Advent harmadik vasárnapjára
❄❅❆
Marge és Mabel egy spanyolországi túrán ismerkedtek meg. Mindketten a nyugdíjas klubjukkal utaztak, hogy a nyirkos, ízületgyilkos angol tavaszból melegebb éghajlatra meneküljenek. Szerencsére Granadában már áprilisban húsz fok fölé kúsztak a hőmérők.
Mabel örökké vidám, kócos és rendkívül szétszórt teremtés volt, öregségére pedig mindhárom tulajdonsága csak tovább fokozódott. Azt vallotta, hogy ennyi idősen csak és kizárólag derűsen lehet szemlélni a világot, így hát saját hiányosságaihoz is igen nagyvonalúan viszonyult. Félévente fodrásznál ondoláltatta ősz fürjeit, de az év további háromszázhatvanhárom napján cseppet sem zavarta, hogy egy madárfészekre hasonlító gubancot hordott a feje tetején. Szórakozottságán pedig egyenesen jót mulatott és ennek köszönhetően mindig kihozta a váratlanul kialakult helyzetekből a maximumot.
Nem volt ez másképp Spanyolországban sem. Csoportjával épp az Alhambrát látogatták végig, amikor az egyik sarkon elbámészkodva szem elől tévesztette a sárga esernyővel hadonászó idegenvezetőt. Helyette merő véletlenségből egy vadidegen kompániához csatlakozott. Tévedésére jó ideig nem eszmélt rá, mivel a mór erőd olyannyira lenyűgözte, hogy nem azt nézte, milyen vénségekkel csoszog a tudnivalókat soroló utasvezető nyomában, hanem az épület csipkeszerű boltíveiben, medencéiben és csodás kertészeti megoldásaiban gyönyörködött. Kis lakásának erkélyén lévő tündérkertjéhez gyűjtötte a jobbnál jobb ötleteket.
Csak az ebédnél vált gyanússá, hogy a csapat, akikkel betért az étterembe, csupa idegenekből áll. Ám mivel körülötte mindenki kitűnő angolsággal cseverészett, nem esett kétségbe. Könnyen feltalálta magát. Szóba elegyedett egy szigorú kontyot és ódivatú ezüst keretes szemüveget viselő elegáns úri hölggyel és néhány perccel később már helyet is foglalt az asztalánál. Ő volt Marge, aki Mabel-lel ellentétben nagyon adott frizurája rendezettségére, de minden más tekintetben rettenetesen hasonlítottak. Öregségükre igyekeztek kiélvezni azt, ami még hátravolt az életükből.
Például mindketten született gourmand-ok voltak, így hát a pincértől előételnek serrano sonkával és olajbogyóval megpakolt tálat, főételnek sherryben elkészített vesét, saját tintájában főzött tintahalat és jó fűszeres paellát rendeltek. Mindezek mellé andalúz vörösbort kortyolgattak. Fejenként egy-egy üvegecskével. A fenséges lakoma ellentmondott minden józan háziorvosi tanácsnak, de ez sem Marge-ot, sem Mabel-t nem érdekelte. Hiszen az élet rövidke, arra a hátralévő tizenöt-húsz esztendőre ugyan minek diétázni?
Jóízűen falatoztak és még jobb ízűen nevetgéltek. Kötésminták helyett pletykákat és vicces történeteket cserélgettek. Kiderült, hogy egymáshoz viszonylag közel élnek Délnyugat-Angliában: Mabel Glastonburyben, Marge pedig Salisburyben, de még sosem jártak egymás városában.
Mabel remek sztorikat tudott Artúr királyról, Merlinről és Avalonról, de nem ám a történelemkönyvekből ismert verziót mesélte, hanem azokat a titokzatos történeteket, melyeket sosem rögzítettek egyetlen könyvlapon sem. Marge-nak pedig a Szent György-napi parádéról akadtak pikáns anekdotái.
A többi asztaltól egyre furcsább pillantással méregették a harsányan kacarászó hölgyeket. A nyugdíjasok a sovány csirkemellük felett irigyen, míg a fiatalok értetlenkedve tekintgettek feléjük. Ez a fajta felhőtlen életkedv már-már ismeretlen volt az ifjonti generáció számára. A legtöbbjük azonban azt remélte, hogy ha túljutnak a karrierépítésen, a családalapításon, az első vagy sokadik váláson, akkor nyugalmazott éveikre megtanulják végre hasonlóképpen élvezni az életet.
