Advent negyedik vasárnapjára
❄❅❆
Az iskolába kivétel nélkül gazdag gyerekek jártak, Émilien viszont kivételes talentumának köszönhette, hogy ösztöndíjat kapott. Ez volt itt az első féléve, de még mindig kényelmetlenül érezte magát az ódon falak és a sznob iskolatársak között. Sőt gyakran volt az a rémálma, hogy az egyik szünetben valaki megkocogtatja a vállát és közli vele: tévedés történt. Nem való ő ide. Szedje a cókmókját és tűnjön el. Miközben az arctalan idegen kiabált vele, a körülötte álló gyerekek ujjal mutogattak rá és hangosan röhögtek.
Pedig attól, hogy nyilvánosan megszégyenítik, nem kellett tartania. Az iskola rendkívül kényes volt az udvariasságra és a jó modorra. Sőt az eltanácsolás réme sem lebegett a feje felett, hiszen páratlan zongorajátékának köszönhette, hogy felfigyeltek rá és felajánlották neki a tanulási lehetőséget. Az iskola is jól járt vele, ilyen istenadta tehetség, százévente egy, ha született.
A fiú mégsem tudott szabadulni a nyugtalanító érzésektől, félelmeit pedig nem tudta megosztani senkivel. Rettentően magányos volt. Az előkelő csemeték kizárólag egymással barátkoztak, sőt még itt is hasonló klikkekbe szerveződtek, mint az iskolafalakon túl a szüleik. Volt a bankárcsemete-csoport, az ültetvényesek leszármazottai, a született nemesek és a felkapaszkodott újgazdagok. Bár kötelezően egyenruhában jártak, a felső öltözet alatt mindenki büszkén viselte a hovatartozására utaló jelképeket, a hímzett családi címeres atlétákat vagy a Párizsban varratott fuszekliket. Émilien ezzel szemben kinyúlt trikót és tucatszor stoppolt zoknit hordott, így semelyik csapatba sem illett bele.
Advent első napján az igazgató egy különös hirdetményt akasztott ki az aula üzenőfalára. Idén is megrendezik a karácsonyi szünet előtti utolsó napon a szokásos jótékonysági vásárt. Minden évben, az iskolának otthont adó városka főterére hirdették az eseményt, ahová nem csak a gyerekek szülei, a város elöljárói, de gyakran még ünnepelt párizsi hírességek is ellátogattak. A befolyó összeget mindig a szegények támogatására és a város fejlesztésére fordították.
Az iskolában komoly hagyománya volt ennek az ünnepi adakozásnak, a fiúk között az évek során pedig egyfajta titkos versengés alakult ki, hogy kinek a felajánlása éri el a nap végére a legmagasabb összeget. Tavaly kötött holmikat, előtte való évben pedig pitéket kellett benevezni és mindkét évben az angol Burmington fivéreké lett a dicsőség. Félreértés ne essék, a vastag téli sapkákat és a gyümölcsös tésztákat nem a fiúk készítették, hanem házvezetőnőjük kézügyességét dicsérte mindkét alkotás. Idén is rendkívül izgatottak voltak, hiszen a lekvár volt a kijelölt téma és a Grasséból származó asszony kivételesen finom marmeládokat készített.
A nebulók sorra levelet menesztettek otthonra, hogy az adománygyűjtő est időpontja mellett az adományozás témáját is közöljék szüleikkel.
Émilien nem tudta, mit is írhatna édesanyjának. Húsra is csak ritkán futotta, nemhogy télvíz idején különleges gyümölcsök vásárlására. Órákig forgatta a tollat a kezében, míg végül kénytelen volt egy rövid üzenetet megfogalmazni, hiszen a hazautazásának a dátumát muszáj volt megírnia. A jótékonysági vásárról is kapkodva beszámolt, mert tudta, hogy megbántaná az anyját, ha nem tájékoztatná őt egy ilyen fontos dologról.
Teltek a hetek és mind a diákok, mind pedig a tanárok egyre türelmetlenebbül várták a nagy eseményt. Az órák közti szünetekben ment a találgatás arról, hogy ki mivel készül az estére, sőt az egyik tőzsdeügynök szemfüles fia még titokban fogadást is indított. Toronymagasan Burmingtonék vezettek. Émilien ebből is kimaradt, hiszen se pénze nem volt tippelgetni, sem pedig esélye nyerni.
Végül elérkezett a várva-várt december huszonegyedike. Aznap csak délelőtt volt tanítás, de az izgatott gyerekekkel már nem lehetett bírni, így a tanárok engedélyezték az órák alatti a beszélgetést. Émilien a hátsó padban ülve egy könyvet lapozgatott, de szeme előtt összefolytak a betűk, gondolatai pedig zaklatottan a délután körül forogtak. Alig várta már az édesanyjával való találkozást, mivel szeptember óta nem látták egymást, de a többi programtól borsózott a háta. Félt, hogy még jobban kiközösítik, megvetik.
