Ugrás a fő tartalomra

Holduralom - újhold a Rákban

"A dolgok a maguk létében, teremtett vagy teremtetlen valóságukban vannak és csodálatosak. A mi érzékenységünk, a mi befogadásunk hibásodott meg, a mi érzékeink fogyatkoztak meg, mert a Szépséget és a Boldogságot, a Fényt csak kívül kerestük, vagy tán már nem is kerestük. Pedig az belül van és mindig belül volt, így most is belül van. Keresésünk igazolja a hiányt, a hiány tanúsítja, hogy ebben a fájdalmas világban vagyunk és élünk, de mégsem egészen ebből a világból élünk."
- Várszegi Imre Asztrik -

2013. július 8-án, hétfőn, 8 óra 16 perckor (budapesti idő szerint) izgalmas, tiszta, vizes energiákkal Rák újhold lesz. Az újhold mindig a megújulás, az új kezdet lehetőségét nyújtja számunkra - ebben a hónapban az érzelmek területén. 

Érzelmek uralta képlet
asztrológiai megközelítésben
Nap és a Hold együttállása mellé csatlakozik a születési uralkodó Merkúr is (a Szűz aszcendens kapcsán), de a Fekete Hold Lilith-tel konjunkcióban lévő Jupiter is a Rák jegyében - ezáltal a 11-es házban vendégeskedik.
A Szaturnusz, Neptunusz trigon királyi csúcsán most a Jupiter - Lilith áll, a víz-elemeket kötve össze a levegős házakkal.
A deszcendens tengelyen a Neptunusz együtt áll a Hattyú csillagkép alfa csillagával a Deneb Adige-vel. Az MC-t az Algol uralja, legutóbb ilyen a 2012. november 11-i napfogyatkozáskor volt.

Elengedés és befogadás
a holt hold misztériuma
A nők a Hold ciklusait követik, így a női misztériumok mindig is a hold fázisaihoz kapcsolódtak. A hold három arcából a holt hold a sötét fázis, amihez a női bölcsesség ereje társul. A telihold a szexualitás és a termékenység ünnepe, míg a szemben lévő újhold a megtisztulás időszaka.
A természeti népeknél a nők arra a három napra visszavonultak, hogy a hold-sátorban/kunyhóban női körben töltődjenek, meditáljanak.
Mialatt az életerő (vér) távozott a testből, a nők fogékonyabbá váltak a környezet rezgéseire. (Gondoljunk csak bele, hölgyeim, mennyivel érzékenyebbek vagyunk azokon a napokon a szagokra, az érintésekre.) Ezért nem főzhettek, nem vehettek részt gyógyító szertartásokon, mert az éltető energiák mind feléjük áramlottak. Az elengedéssel megnyíltak a finomabb energiák befogadására. Így az elvonulás alatt született álmokat, megérzéseket és sugallatokat is kiemelten kezelték.
A női szakralitás az évezredek során erősen megkopott (sőt a fogamzásgátlók teremtette mesterséges ciklikusságban szinte el is veszett), de minden nőben ösztönösen ott él ez az ősi erő. Most az ereje teljében lévő Rák újholdnál nem árt erre emlékeztetni magunkat.

A Rák újhold
mindennapi üzenete
Az átrendeződés folyamata zajlik már egy ideje és a Rák jegybe lépésekkel (sorban: Lilith, Nap, Jupiter), illetve a nagy víz-királytrigonnal az érzelmi energiák kerülnek fókuszba.
A bennünk kavargó érzéseket kell most renddé, valósággá, nyilvánvalóvá formálni.
Minden teremtés a káoszból (vagy ahogy Jung fogalmaz: a kreatív káoszból) fakad, ami a női energetikát, a mélységet, a sötétséget, az érzelmeket, a tudatalattit képviseli. Ez a mítoszok ősvize, őstojása.
A kezdet és a vég, az önmagából kiemelkedő és önmagába visszahulló körforgás, a létezés ritmusa.
A végtelen lehetőségek születésének mágikus pillanata. Itt még nincs egyetlen - itt még minden van.
Ahogy az ősi női erő feledésbe merült, úgy az érzelmek és a megérzések is átalakultak.
A férfias pólus, az intellektus szűrőjén keresztül bukkannak a felszínre még bennünk, nőkben is, s ahogy a friss forrástól a tenger felé futó folyókat, úgy ezeket az emóciókat is félelmek, szorongások, ambíciók, keserűségek "mérgezik".
A Szűz aszcendens mint egy finom filter ezt most megtisztíthatja, megértéssé formálhatja. A tiszta érzések mellé a tisztánlátás ajándéka társul.
Ha képesek vagyunk "lemosni" magunkról azokat a régi mintákat, amikre nincs többé szükségünk, készen állhatunk az új élet beengedésére.
Ahogy a női misztériumokban, így a mindennapokban is: az elengedés aktusával válunk a legbefogadóbbakká.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...