Ugrás a fő tartalomra

Gondolatébresztő beszélgetés az Oroszlánba lépő Jupiter kapcsán

„A legnagyobb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
A legnagyobb félelmünk az, hogy túlon-túl erősek vagyunk.
A fényességünk, nem pedig a sötétségünk az,
ami leginkább megrémít minket.
Azt kérdezzük magunktól, hogy ki vagyok,
aki briliáns, isteni, tehetséges, nagyszerű?
Valójában ki az, aki nem te vagy?
Isten gyermeke vagy.
Ha lekicsinyled magad,
az nem szolgálja a világot.
A megvilágosodásnak semmi köze ahhoz,
ha lekicsinyíted magad, csak azért,
hogy mások ne érezzék kényelmetlenül magukat körülötted.
Mindannyiunknak ragyognia kellene,
úgy ahogy a gyermekek teszik.
Azért születtünk meg, hogy kinyilvánítsuk Isten dicsőségét,
amely bennünk van.
Nemcsak néhányunkban, mindannyiunkban.
És ahogy hagyjuk saját fényünket felragyogni,
akaratlanul is hozzájárulunk ahhoz,
hogy mások is ezt tegyék.
Ahogy megszabadulunk saját félelmeinktől,
a jelenlétünk önkéntelenül felszabadítja a többieket.”

Marianne Williamson


Önmagadból teremted a világod

A bejegyzés idézete tökéletesen összefoglalja a mostani beszélgetésünk témáját. 2014. július 16-án a Jupiter átlép az Oroszlán jegyébe, ahol próbára teszi önbizalmunkat, önmagunkba és az élet bőkezűségébe vetett hitünket. Felébreszti a szunnyadó alkotó- és teremtőerőket, játékos önmegvalósításra ösztönöz.
Minden, ami benned van, az sugárzik szét a világba, és az sugárzik vissza rád...
Felismered ezt magadban?

Az előadás részletei:

Időpontja:
2014. július 13, vasárnap
17 órától 19 óráig

Helyszín:
Fogasház
1073 Budapest, Akácfa utca 51.
(bejutás a Fogaskerten keresztül)

Regisztráció:
A férőhelyek száma itt kevésbé korlátozott, mint az előző két helyszínen, azért kérlek, jelezd, ha jönnél. Ez megteheted
- a bejegyzés alatti megjegyzés rovatban
- e-mailben (padparadsa kukac gmail pont com címre küldve) vagy
- Facebookon

A gondolatcserét most is közösen, Nádas Nándorral vezetjük.

Még erre az előadásra is díjtalan a belépés, várunk téged is szeretettel!
Az aktív részvételt és az esetleges fogyasztást különösen köszönjük!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...