Ugrás a fő tartalomra

Valóságok útvesztői

Telihold a Nyilas havában: 2020.11.30 (10h30p)

Bevezető gondolat a teliholdhoz:

"Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra;
egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."
(Popper Péter)


Azt gondolom, hogy az év hátralévő része nagyon izgalmas asztrológiai csemegéket tartogat számunkra. Emlékeztek, a 2020-as év tarot üzenete az, hogy lássuk egy magasabb nézőpontból a dolgokat?  Ezt az üzenetet júniusban a holdcsomópont-tengely váltással is megerősítést nyert, majd az év végi Jupiter-Szaturnusz Vízöntőbe lépése felteszi a folyamatra a koronát. (Nem viccelek, a Kazanlár-féle tarot kártyán az emberek fejére korona kerül!)

Tulajdonképpen évek óta érlelődik az, aminek jelen pillanatban részesei vagyunk: mégpedig az emberi gondolkodás tudatváltása.

Tegnap "véletlenül" belenéztem a Társadalmi dilemma című dokumentumfilmbe. Nem a filmről szeretnék állást foglalni, csak kiragadnám belőle azt a vezérgondolatot, ami egyaránt jellemzi a valós és virtuális világunkat.

Mégpedig az, hogy a világról alkotott kép nem egységes, mindenki saját szűrőket használ annak értelmezésére.

A közösségi oldalak algoritmusai ugyanezt teszik, belekapaszkodnak preferenciáinkba, majd annak megfelelő adatokat zúdítanak a nyakunkba. (A műsor főleg ennek etikai problémáit feszegeti.).

Az ember mindig is így "működött automatikusan". Szeretjük azokat a tényeket beengedni az életünkbe, amik összeegyeztethetőek a hitrendszereinkkel. Főként igaz ez a politikára, a vallásra, a szokásrendszerekre.

Régen jóval kevesebb és szűkebb információmennyiségnek voltunk kitéve, így az emberiség könnyebben tartotta kordában a világról alkotott elképzeléseit. Manapság a kettéosztottság nem csak a társadalom egészére, de egyedi szinten is jellemző.

Gyakran megesik, hogy szilárdnak hitt nézeteinket egy pillanat alatt romba dönti egy új hír, egy tudományos kutatás, ez pedig összezavarodottsághoz, útvesztéshez vezet. Minél merevebbek a meggyőződéseink, annál nagyobb "hasadások" keletkeznek. Szintén Popper Péter fogalmazta meg: "Nincsen hit kétely nélkül, mert a kétely nélküli hit az fanatizmus."


A világ felfogását az asztrológiai képletben a változó kereszt mutatja.

A Halaknál a végtelen lehetőségekből létre álmodjuk a világot. Vele szemben, a Szűz megteremti belőle a mindennapok rutinját – az válik valósággá, amit el tudunk képzelni. Az Ikreknél felvesszük az információmorzsákat, a Nyilasnál pedig – képletesen szólva kenyérré gyúrjuk – vagyis létrehozunk belőle egy saját hitrendszert.

A Nyilas hónap elsősorban ezt piszkálja meg bennünk. Úgy gondolom, most nem is az a kérdés, hogy mi az igazság abból, ami körülöttünk zajlik, hanem hogy mi hogyan állunk mindehhez.

A telihold képlet aszcendensén a Jupiter-Szaturnusz-Plútó együttállását találjuk, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy vegyük észre:

minden, amit a világról gondolunk – és amit ebből létrehívunk – a mi személyes felelősségünk.

Lesz időnk minden oldalról megvizsgálni ezt magunkban, mert az elkövetkezendő hetekben a konstellációk mind-mind ide mutatnak.

A valóságok olyanok, mint az útvesztők: tele zsákutcával, kitérőre csábító kanyarral, falakkal és kiskapukkal – de mind középre,önmagunk tengelyéhez vezetnek. "Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban." – hitünk az, amitől nem tántorítanak el a körülmények, az újonnan érkező impulzusok, az érdekesebbnek tűnő kerülőutak. És itt nem konkrétumokra, nem bakancslistás tételekre gondolok, hanem arra a szívből jövő meggyőződésre, hogy milyen életet vágyunk és azt milyen emberként szeretnénk élni.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...