Ugrás a fő tartalomra

11.11.11

Bár a számok hétköznapi misztikája a modern világban kissé megkopott, mégis sokakat foglalkoztat, mit jelenthet a tripla tizenegyes. (A tavalyi 10-10-10-ről itt olvashatsz!)

Az adott nap kiemelt szerepe nem új keletű, egészen 1391-ig vezethető vissza. A római szaturnáliák mintájára minden év november 11-én, 11 óra 11 perckor, egy tizenegy főből álló elnökség vezetésével veszi kezdetét a karneváli szezon.

Erre a napra esik Szent Márton ünnepe is. Márton római katona volt, aki egy koldusnak ajándékozta fél köpenyét. Később nyilvánvalóvá vált számára, hogy a koldus maga Jézus volt. Ezt Márton égi jelnek vélte, megkeresztelkedett, és a császár helyett Isten szolgálatát választotta. Életét csodák és gyógyulások kísérték. Márton napján szokássá vált libát fogyasztani, mellcsontjából pedig időjárást jósoltak. Az újbor kóstolásának is ez a hivatalos napja.

Tarot-ban a 11-es Az erő kártyája (A 2011-es év számmisztikája a blogon) - ami a szenvedélyek feletti uralomról, a saját erő felvállalásáról és a próbatételekről szól. Az ösztönerő legyőzése, és a tudatosság fényének kitágítása legtöbb mitológiai hős feladata: Herkules, Rostam vagy Sámson is megküzdött az oroszlánokkal. Hétköznapi hősök közül kiemelném Kevin Richardsont, aki bebizonyította, hogy szeretettel mindent el lehet érni.

Számmisztikában a 11-es a bűn száma, mivel egyel túllépi a tíz parancsolatot, és egyel kevesebb, mint a tökéletes tizenkettes. A kabbalában a tizenegyedik - láthatatlan szefira - Dát, aki a bibliai tiltott gyümölcs szimbóluma. Ő képviseli a tudást és a világok közti ablakot is. Egy egyiptomi mítosz alapján az esztendők közti időt is a 11-es szimbolizálja. Számmisztikában a 11-es mesterszám, a megsokszorozott teremtőerő száma. A 3×11, vagyis a 33 szintén mesterszám, Krisztus száma, így az Egyetemes szolgálatot képviseli.

Itt a lehetőség, hogy a bennünk rejlő végtelen teremtőerőt az egész emberiség javára fordítsuk, és ha más "misztikumot" nem is viszünk ebbe a napba, legalább igyekezzünk teljes szívünkből mások javára cselekedni - ahogy azt Szent Márton példája is mutatja!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...