Mikor kicsengettek, hirtelen összeszorult a gyomra, nagyokat nyelt és lassan, halogatva az elkerülhetetlent, összepakolta a cókmókját. A többiek ellenben rohantak kifelé és kettesével szedték a fokokat az ebédlőbe vezető lépcsőnél. Végül a fiú is a hangoskodó, nevetgélő fiúcsapat után vánszorgott. Utolsóként lépett a tágas csarnokba és egyből kiszúrta a mamáját. Hozzá hasonlóan ő is kilógott a sorból szegényes öltözékével, a sok elegáns szőrmébe és drága szövetkabátba bújt anyuka és apuka között.
De amint meglátta a fiát, minden megváltozott. Arca felragyogott, onnantól kezdve már sugárzó és végtelen szeretetével tündökölt. Szívmelengetően ölelték egymást, sőt Émilien loppal még pár könnycseppet is belemaszatolt anyja vékony, kopott kék kabátjának a gallérjába. Persze csak finoman szipogva, hiszen egy kilencéves fiatalembernek már nem illik az anyja vállán zokogni. Kézen fogva sétáltak a hosszú asztalhoz és elfoglalták a helyüket. Különleges, válogatott finomságokat szolgáltak fel, és Émilien végre felfedezte az örömet a megpróbáltatásai közepette.
Boldog volt, hogy megoszthatja mamájával ezt a bőséget. Volt libamáj, füstölt lazac, frissen gőzölgő bouillabaisse, gesztenyével töltött sült liba, bárányborda, csokoládés fatörzs, sajtok és borok az ország minden zegzugából.
Sosem ettek még ilyen gazdag karácsonyi lakomát, bár otthon is mindig akadt valami ínyencség az ünnepi asztalon. Főképp annak köszönhetően, hogy Émilien mamája a semmiből is tudott valami finomat varázsolni.
Jóllakottan, lustán beszélgettek az otthoni dolgokról, a kisfiú minden ismerőséről és barátjáról hallani akart, mamája pedig türelmesen válaszolgatott a kérdéseire. Végül Émilien összeszedte minden bátorságát és megkérdezte, hogy anyukája készült-e valamivel az esti árverésre.
Mamája cinkosan kacsintott és a fülébe súgta, hogy hagymalekvárt hozott. „Alaposan zavarba hozzuk ezeket a gazdag népeket azzal, ha kikiáltják, hogy miféle lekvárra kell majd licitálniuk.”
Émilien jót kacagott és felbuzdulva anyukája zavartalan lelkesedésén, egy tervet kovácsolt. Gyorsan elköszönt a mamájától, és megígérte, a főtéren találkoznak, majd elszaladt halaszthatatlan intézni valója után.
A polgármester és az iskolaigazgató nyitották meg az ünnepi ceremóniát. A háttérben a templomi kórus énekelt, körben a szülők, a város polgárai és a fővárosi hírességek dideregtek. A köszöntők és a beszédek után kezdetét vette a lekvárok kikiáltása. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Marokkóból importál citrom, tengerentúlról érkezett agavéval ízesített narancs, Grenache szőlőből főzött zselé, sőt az egyik apuka egyenesen Japánból hozatott epret, amiből frissen főzték a lekvárt. Burmingtonék szakácsnője mangóból, vaníliából és 25 éves konyakból készítette az idei lekvárcsodát. Sorra érkeztek a tekintélyes összegű licitek, mikor egy furcsa tételhez érkezett a kikiáltó. Lilahagyma-lekvár. A tömegben állók sugdolózni kezdtek, ám mielőtt zavaróan felerősödött volna a morajlás egy földöntúli szépségű hang fojtotta beléjük a szót. Azonnal csend lett és csak azt az angyali melódiát lehetett hallani. Émilien a templom előtt felállított zongora billentyűin játszi könnyedséggel futtatta ujjait, szemét lehunyta és látszott, hogy egy másik, sokkal éteribb, sokkal békésebb világban időzik. Ez a világ a zongoradallamon keresztül mindenkihez eljutott. Áhítat töltötte be a teret és a hallgatóság szívében hirtelen végtelen nyugalom keletkezett. Amikor az utolsó szólam is elhalkult, a buborék hirtelen kipukkadt.
Szótlanul emelgették a licittáblákat, egyre feljebb és feljebb srófolva a szinte filléres kikiáltási árat. Émilienék egyszerű hagymalekvárjának az értéke a zongorakísérettel megfűszerezve az egekig szökött.
Január első napjaiban, mikor a diákok ismét visszatértek az iskolába, Émiliennek hirtelen rengeteg barátja akadt. Burmingtonék pedig már most meghívták őt és a mamáját a nyári szünetre látogatóba. A karácsonyi vacsorájukon a kacsasült mellé felszolgált lilahagyma-lekvár mindenkit rabul ejtett.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