Mikor Mabel turistacsoportja szedelődzködni kezdett, gyorsan meggyőzték az idegenvezetőt, hogy Marge-ot nem hagyhatják magára. Mivel csak este terveztek visszatérni a szállásukra, így rövid telefonálgatás, a másik idegenvezetővel való egyeztetés után kart karba öltve szálltak fel a vidám színekkel festett turistabuszra. Albaicín utcáin is egymásba karolva sétálgattak, hagyták, hogy magával ragadja őket a városnegyed utánozhatatlan hangulata és megpecsételje későn született, de örök életre szóló barátságukat.
Glastonburyben rég volt ilyen télies időjárás. Az ünnepek előtti napokra ígérték a havazást, ami egyelőre még váratott magára. De meglehetősen hűvös volt és a levegőben már érezni lehetett a hó közeledtét. Mabel izgatottan készülődött, mivel a tavaszi nyaralás során megismert barátnőjét várta vendégségbe karácsonyra.
Marge vonata 11 óra 20 perckor futott be a pályaudvarra, ahonnan Mabel egyik szomszédja, Pete fuvarozta haza. A megfelelő instrukciókkal ellátott fiatalember („Keressen egy szénakazal-kusza frizurát!”) könnyedén ráakadt a kockás szövetkabátot és prémgallért viselő vénkisasszonyra, aki miközben a peronon állva türelmesen várakozott, kedvesen elcsevegett az egyik kalauzzal. Sőt az alig negyed órás út alatt még Pete aznapi borongós hangulatát is feldobta víg kedélyével.
Pete mosolyogva emelte ki a csomagokat az autóból, majd felkísérte Marge-ot a második emeletre. A két hölgy vidáman és végtelen szeretettel üdvözölték egymást, majd jó angol szokás szerint azonnal leültek teázni és megvitatták mindazt, ami az elmúlt három napban történt, mivel utoljára akkor beszéltek egymással FaceTime-on.
Nem sokkal később összeszedelődzködtek és a szállingózni kezdő hóesésben elindultak megsétáltatni Mabel koros bútordarabnak számító terrierjét, Brandybuck-öt. Az idős, skót nemes büszkén totyogott mellettük a legszebb karácsonyi felöltőjében, amit a gazdája saját kezűleg kötött számára. Nem mentek messzire, mivel a kutyus már nem bírta jól a hosszú túrákat, így a park melletti kis kávézóba tértek be egy gyors ebédre. Brandybuck imádta ezt a helyet, itt nem csak friss vizet, hanem egy kis extra finomságot is kapott mindig a konyháról.
Visszafelé már meglehetősen sűrűn havazott. A hölgyek gyorsan kapkodták a lábukat, igyekeztek visszaérni a fűtött lakásba, mielőtt átázik a kalapjuk. Bezzeg a környék gyerekei feléledtek az gyorsan hízó fehérség láttán és csapot-papot, videójátékot, tévésorozatot hátrahagyva szaladtak ki játszani. Néhányan csak megbabonázva bámultak felfelé: a lámpák sárga fénye tündérpor-aranyra színezte a pelyheket. Mások megpróbálkoztak hóemberépítéssel, bár ehhez még elég kevés volt a rendelkezésre álló alapanyag. Az idősebbek pedig harcias csatakiáltásokat hallatva vad hógolyózásba kezdtek.
Az egyik eltévedt lövedék váratlanul Mabel tarkóján csattant, aki úgy meglepődött, hogy Brandybuck pórázát is kiejtette a kezéből. A skót terrier ebből mit sem vett észre, korábbi kimért tempójával döcögött tovább. A gyerekek az idős hölgyek köré sereglettek és nem győztek egymás szavába vágva bocsánatot kérni. Egyikőjük a mit sem sejtő szökevény után vetette magát és visszavezette meghökkent gazdájához. Mabel és Marge egymásra néztek és olyan féktelen nevetésbe törtek ki, hogy a gyerkőcök egy pillanatra azt gondolták, a hógolyó ütésétől netán megbolondultak. De szokás szerint a jókedvük olyan ragadós volt, mint a karamellás alma, így néhány perccel később már a körben álló srácok is hangosan kacagtak.
Otthon gyorsan megszárítkoztak, kényelmes ruhába bújtak és az ablakból nézték tovább az önfeledten játszó fiatalokat. A szekrényből előkerült egy kis fűszeres, házi narancslikőr, amit Mabel ugyan karácsony estére tartogatott, de ez a kaland jobb okot adott a koccintásra. Békés ünnepet kívántak egymásnak és a barátságukra emelve a poharukat egy hajtásra ledöntötték az édespálinkát.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
