Ugrás a fő tartalomra

Égi iránytűk: látványos együttállás

„Az életben semmi sem történik véletlenül. Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben.
Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez. Minden azért történik, mert erő hat rá.
Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk.
Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk.”
- Ruediger Schache -

2013.08.04-én a hajnali szürkületben látványos együttállást csodálhatunk az égen: a vékony holdsarló mellé sorba rendeződnek a Merkúr, a Mars és a Jupiter bolygók. Ez az égi jelenség azonban nem csupán asztronómiai szempontból izgalmas, de a csillagok üzenetébe is érdemes belepillantanunk.

Útelágazások
A már oly sokat emlegetett királytrigon és T-kvadrát konstelláció még mindig erőteljesen érezteti a hatását, és ebbe kapcsolódik bele most a Hold-együttállás. Útelágazáshoz érkeztünk.
Eddig "fejben" történt az átalakítás, vagyis új célokat, új irányokat jelöltünk ki magunknak, esetleg új álmokat álmodtunk meg.
De ahhoz, hogy élni tudjuk ezt az életet, amit szeretnénk, nem elég csupán megérteni, hogy másra vágyunk. A lelkünkön is át kell égetni. És most ez az érzelmi "átégetés" zajlik.
Ehhez elszántság, lelkesedés, kitartás, és legfőképpen hit szükségeltetik.
Hatalmas átalakító-erők munkálkodnak, nem érdemes küzdeni ellenük. Hagyni kell és várni.
És közben magunkat is hozzáigazítani, finoman hozzáhangolni a változásokhoz.
Elengedni minden félelmet, ami a régi mintákhoz köt. Leválasztani magunkról a felesleget.
Abban a pillanatban, hogy legbelül megszületik a béke és a nyugalom, a külső körülmények is hozzánk igazodnak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...