Ugrás a fő tartalomra

Visszafojtott lélegzettel

Telihold a Nyilas havában

"Ha a mondat közepén csönd keletkezik, egy kicsinyke, félre nem érthető csönd, az olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok éppen most születnek."
(Ancsel Éva)

Az életben vannak olyan ritka pillanatok, mikor visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy történjen valami.
Valami, ami már egy ideje érlelődik sorsunk mélyén. Apróság csupán, mégis jelentőségteljes, mert hirtelen és váratlanul egészen új irányt ad az életünknek. Felemel vagy a földre ejt.

Talán egy csók, ami megváltoztatja két ember kapcsolatát. Vagy egy szó, ami véget vet neki. Első sírás a szülőszoba csendjében. A műtőből kilépő orvos fáradt, de biztató mosolya. Az éjszaka csendjébe hasító telefonhívás. Egy rég várt "igen" vagy egy régóta halogatott "nem"...

Semmi sem fix

A telihold képletében (2015. november 25, 23 óra 44 perc) egyetlen planéta sincs fix jegyben. Maga a Nap és a Hold, a Nyilas-Ikrek 4. (kritikus) fokán áll, a tengelyek szintén labil jegyekben.
Ez maga a változás időpillanata. Semmi nincs, ami rögzítene, ami visszahúzna. Együtt mozdulhatunk azzal a bizonyos sorsfordító mozdulattal.

Ülünk a forgó óriáskeréken - ez az életünk.
Sokszor tétlenül, ölbe tett kézzel nézzük, hova is emelkedik vagy süllyed sorsunk gondolája. Olykor azt látjuk, hogy körülöttünk mindenki halad egy irányba, csak a mi ragadunk le színes kis napfénytetős lét-kosárkánkkal.

De akadnak olyan pillanatok is - mint amilyen ez a mostani telihold - mikor beleshetünk az irányítófülkébe, ahová kedvesen be is invitálnak bennünket. Megmutatják a villódzó gombokat, a titokzatos irányítókarokat, sőt még azt is megengedik, hogy kipróbáljuk őket.
Megkapjuk a lehetőséget jövőnk formálására.
Hogy lesz-e bátorságunk élni vele? Rajtunk áll...

A gyógyító

A csillagjegyek és a csillagképek az égen (a precessziónak köszönhetően) egy kis csúszásban vannak.
Bár a Nyilas hónapban járunk, a Nap ilyenkor a Skorpió és a Kígyótartó csillagképen halad keresztül, vagyis a Nyilas negyedik fokán az ő csillagenergiájuk pulzál.

A kígyó a méregfogával is, a skorpió pedig a fullánkjával a halál szimbóluma, de az átlényegülés, az újjászületés és az átváltozáson keresztüli gyógyulás üzenetét is magában hordozza. A Kígyótartó pedig az a személy, aki tudja, hogyan kell ezeket a "mérgeket" használni építésre-pusztításra.

A kígyó a bennünk rejlő életerő, amit a hinduk kundalininek nevezik. Végigfut rajtunk és összeköti az ösztönöket a magasabb rendű szellemiséggel. Ha bárhol elakad, ott termelődnek a lelki-mentális mérgezések. A gyökércsakránál a düh, a harag, a frusztrációk, a szakrális csakránál a depresszió, a napfonatnál a bizalmatlanság, a kontroll, a szívnél a féltékenység, a gyász, a toroknál az üresség és a szomorúság, a harmadik szemnél a magány érzése, végül a fejtetőnél a túlérzékenység és a szenvedés.

A Nyilas szintén egy gyógyító, Kheirón a kentaur. A Zodiákusnak ez az a területe, ahol a legerősebb gyógyítói energiák találhatók.

Mivel ő a hitrendszereket, a világról alkotott elképzeléseket jelenti, a gyógyítás is ezen a ponton történik. A világról és önmagunkról alkotott képeken lehet most igen intenzíven dolgozni.
Mit hiszel el a világról? És mit hiszel el önmagadról?
Szeretnél a fontos dolgokon ténylegesen változtatni? Gyógyulni, EGÉSZ-ségessé válni?

Hogy ezt hogyan érhetjük el, nincs bevált recept. Mindenkinek saját egyéni "gyógykeveréke" van erre. Talán a telihold fényében most ez kirajzolódik. Figyeld a jeleket, az álmokat, a megérzéseket. Visszafojtott lélegzettel...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...