Várd hát nagyon ezt a napot!
Így szól a hajnal köszöntése."
- Kálidásza -
Ma van a nővérem névnapja, így egy személyes hangvételű bejegyzés következik.
Családi titkokra derül fény, de lesz benne nosztalgia, asztrológia, első azonban az ünnepelt: BOLDOG HAJNALKA NAPOT, TESÓ!
A hajnal és az alkonyat színei
A Vénusznak két arca van, mint ahogy a felkelő és lenyugvó nap színeiben is másféle. A hajnal festőpalettáján friss, kora tavaszi hangulatokat kever, rózsaszínt, halványodó kéket, korallt pingál a sötét, komor égre, míg az megadja magát az ecset csiklandozásának és kivilágosodik végre.Az alkonyat a napvilágot árnyalja el, nyár végi színekkel pacsmagol, így lesz az ég óarany, narancs, vörös, szépia, végül pedig mindent beborít a bársonyfekete.
Ha a Vénusz fényhozóként a Nap előtt lép az égre, Hajnalcsillagnak, Lucifernek vagy Eosphorosnak nevezik.(Latinul a lux ferre azt jelenti fényt hozni. Hasonló a görög elnevezés is: Eos a Hajnalistennő, phoros szintén a hozni igéből származik.) Ő a Vénusz a Bikában: az ébredés, a tavasz, a virágba borulás, a bőség és a szerelem istennője.
Álomhozóként a Napot búcsúztatja, ekkor Estcsillag vagy Hesperus (Alkonyuló) a neve, és a Mérleg jegyét uralja. Itt a Vénusz a megpihenés, az ősz, az este királynője lesz.
Este és Hajnal, avagy hogyan szerettem bele a csillagokba
Apuval a ház lépcsőjén ücsörögtünk, és a háztetők mögött lehanyatló napot figyeltük. Az égnek az a fele, ahol eltűnőben volt, bíbor, arany és narancsvörös színekben játszott, a másik oldal azonban már kékesfeketévé sötétedett. Egyetlen csillag volt csupán a makulátlan égen, ő a két szín határán ragyogott.
- Tudod, mi az ott? – kérdezte apu. Megráztam a fejemet. – Az, az esthajnalcsillag.
Azt gondoltam, milyen fantasztikus, hogy épp úgy hívják azt a tündöklő valamicsodát az égen, mint engem és a nővéremet. Eszter és Hajnalka. Én az este, ő a hajnal.
- Tulajdonképpen nem is csillag, hanem bolygó. A Vénusz. Hogy is vannak sorba a naprendszer bolygói?
Szorgalmasan sorolni kezdtem, hisz kívülről fújtam őket:
- Merkúr, Vénusz, Föld, Mars… - volt egy táblám, ami a naprendszert ábrázolt. Nem is tudom, miért éreztem késztetést, hogy sorba megtanuljam a planétákat, de rettenetesen büszke voltam magamra, hogy tudom. Apukám is mosolygott.
Azon gondolkoztam, hogy ezt a csillagot magamnak választom. Úgy képzeltem, bár akkoriban nem sokat elmélkedtem a halálról, hogy ott ülnek azok, akik nincsenek már velem. Figyelnek és vigyáznak rám. Nem is tudom, honnan jött ez az egész, hiszen addig még egy aranyhaltól sem kellett búcsút vennem.
Éreztem, hogy ott biztonságban van ez a gondolat, és a csillag is jól érzi magát attól, hogy kiválasztottam. Elégedetten bámultuk egymást: a Vénusz és én...
S micsoda véletlen! Nem csak a nevünkben rejlik a Vénusz ereje, hanem az asztrológiai képletünkbe is kétféle Vénusz jutott: Hajninak Bika, nekem Mérleg.
