Megengedem magamnak

Tízmilliószoros nap: 2018.10.31

Bevezető gondolat: "Így gondoljatok erre az egész mulandó világra: egy hajnali csillag, buborék az áramlatban, villámlás a nyári felhőben, pislákoló lámpa, csak jelenés, csak álom. (...) Minden árnyék, semmi sem egészen igazi addig, amíg közvetlenül nem érintjük meg az igaz tudat forrását, és ekkor megértjük, hogy ez az életünk valódi forrása is egyben. Amíg ezt a forrást nem érintjük meg, addig nem is értjük meg, – addig minden csak árnyék, ami az igazság körül lebeg." (Gyémánt szútrák: A forrás felismerése)

☆☆☆

Az év utolsó "tízmilliószoros napnak" nevezett buddhista ünnepe nekem a személyes kedvencem. Egy vallási hagyományról kissé furcsa ilyet mondani - én sem a tradíciók, hanem az energiák alapján mondom ezt.

Lhabab düchen a 9. holdhónap 22. napja, ami azt jelenti, hogy ez az ünnep mindig utolsó negyedes holdfázisra esik: "A Nap a Skorpióban jár, a Hold az Oroszlánban: tudatunk a legmélyebb tudatalatti, míg  tudatalattink a legöntudatosabb jegyben tartózkodik. Ha szívünk és eszünk, akaratunk és ösztöneinek, a kívül és a belül nincsenek összhangban, feszültségeket, vívódás, elégedetlenséget tapasztalhatunk, akármennyire is igyekszünk pozitívnak maradni.

Ennél az állomásnál érdemes elengedni azokat a korábbi vágyakat, amik nem tartoznak hozzánk, amiknek már lejárt az idejük és már csak akadályozzák a fejlődésünket. A valódi, őszinte vágyak a szívben fogannak meg, de rengeteg olyan elképzelés is vonszolunk magunkkal, ami nem része a sorsfejlődésnek, nem visznek minket előre."

Buddha történetéből ez a nap arra emlékeztet bennünket, hogy ő nem csupán az istenek közé tudott felemelkedni, hanem vissza is tért onnan. Lelkét többé nem zárta börtönbe a fizikai test és a hozzá tartozó vágyak vonzása.

Én személy szerint azzal is beérném, hogy a tegnapi sérelmeket, a gyerekkorból hozott gátlásokat, az ilyen-olyan családi mintákat képes lennék ott hagyni, ahol vannak - a múltban - és pillanatról pillanatra megélni a jelent.

Ez a mostani tízmilliószoros nap sem a "megvágyomról" vagy a "nagyonakaromról" szól, épp ellenkezőleg. Inkább arról, hogy üressé válok.

A képlet feszültsége - a Vénusz és az Uránusz egzakt szemben állása - szintén arra mutat rá, hogy mennyire félünk elengedni a ragaszkodásainkat. Nem csak a kellemes, kényelmes helyzetekhez, de a szenvedéseinkhez is mélységesen kötődünk, sőt sok esetben azokhoz még inkább. A buddhizmus szerint a szenvedéseinket a formával való azonosulás, az ahhoz való ragaszkodás okozza.

A természet az ősz közepén szintén az elengedésre tanít bennünket.

Nagyon izgalmas, hogy idén ezen a napon a kelet összeér a nyugattal: hiszen a kelta kultúrából átmenekített és újraélesztett Halloween (Samhain, az alvilág ünnepének előestéje) is október 31-re esik.

Az ijesztőre faragott tökfigurák, a rémisztő jelmezekbe bújás, séta a sötétben egy szál bizonytalan fényű lámpással, a horrorfilm-nézés mind-mind a tudatos borzongásról, félelmeink meginvitálásáról szól.

Ráadásul a következő napokban a halottakról és magáról a halálról is megemlékezünk - ami pedig nem más, mint a fizikai lét ragaszkodásának az elengedése - a legnagyobb félelmünk. A leghatalmasabb Ismeretlen...

Bár a tízmilliószoros napon leginkább kívánni szeretnénk, én azt javaslom, hogy ezzel az óriási teremtő potenciállal, ami a szerdai napban rejlik, inkább engedjük meg magunknak azt, hogy nem akarunk görcsösen semmit. Néhány napon belül a Jupiter úgyis átlép a Nyilasba, hozni fogja az élet kínálta lehetőségeket. Készítsünk ennek is helyet magunkban.

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.