Ugrás a fő tartalomra

A hónap kristálya: peridot, a ragyogó szív köve

"Minden szenvedély
Célja, hogy benned váljék szép csodává."
- Shakespeare: Antonius és Kleopatra -

A kristályok iránti rajongásom nem is tudom már, hogy melyik kővel kezdődött, de biztos, hogy ez a csodálatos, olajos fényű, arany-zöld színű drágakő döntő szerepet játszott abban, hogy örök szerelembe essek az ásványvilággal.
Most az Oroszlán jegyében ismét aktuálissá vált ez a kristály, így gondoltam, megosztom veletek a "Ragyogó szív kövének mágiáját".

Egyiptom királynőjének ajándéka
Úgy tartják, hogy Kleopátra szerelmének, Antonius császárnak, peridot kristállyal kedveskedett. Erre minden lehetősége megvolt, hiszen Egyiptomban már 3500 évvel ezelőtt a Vörös-tengerben lévő Zeberged-szigeten folyt ennek az ásványnak a kitermelése, és ezek a bányák az uralkodónő fennhatósága alá tartoztak.
Az ókori Rómában "Néró smaragdja" néven vált ismertté egy nagyméretű csiszolt kő, ami tulajdonképpen egy peridot, s amit a császár nagyítólencsének használt. (Akkoriban még minden zöld követ smaragdnak, a vöröseket pedig karbunkulusnak hívták.) A kristályon keresztülpillantva figyelte a gladiátorok összecsapását és az égő Róma fényeit. Jelenleg a Vatikán kincstárában őrzik ezt a követ.
Európában a keresztesek közvetítésével a középkorban terjedt el ez a kristály, ahol a barokk kedvenc kövévé vált.
Az észak-amerikai indiánok körében a mai napig igen megbecsült ékkő, sőt Hawaii-n finom szemcsés olivinhomok is vásárolható.
Oroszországban léteznek olyan csiszolt peridot kristályok is, amik egy, Kelet-Szibériában 1749-ben lezuhant meteoritból származnak.
A legnagyobb csiszolt peridot kristályt a Smithsonian Intézet őrzi, a kő 310 karát súlyú.

Szeretet és szenvedély
Bár a zöld kristályokat színük miatt általában automatikusan a Vénusz bolygóhoz sorolják, de a peridot némi Nap és Mars jelleget is hordoz. Kristályszerkezete miatt az asztrális síkhoz, a szeretet megnyilvánulásához és az érzelmi kommunikációhoz kapcsolódik, zöld színe miatt pedig a szívcsakra területén fejti ki legerőteljesebben a hatását. De kémiai összetételét tekintve magnézium-vas-szilikát, ez a meghatározója az olajos zöldes színárnyalat kialakulásának. A peridot energetikailag összességében az Oroszlán jeggyel mutat analógiát.
Miben segíthet nekünk a peridot?
Elvezet bennünket a szív-középponthoz, mégpedig úgy, hogy lebontja a bénító érzéseket, a félelmet, a bűntudatot, a haragot, ezáltal megélhetjük a tiszta szeretetet és a szenvedélyt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...