2013. július 21., vasárnap

A szív ébredése - az Oroszlán jegyébe lépünk

"Az extázis átélésének képessége mindazoké, akik az úton addig a pontig jutottak, ahol a mennybemenetel kezdődik.
Ha még nem jutottál ilyen messzire, az extázis átélésének képessége nem része érzéseid tartományának.
Ismerheted az örömet, az elragadtatást, a túláradást, az elégedettséget és a boldogságot, ezek azonban csak árnyékai az extázis állapotának.
Az extázis az egó határain túlra vezet."
- Deepak Chopra: A szeretet útja -

2013. július 22-én, hétfőn (budapesti idő szerint 16 óra 49 perc) a Nap belép a birodalmába: uralomba kerül az Oroszlánban. Ebben az évben ezt a hónapot gyönyörű - hogy stílszerű legyek - aranyrámák szegélyezik.

Az Oroszlán keretei
Az Oroszlán jegye teliholddal kezdődik, majd teliholddal zárul - erről azonban egy külön teliholdas bejegyzésben lesz szó.
A másik keret magát az Oroszlán jegyet érinti, mivel a belépő Nap és az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulussal együtt álló Vénusz fogja közre.
Ehhez jön a királytrigon és a T-kvadrát. Mindkét fényszög érinti a Nyilas aszcendens születési uralkodóját, a Marssal együtt álló Jupitert.
Július-augusztusban az ég jelentős látványosságokkal kedveskedik, a meteorrajok átvonulása révén ez a csillaghullás hava.
Lehet kívánságokat suttogni az éjbe! 

Szívből élni
Az Oroszlán jegyet a Nap uralja, amit a teljességből differenciálódott egy(ség), vagyis a kör közepén lévő pont szimbolizál. Ez a jelkép éppúgy lehet a magát mindenkitől elkülönültnek (különbnek) érző egó, mint a teremtő-kiáradó szívközpont ábrázolása. A jegy üzenete, hogy az előbbi egó-lépcsőfokról lehetőség van egy magasabb szintre lépni.
De ehhez az átalakuláshoz az út az egón, vagyis az én-élményen keresztül vezet.
A Zodiákusban az Oroszlán az, aki kimondja: "Ez vagyok én!"
Azt üzenve ezáltal, hogy ismerjük fel, határozzuk meg magunkat a mindenségben és ezzel az én-tudattal vállaljuk fel a létezés univerzális élményét.
A kör a határainkat jelöli. Ezeknek a határoknak a megismerése nagyon fontos: ez az önismeret alapja. Tartsuk tiszteletben a saját határainkat, hogy másokét is tisztelhessük.
Becsüljük meg magunkat, hogy másokat is respektálhassunk.
Ismerjük fel magunkban az isteni, teremtő egységet, hogy mások lelkében is megláthassuk ugyanazt a lángot.
Az Oroszlán jegye a játékosságra, az élet iránti odaadásra, a gyermeki derűre, a félelemnélküliségre tanít bennünket. De nem csupán az egyéni élvezetekre, hiszen a szavannák oroszlánjai is falkában élnek. Azon túl, hogy tisztában vannak saját szerepeikkel, a közösség élményét, az összjátékot (vagyis a közös sorsfeladatokat) is jól ismerik.
Aminek centruma lehet a hatalom szeretete vagy a szeretet hatalma.
Ahogy Müller Péter fogalmaz: "A lélek erőit a felismert életcélok összefogják."
Ismerjük fel életcélunkat, küldetésünket - önmagunkat - hogy csatlakozhassunk másokhoz.

Oroszlán havi horoszkóp csillagjegyek szerint:
a Mindennapi nők oldalán 

Jelentős napok az Oroszlán havában:
2013.07.22, hétfő
- a Marstól 47 ívperc távolságra délre a Jupiter
- Vénusz a Szűz jegyébe lép
- Nap az Oroszlán jegyébe lép (16h49p)
- esti szürkületben a Vénusz a Regulustól 1 fokra északkeletre
- telihold (19h16p): Éhes szellem holdja
2013.07.30, kedd
- Déli Delta Aquaridák meteorraj elhúzódó maximuma
2013.08.01, csütörtök
- Lammas ünnepe
2013.08.04, vasárnap
- hajnali szürkületben a vékony holdsarló, valamint a sorba rendeződött Merkúr, Mars és Jupiter bolygók látványos együttállása
2013.08.06, kedd
- újhold az Oroszlánban (22h52p)
2013.08.08, csütörtök
- Merkúr az Oroszlán jegyébe lép
2013.08.12, hétfő
- a Perseidák meteorraj maximuma
2013.08.16, péntek
- Vénusz a Mérlegben, uralomban
2013.08.17, szombat
- a Kappa Cygnidák meteorraj maximuma
2013.08.20, kedd
- Nemzeti ünnep
2013.08.21, szerda
- telihold (2h45p): Hold, ami minden dolgot megérlel

Hold a jegyekben:
07.22, hétfő: Vízöntő
07.24, szerda: Halak
07.26, péntek: Kos
07.29, hétfő: Bika
07.31, szerda: Ikrek
08.03, szombat: Rák
08.05, hétfő: Oroszlán
08.08, csütörtök: Szűz
08.10, szombat: Mérleg
08.12, hétfő: Skorpió
08.15, csütörtök: Nyilas
08.17, szombat: Bak
08.19, hétfő: Vízöntő
08.21, szerda: Halak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails