Lábujjhegyen állva

A 2020-as év záró teliholdja: 2020. december 30. hajnali 4 óra 29 perc

Bevezető gondolat: "Egyensúly: ez a kulcs. (...) Az emberek furcsa felületeken tudnak egyensúlyozni. (...) Még kiszámíthatatlanokon is. Ezt nevezik "ráhangolódásnak". A nagy muzsikusok ismerik. A szörfösök, akiket kiskoromban a Gammun láttam: ők is ismerik. Némelyik hullám megdob, de fel vagy készülve rá. Visszamászol, és újra nekimész." (Frank Herbert)

✨

Van valami könnyed, légies, elegancia a szerdai telihold-képletben. A pillanat tulajdonképpen a Neptunuszon "billeg", nekifeszülve a holdcsomópont-tengelynek és a Vénusznak, olyan, mint amikor egy balerina lábujjhegyre emelkedik és széttárja karjait. Kényes egyensúlyozás: ez jellemezte talán az egész évet és – bár egészen más formában – visszük tovább a tapasztalat elmélyítését 2021-re.

Az emberi tudat látszat és valóság határmezsgyéjén ingadozva próbál talpon maradni: próbáljuk a rengeteg információból kiszűrni, mi is az igazság.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy tengernyi egyéni hitrendszer és nézőpont létezik. Másképp gondolkodunk a helyes táplálkozásról, a párkapcsolatról, a politikáról, az oltásokról, a gyereknevelésről – vannak olyanok, akikkel bizonyos téren közös halmazokat alkotunk, míg más területen nincsenek átfedések.

Az idei év azonban arra tanított (volna) bennünket, hogy az egyetlen, mindent lefedő és örök érvényű nézőpont egy jóval magasabb, minden lehetőséget magába foglaló perspektíva (Magasabb nézőpontból). Ehhez azonban nem csak a másik ember véleményével szemben kellett elfogadóvá válnunk, hanem az önmagunkkal kapcsolatos előítélet-sablonoktól, címkéktől is meg kellett szabadulnunk.

Az élettapasztalatok mindig egymásra épülnek, egyikből következik a másik. Csak akkor tudunk továbblépni, ha a kijelölt feladatot elvégeztük: nem fogunk tudni lexikonokat olvasni, ha előtte meg sem tanultuk a betűket!

Így az előttünk álló időszak megélése nagyban függ attól, hogy hol is tartunk éppen, mennyire engedtük el az önmagunkról alkotott képeket, hogyan gondolkodunk a világról:

képesek vagyunk-e azt a teljes valójában befogadni.

A képlet alapján még sok bennünk a kétség, a rettegés, a bizonytalankodás, hiszen egy ismeretlen határmezsgyén járunk. A mentális lábujjhegyen állás csak nagyon kevesek számára könnyed és természetes létforma: nekünk, többieknek nap mint nap gyakorolnunk kell.

Gyakran kieshetünk a ráhangolódottság állapotából, van, hogy időbe telik visszatalálni önmagunkhoz, van, hogy ehhez segítséget kell kérnünk – de minél többet gyakorlunk, annál légiesebb tudatossággal táncolunk majd a világban.

Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.