Ugrás a fő tartalomra

Mozdulj előre!

"Ha nem állít kihívás elé Téged, meg sem változtat."

Fred Devito

Ezt az idézetet a napokban a Bikram Yoga Buda tette fel a Facebookra. Nagyon magával ragadott, mert bár ők a fizikai gyakorlatokra értették, a lelki életünkben sincs ez másképp. A valódi változásokat azok a helyzetek, szituációk hozzák el, melyeket kihívásként élünk meg. Mikor összeszedjük minden bátorságunkat, erőnket, elszántságunkat, és nem törődve a félelmeinkkel: mozdulunk. Mikor kilépünk a régi sémákból, a megszokásokból, a "komfortzónánkból", és végre másképp cselekszünk.

Direkt mozgásban a Mars

2014. május 20-án (közel két és fél hónap után) végre ismét megindul előre a Mars. Idézzük csak fel, miről is szólt ez az időszak:
"Másnap, március 1-jén, szombaton azonban a Mars veszi át a hátráló pozíciót.
Itt az akaraterőnket érezhetjük blokkolva, határozatlanabbakká, bizonytalanabbakká válhatunk, főképp a párkapcsolati kérdésekben, hiszen a vörös bolygó épp a Mérleg jegyében tartózkodik. (Újabb harcos a színen). Előkerülhetnek régi kapcsolati küzdelmeink, vagy akár effektív személyek is. Mivel a felszálló holdcsomópont is itt sertepertél, lezárhatjuk, feloldhatjuk végre ezeket a kötéseket.

De ehhez érdemes leásni a gyökerekig."

Így visszaolvasva a fenti bejegyzést eltűnődtem az elmúlt pár hónapon... Nálam bizony felbukkantak valós személyek és vélt érzések egyaránt. Akadtak küzdelmeim, legfőképpen önmagammal. Anélkül, hogy nagyon mélyre ástam volna, kénytelen-kelletlen szembesültem azzal, hogy hosszú évnyi "tréningezés" után is, bizony (jócskán) vannak még a kapcsolatokkal kapcsolatos megkövült gondolataim, viszonyulásaim. Amikre csípőből mindig ugyanazokkal az automatizmusokkal reagálok. Ösztönös blokkolok. Én csigaházas típus vagyok, ha bármi sérelem ér, a fejemre húzom a takarót, és megpróbálom kizárni a külvilágot. Legtöbbször ez persze nem sikerül, ilyen dinamikus, mozgalmas energiák mellett, amik most felettünk-körülöttünk (bennünk) kavarognak végképp nem.

A kihívásra adott válasz a változás

A Mérleg két serpenyője szimbolizálja önmagunk és a külvilág - elsősorban a személyes kapcsolatok - viszonyát. Egyik oldalon vagyunk mi, másik oldalon a másik. Ha nincs senki a szemközti oldalon, ha túlságosan alul vagy felülértékeljük a másikat, ha lenyomnak bennünket vagy mi viselkedünk túlságosan dominánsan: felborul az egyensúly. Harmónia akkor jön létre, ha közel egyforma "súllyal" vagyunk jelen a párkapcsolatban. Ha mindketten hasonlóan érzünk, hasonlóan fektetünk bele energiákat.
A Mars a személyes vágy ereje. Azoké a vágyaké, melyek a legmélyebb ösztönből fakadnak. Azoké, melyek annyira fontosak számunkra, hogy képesek vagyunk értük harcolni, küzdeni. Vágyaké, mely a létezés stabil alapját képezik, melyek lelkesítenek, "életben tartanak", melyből életerőnk táplálkozik.
A kettő matematikája: Mérleg + Mars = vágyak, ösztönök a párkapcsolatban.

Ritka az az összhang, mikor az ösztönös vágy és a megélt valóság egy és ugyanaz. Ennek híján jönnek a külső és/vagy belső küzdelmeink. Egymás szidalmazása, sértegetése, érzelmi zsarolása, manipulálása vagy épp saját életenergiánk "kasztrálása", a megalkuvás.
Változtatni sosem kötelező. De mindig van lehetőség!
Eddig "hátrafelé" takarítottunk: felismerhettük a sorsrontó gondolatokat, eloldozhattuk magunkat a fogva tartó, béklyózó, bénító, kreatív energiákat rabul ejtő régi mintáktól.
A sorsfordító változások alapfeltétele a tiszta lap.
Most a Marssal együtt megindulhatunk előre. Figyeljünk, mérlegeljünk, majd tetterősen cselekedjünk. Minél nagyobb kihívást érzünk, annál inkább szedjük össze a bátorságunkat, és lépjünk! A nagy változáshoz kell a merészség! (kicsit változni meg úgysem lehet...)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...