Partnere, a nő, minderre azt mondja, hogy igen, igen, ez valóban így van, csak a szavakon akar egy kicsit módosítani.
Valóban igaz a férfi büszke, irányító kakasfölénye.
De azt csak ritkán veszi észre, hogy a sok nő közül azért akadt meg a szeme éppen rajta, mert ő, a nő, már előre kiválasztotta.
A férfi nem tehetett mást, csak válaszolt a vonzásra.
A nő hálásan ragyogó tekintete elhiteti a férfivel, hogy ő választott. ("Azt hiszed, hogy te tolsz, pedig téged tolnak!" - mondja Goethe Mephistója.)
Közelednek egymáshoz. Ha a férfi jó táncos, csak annyira, amennyire a nő engedi. Az a férfi, aki a párját erővel magához húzza vagy rántja: pocsék táncos.
(És nyilván még pocsékabb szerető!)
A távolsághoz a jelet mindig a nő ad.
Ha nem akar "zárt táncot" járni - vagyis összetapadni -, hanem egy "nyílt táncban", széles mozdulatokkal és vad eksztázisban szeretne pörögni, a bal kezével néma jelet ad, s úgy teszi rá a férfi jobbjára, hogy az nem is tudja magához vonni.
Ha viszont "zárt táncot" akar, magához engedi, szinte beszívja a férfit. Ilyenkor a mellkasuk - vagyis a szívük - összeér.
A nő szerint az igazi férfi nem "parancsol", hanem "irányít".
És a nő nem "engedelmeskedik", hanem "bizalommal van" a férfi iránt.
Az igazi nő nem "engedelmes" és nem "alázatos" - hanem bízik a férfiban. Ezért hagyja magát vezetni.
Nem az engedelmesség, hanem a "bizalom" a női odaadás kulcsszava.
Bízni pedig csak egy olyan férfiban tud, aki érdemes rá. Aki nem rántja erőszakosan magához.
Aki nem parancsolni akar. És nem uralkodni rajta.
Akinek mozdulatait nem a hiúság irányítja, hanem a vonzalom és a szeretet - s néha átadja az irányítást a nőnek.
Erre mindkettőjüknek szükségük van, mert az eksztázis csúcspontján, amikor kvázi összeforrnak, a férfi elgyengül és a nő megerősödik.
Éppúgy, mint a szeretkezésnél.
A férfi "beleálmodja" magát a nőbe, aki viszont ilyenkor a legéberebb és a legerősebb: megtelik energiával és élettel, melyet a férfitől kapott.
Megjegyzik azt is - de ezt már csak a mindkét nyelven, tehát a "férfiül" és a "nőül" egyformán jól beszélő Mesterek tudják -, hogy a tánc igazi pillanatában már megszűnik az én és a te - ilyenkor már nem kell szótár, mert egyek lettek."
Az évek alatt lassan én is nővé cseperedtem. Na jó, nem akarok nagyképű lenni: még most is csak tanulgatom ezt a szerepet. (Megosztok egy kis műhelytitkot. Oroszlánként a lágyság és a nőiesség megérleléséhez legalább kétszer annyi idő szükségeltetik, mint más nőknek, mivel a Nap folyékony teremtő energiaként cirkulál az ereinkben.)
Minden esetre ma már örömmel fogadom a nőiségemnek szóló gesztusokat - szeretem, ha egy férfi italt tölt nekem, kinyitja a kocsiajtót, vagy lovagiasan és támogatóan lép fel mellettem. Szemernyit sem vagyok gyengébb vagy elveszettebb, ha elfogadom ezeket, épp ellenkezőleg! Teljesebb leszek.
(Bevallom, majdnem ez lett a bejegyzésem címe: Főhajtás az Oroszlán Marsú férfiak előtt - akinek inge, nyugodtan vegye magára!)
Azért én sem tudok kibújni a bőrömből, így záróakkordként Rejtő nőkről alkotott véleményére egy Fable-idézettel felelek: "Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet."
Nők, legyetek nők, férfiak, legyetek férfiak - és élvezzétek ezt!
Boldog nőnapot Mindenkinek!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.
