2013. július 8., hétfő

Lilith és én

„A bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, amit úgy neveznek: engedetlenség.”
- Oriana Fallaci -

Azt gondoltam, Lilith már nem tud meglepni. Miután túl voltam egy önismereti jellegű Fekete Hold tanfolyamon, miután megszületett bennem Lilith címerpajzs-felirata, a legnagyobb lelki nyugalommal készültem az újabb találkozásra. De Lilithet nem olyan fából faragták, hogy meglepetések, sorsfordító felismerések vagy felrázó élmények nélkül hagyja az embert elsétálni maga mellett...

Vannak az asztrológiában olyan égi jelenségek, amikről elolvashatunk számtalan könyvet, végighallgathatunk végtelen sok előadást, bebástyázhatjuk magunkat a tudás elefántcsont-tornyába, ők mégis egy laza mozdulattal a tapasztalás ölelő és mohó karjai felé penderítenek bennünket. Tulajdonképpen bármely szerepszemélyiségünkhöz felderítéséhez a tapasztalati út vezet, hiszen ölelni vagy üvölteni sem elég csupán elméletileg, hiába van bennünk ösztönszerűen az ölelés és az üvöltés tudása. A sorsbolygók is eredendően támogatnak vagy korlátoznak, de valódi ajándékaikhoz csak úgy juthatunk hozzá, ha bátran kilépünk a nagyvilágba, és vállaljuk az önfelfedezés kalandját. A mély tudatalattiba bevésett csillagkódok megfejtéséhez pedig nem is kérdés, hogy el kell indulnunk önmagunk rejtett (árnyék)világa felé. Lilith is pontosan ilyen. A rajta keresztül megtapasztalható élményekre nincs kész, pontos recept vagy egzakt koordinátákkal megrajzolt térkép. Itt az ember nekivág az ismeretlennek, azért, hogy ami a felszínen halványan ismerősnek sejlik, azt a gyökeréig felderítse. Még akkor is, ha azok a a legmélyebb mélységeikből erednek.

Nekem az első, öntudatlan találkozásom Lilith-tel megrázó volt, felkavaró és emlékezetes. Majdhogynem eloldhatatlan. (Igaz, azt a liezont még egy Mars-Lucifer együttállás is tetézte.)
Több volt, mint az első szerelem béklyózó varázsa...
Évek jöttek, férfiak mentek, csak Lilith jelenléte maradt változatlan. Hol aktívan, hol passzívan, hol ilyen, hol olyan álarcban, olykor bennem, máskor rajtam keresztül megmutatkozva, de részt vett a kapcsolatok alakulásában.
Végül az egyik "gyorsítósávos" párválasztásomnak köszönhetően igazán a megélések pincemélyére kerültem. Szerencsémre - vagy a bölcs támogatóimnak köszönhetően (mert a Jupitert sem mellőzhetem a lilith-i meséimben) - ez a folyamat már az eszmélet pislákoló gyertyafényében zajlott le bennem. Ettől persze nem volt sem könnyebb, sem nehezebb. Csak tudatosabb.
Aztán jött az a bizonyos asztrológia tanfolyam: Lilith tizenkét arca.
Éppen olyan életszakaszban voltam, mikor a kapcsolatok cserépdarabkáit próbáltam elrendezgetni, átértékelni és újraépíteni magamban, ettől persze lelkileg a padlón, (sőt olykor a padlódeszka alatt), mert ugyebár búcsúzni nem egy örömteli dolog... Ha pedig ürüm, akkor legyen teljesen az: így fekete öves mazochistaként a Lilith tanulást is a folyamat mellé csaptam, grátisz.
A sötétség árnyaihoz minimum félhomály, ha nem totális, hátborzongató feketeség kell. Kétezer wattos világítás mellett legfeljebb kedélyesen elcseveghetünk róluk, de nem karcolják végig az idegeinket, nem horzsolják fel a lelkünket, nem rántanak a Pokol mélyére. Mivel én halmoztam a perverz önismereti élvezeteket, így ez a tapasztalás is meglehetősen intenzív és metamorfikus volt.

Nos, ezzel a "tudással" a hátam mögött, kacagva kijelentettem magamnak: "Gyere Lilith, hamm, bekaplak" és két sajtos tallérral a kezemben elégedetten hátradőltem Andi kanapéján.
Fölényeskedésemet Lilith persze egyetlen másodperc alatt letörte. "Így? Pedig mindig van tovább. Megmutatom neked!"
Végül is, ha valaki az ősi női erő őrzője, akkor a kezében lévő kulcs a végtelenbe enged bebocsátást.
Én pedig tátott szájjal bámultam az újonnan kinyíló Univerzum-ablakok mögött rejtőző, kissé sokkoló (Andinak jegyzem meg: nem meg-, hanem felrázó) csodákat.
Lilith most Persephoné személyén keresztül mutatkozott meg, rajtuk keresztül ismerhettem magamra.
Láttam Persephoné kettészakítottságát, hogy anyjának lánya vagy férjének felesége legyen. Mert a fent és a lent összeegyeztethetetlen. Láttam Deméter és Hádész játszmáját. Előbbi zsarolással tartotta maga mellett Korét, utóbbi csellel csábította vissza az Alvilág királynőjét. Két arc, két különböző, látszólag integrálhatatlan szerep.
S a történetben megláttam magamat, ahogy éveken keresztül hol fellázadtam ellene, hol alárendelődtem ennek az érzésnek. Inkább befagyasztottam a szenvedélyem, csak hogy ne köteleződjek el egyikőjük mellett sem. Odalent a felszín bősége, idefent a mélység gazdagsága után sóvárogtam.

Az előadás után tettem egy gyógy-kört az egyik kedvenc elmélkedőhelyemen, fent a Várban. Ámokfutó módjára a gondolataimmal kergetőztem, közben leginkább ösztönösen, semmint figyelmesen turistákat kerülgettem és kétlépésenként grafomán szorgalommal, ám olvashatatlan macskakaparással jegyzeteltem.
Mikor visszafele kanyarodtam a lenyugvó nap ragyogó aranyszínűre pingálta az eget. Miközben áhítattal fürdőztem ebben a fényben, az utolsó mondatomat is papírra vetettem:
A bőség belőlem fakad...
Ez a bejegyzés köszönet és tisztelet a látható és a láthatatlan világ segítői előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails