Ugrás a fő tartalomra

A lehetőségek útjára lépve: 2014 a tarot és a számmisztika tükrében

"A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele,
vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival.
S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...)
Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik.
S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe."
- Babits Mihály -

Az évindító bejegyzések nem lennének teljesek a számmisztika nélkül. Ehhez az íráshoz is kaptam inspirációt Nádas Nándortól, kettőnk gondolatait gyúrtam itt egybe.

Jó döntéseket hoztál 2013-ban?

Az évkezdés, a születésnap, minden jelentős fordulópont egy-egy mérföldkő az életünkben. Leülhetünk erre a képzeletbeli határpontra, megpihenhetünk, fellélegezhetünk, magunkra figyelhetünk. Mivel innen vissza is, előre is pillanthatunk, érdemes számot vetni az elmúlt évvel, visszatekinteni az élményekre, a tapasztalatokra, és a megtörtént eseményeket figyelembe véve tervezni, korrigálni a jövőt.

2013 a választások és az elengedés éve volt. Olyan útelágazásokat kínált fel az élet, ahol komoly döntéseket kellett hoznunk arról, mi az, ami értékes és elengedhetetlen a számunkra, és melyek azok a dolgok, kapcsolatok, élethelyzetek, amiket már nem cipelnénk tovább. Az út bizonyos szakaszain felismerhettük és lerakhattuk ezeket a terheket. Ha ezt megtettük, 2014-ben az általunk választott úton már megkönnyebbülten haladunk tovább.
Ha jó elhatározásokat hoztunk, nyitva áll előttünk az út: derűsebben, fesztelenebbül, akadálymentesen haladhatunk céljaink, sikereink felé. Ha mégsem tettük meg a megfelelő lépéseket, akkor idén csak jóval nehezebben, küzdelmesebben tudjuk majd kézben tartani életünk irányítását.

Angyali átlényegítés

A tarot beavatási útján a lélekfejlődés szempontjából a 13-as az elengedés és az átalakulás tapasztalása volt, a 14-esnél pedig az átlényegítés következik.
Ahogy a halál utáni közötti köztes létben megtervezzük a következő életünket, úgy egy életen belül is van lehetőségünk minőségi változásokra.

A 13-as lapon felbontottuk a lélek palackját, hogy a 14-es tarot kártyán egy angyal áttölthesse azt egy ezüstpohárból az aranykehelybe. Ez az az állomás, ahol a régi értékeinket áttöltjük az újba, a magasabb értéket képviselő aranyba.
De mégis mi kerül át az új élet serlegébe?
Minden olyan életfeladat, amit a fejlődésünk szempontjából még meg kell oldanunk, véghez kell vinnünk, meg kell tapasztalnunk. Ám minden, amit már megoldottunk, megtapasztaltunk, lezártunk az előző évben (években), kikerül onnan és helyet ad valami másnak, vagyis új álmokkal, feladatokkal, elképzelésekkel gazdagíthatjuk lelkünket.
Ha a képre nézünk látjuk, hogy a folyamat átmeneti, ám visszafordíthatatlan. Minden mozgásban, alakulásban van. A folyó nem folyhat visszafelé, mi sem léphetünk más irányba, csak előre. Benne vagyunk az áramlásban, az a dolgunk, hogy a kiegyenlítődésben a legkisebb ellenállást kövessük, tartsunk M-ÉRTÉKET, így az értékek nem folynak ki az ujjaink között.

A lóerők éve: kapaszkodj és tartsd az irányt!

Ahogy a folyót a medre tartja kordában, úgy az utat is a határok szegélyezik. Ezek között a határok között halad a siker felé vezető úton a Diadalszekér.
2014 a lehetőségek éve, ráadásul a kínai horoszkóp szerint hamarosan beköszönt a Ló éve is.
Hogyan juthatunk el a lovak vontatta diadalszekérrel a lehetőségeinkhez? A tarot 7-es lapját olvasva ez a jó tanács hozzá: szorgalommal, kitartással, az út változásait követve.

Zárjuk le a múltat, csak a legfontosabb értékeket vigyük magunkkal. Legyünk a jelenlét állapotában - itt és most - akkor tudjuk leginkább tartani az irányt, az egyensúlyt.
Ha kijelöltünk magunknak egy irányt, ne térjünk el lényegében róla, csak finom mozdulatokkal igazítsunk a gyeplőn.
Küzdjünk meg az álmainkért, ne hagyjuk, hogy bárki vagy bármi elbizonytalanítson.
Foglalkozzunk a hétköznapi, gyakorlatias dolgainkkal, bízzunk a "felsőbb irányításban", és a cél magától megvalósul.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...