Ugrás a fő tartalomra

A harmónia ereje

Mars a Mérleg jegyében: 2017.10.22 (20h29p)

"Harmóniát csak olyan lélek tud maga körül teremteni,
aki magában már megteremtette."
(Müller Péter)

A Mars helyzete az égen mindig az akar kifejezésének módjáról és lehetőségéről ad tájékoztatást. A régi korokban a vörös bolygó szólította harcba vagy intette türelemre a bölcs hadvezéreket.
Erőfölénnyel ideig-óráig lehet ugyan nyerni, de hosszú távra szóló győzelmet elsősorban okos stratégiával, kivárással, előrelátással és diplomáciai érzékkel érhetünk el.

Igaz ez a másokkal folytatott csatározásokra, de a belső küzdelmeinkre is. Az előttünk álló nagyjából másfél hónapban érdemes megfogadni ezt a gondolatot, ugyanis egy kis türelemre és visszafogottságra intenek bennünket a planétaállások. Nem passzivitás ez, inkább lelassulás.

Ha nem hirtelen és "izomból" reagálunk, ha nem megküzdeni akarunk egy-egy helyzettel, akkor sokkal hatékonyabban haladhatunk előre az utunkon. A Mérlegben a Mars "legdurvább fegyvere", ahogy Ákos is megénekelte az Adj hitet! című számában: " a békülésre képesség".

Békülés, de elsősorban nem másokkal, a világgal - hanem önmagunkkal. Hiszen, ha odabent harmónia van, jóval kevesebbet kell kifelé küzdeni. Megvalósítani mindezt nem is lesz olyan könnyű. Mivel a mindennapokban használt férfienergiákat kell hozzá háttérbe szorítanunk.
A képletben a két domináns férfierő méltóságától megfosztva strázsálja a Mérleg jegy ki- és bejáratát. A Nap itt esésben, a Mars rangvesztésben van, ráadásul kettejük között ott a saját felségterületén tartózkodó Vénusz is. Itt egyértelműen a királynő diktál.

Nem véletlen (bár más mutatók együtt-hatása is kellett hozzá), hogy a női egyenrangúság kérdése a médiában ennyire előtérbe kerülhetett. Mint kint, úgy bent is - vagyis belül is ki kellene egyenlítődni az erőviszonyoknak. Olyan világban élünk ahol önmagunkban is háttérbe szorítjuk a feminin energiákat. A harc, a küzdelem, a rohanás, a kifele élés, a versengés, a bizonyítási vágy a mindennapok része. Még a kikapcsolódás és a lazítás is a leggyakrabban aktív - ritka kincs az ellazultság, a csend, a jelenlét.

A feszültséget a Nyilas Szaturnusz kvadrátja még eleinte tovább élezi, de ha figyelünk a mostani Mars üzenetére, jövő év elejétől mindez inspiráló támogatássá válik. Amikor a Szaturnusz jegyet vált, már a Mars is ereje teljében lesz. Nagy erőkkel helyesen bánni csak odafigyeléssel és tudatossággal lehet! Mi hát a feladat?

Az ösztönenergiák megzabolázása, a düh átalakítása, a cselekvőképesség fókuszálása - úgy, hogy megteremtjük a belső harmóniánkat. Régi kudarcok, frusztrációk (erős apai minták ismétlődései) tehetnek majd próbára bennünket. Amíg ezekre reagálunk, a régi énünkkel azonosulunk. Ami felé pedig most haladunk (vagy legalábbis haladnunk kellene), az a személyes felelősségvállalás és a sorsban való kiteljesedés.

A győzelmet nem a csatározásokkal, hanem megbékéléssel érhetjük el.


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kérlek kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...