Merkúr az Ikrekben: 2017.06.07 (00h16p)
"Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia."
(Feldmár András, magyar származású matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta)
Hónapokkal ezelőtt írtam utoljára a "Szavak ereje" sorozatba, mert a Merkúr eddig hátrált. Keresztül-kasul haladt a Bikán, visszalépett még a Kosba is, hogy e hosszas kitérő után végre elérje uralmi pozícióját az Ikrekben.
Eddig beszélgettünk az átkokról, az illúziókról, az akaratról és arról, hogyan függünk bizonyos szavaktól. Az Ikrek kapcsán az első gondolatom az eskük voltak.
A szavak és az Ikrek jegy szorosan összekapcsolódik, hiszen a gondolkodás, a beszéd és a kommunikáció minden formája ehhez a Zodiákus-cikkelyhez tartozik. A görög mitológia szerint a szent esküket a Sztüx folyó nevére mondták ki még az istenek is, mivel a legfélelmetesebb dolog volt, magára a halál elkerülhetetlenségére megesküdni.
Ám nem csak élet-halál eskük léteznek. Vannak olyan öntudatlanul kiejtett szavak, amiket az adott pillanatban a legnagyobb hitelességgel, a legteljesebb átéléssel mondunk.
"Örökké szeretni foglak!"
"Amíg élek gyűlöllek!"
"Nélküle sosem leszek boldog!"
A világtörténelem egyik legszebb szerelmes története is tele hemzseg a végzetszerű kijelentésektől. "Tárulj, ablak! Zárulj le, életem." - mondja Júlia. "Isten veled! Egy csók - és vége van." - feleli Rómeó. Nem is sejtik, hogy már itt, a nászéjszakájuk után megfogalmazták az elkerülhetetlent.
Tizenévesen az ember még épp ilyen végletesen érez. Nincs mulandóság csak az örök jelen. Bízunk benne, hogy különlegesek és kivételesek vagyunk, a mi szerelmünknél szerelmesebbet még senki sem érzett.
Éppúgy hiszünk a szavak halhatatlanságában, mint ahogy a saját életvégünket sem érzékeljük. Ám az ilyen nagy szavak éppúgy maradandó részünkké válnak, mint a pad támlájára vésett monogramos szív-karcolatok. Ezért is olyan nehéz az első szerelem béklyójából kiszabadulni.
Minden, ami szívből fakad: szakrális szerződés. Ez a szavak titkos élete. Két sors a nagy szenvedélyek viharában összefonódik, legyen az szerelem vagy akár gyűlölet. Shakespeare klasszikusára visszautalva, a haldokló Mercutio megátkozza a vesztét okozókat: "Pokolra mind a két famíliát!" - s lám, szavai be is teljesültek.
Olyan erősek ezek az érzelmi kötések, hogy akár életeken is átívelnek. Megpecsételik a sorsot, belégnek az energiamezőbe. A fizikai szintű szövetségkötés, mint amilyen a vérszerződés vagy akár az elhált nászéjszaka még szorosabbra húzza a szálakat.
Az esküvői fogadalmaknak még nagyobb súlya van. Egyrészt polgári úton jogilag létrejön egy szerződés, igaz, az aláírása már nem vérbe mártott pennával történik, de a golyóstollból kifolyó tinta éppannyira erős kötőanyag. Az egyházi szertartásokkal pedig egy
még mélyebb, szimbolikusabb szövetség jön létre, ahol a papok ezer éves mozdulatokat és formulákat gyakorolva két életet "egybe varázsolnak".
Felgyorsult világunk következtében az ilyesfajta eskükötések feloldásához sem kellenek életek. Mik kellenek helyette? Tiszta, őszinte szavak. Ha valami véget ér, mondjuk ki. Oldozzuk el egymást, adjuk vissza a fogadalmakat. Csak akkor tudunk teljes egész valónkkal egy másik emberhez kötődni, ha nincsenek lezáratlan sorshelyzetek az életünkben. Az alkimisták egyik alaptétele így hangzik: 'solve et coagula' - oldj fel és köss meg.
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.