 |
| ametisztkristály |
Dionüszosz, a bor és a mámor istene, párducok vontatta hintaján járta a vidéket, és az általa teremtett gazdagságban gyönyörködött. Kedvtelve szemlélte a dúsan termő szőlőtőkéket, a fakadásig érett fürtöket, a patakokban folyó mézédes borokat, amikor a domboldalon megpillantotta az önfeledten táncoló Ametiszt nimfát. Az istenség azonnal szerelemre lobbant, és udvarolni kezdett a lánynak, aki ismerve annak kicsapongó, részeges természetét, visszautasította őt. Az isten nem hagyta annyiban, üldözni kezdte szerelmével a nimfát, aki végül Artemiszhez fordult segítségért. Az istennő, hogy elrejtse Dionüszosz elől, kristályoszloppá változtatta őt. Dionüszosz, mikor felfedezte a kristályt, nemes boráldozattal öntözte meg, annak reményében, hogy életre keltheti szíve választottját. A nimfa meg sem moccant, csak a kőtömb vált ragyogó bíborlilává. Azóta, a nimfa tiszteletére nevezik ametisztnek ezt a kristályt.
Az ókori görögök és rómaiak nagy becsben tartották, és azt vallották, hogy a neve abból a tulajdonságából ered, hogy megakadályozza a lerészegedést - mint ahogy a történetben sem hatott rá Dionüszosz varázslatos bora.
Épp ezért divat volt a nemesség körében, hogy ametisztkristályból faragott serlegekből vedeltek, bízva benne, hogy az semlegesíti az alkohol hatását.
A hitetlenek azonban a drágakő varázslatos erejét abban látták, hogy a házigazdák így könnyebben vizezhették az italt, mert a violaszínű kupákban még felvizezve is tüzesnek látszott a bor.