Nap-Szaturnusz együttállás
(Thomas Dreier)
Holnap (2015.11.30) a Nap és a Szaturnusz együtt állnak a Nyilas 8. fokán, egzakt kvadrátot kapva a Neptunusztól.
Ahol a Nap az égi útja során éppen tartózkodik, oda "világít" a legtöbb fény, ezeket az üzeneteket tudjuk az adott pillanatban leginkább tudatosítani.
Ha pedig planétával kerül együttállásba, akkor a két energia eggyé válik, nem is igazán lehet őket egymástól függetlenül kezelni.
Ez azt jelenti, ha szeretnénk megérteni a Nyilasban járó Szaturnuszt - sőt a Szaturnusz-Neptunusz kilencven fokát - itt a remek alkalom!
Azért is érdemes egy pici kitekintést tenni életünk ezen területeire, mert a jövő év legmeghatározóbb erőforrásairól van szó: a Szaturnusz és a Neptunusz feszültsége 2016. októberéig uralja az évet!
Elhatárolt határtalanság
A Nap az út kezdete, a személyes lényeg, az önbizalommal teli akarat.Ezek vagyunk mi, Napunk energiája az, amit kiárasztunk a világra, amivel beragyogjuk egész életünk tartalmát. A tarotban ő a Mágus
De ne feledkezzünk meg róla: a mágus mindig önmagából varázsol.
A mágus (vagyis te, én, mindannyian) lehet erős, magabiztos, dinamikus, motivált, életvidám, optimista, de lehet kishitű, bizonytalan vagy félelemmel teli is.
Hiába szorongatjuk makacsul akaratunk varázspálcáját ("most pedig akkor is megcsinálom!"), ha remeg a kezünk, csaponganak a gondolataink, elakadnak a szavaink. A végeredményt nem tudjuk becsapni. ("Huss és pöcc" - miként a Harry Potterben.)
Ott lesz előttünk az, amit megteremtettünk.
A Szaturnusz az első határvonal. Végtelenségünk ezen a küszöbön éri el első végességét.
Visszautalva a bejegyzés bevezetőjére: ezzel csupán saját gondolataink végességéhez érkezünk el, mögötte ott a teljesség határtalansága.
Szaturnusz a korlátokat jelenti, de nem egy feloldhatatlan lezárást vagy egy örök érvényű sorompót kell elképzelnünk, hanem egy próbatételt, beavatást.
Hozzá kapcsolódik most a Neptunusz is, a határokat feloldó alapelv. Mondhatjuk erre: jaj, de jó, lesz itt csupa remek változás! Végre itt van egy ilyen erő, ami segít lebontani a falakat, önnön korlátoltságunkat, amikből már egy ideje szeretnénk kiszabadulni.
De a valóságképünkhöz makacsul ragaszkodunk. Folyamatos ismétlődésekkel, hétköznapi rutinokkal tartjuk magunkat a kereteink között. És ezek a megszokások nem a tettekkel kezdődnek. Ha lusta vagyok futni, ha nem tudom letenni a cigit vagy ha folyton ugyanolyan problémahalmazokon bukdácsolok keresztül, az nem az izmaink, a tüdőnk gyengesége, a lehetetlen körülmények következménye.
Egyszerűen "csak gondolkodásunk eredménye.
Elizabeth Gilbert írta az Ízek, imák, szerelmekben: "Ne engedjük meg magunknak, hogy állandóan szétessünk, mert az megszokássá válhat."
Mostanság nehéz elkerülni a "szétesést", mert a határok lebontása így zajlik. Minden, ami ismerős: biztonságos. Akkor is, ha negatívum - megalázás, bántás, számonkérés, szeretetlenség, bűntudat - ezekben a közegekben vagyok otthon. Így hát folyamatosan ezekből a jól ismert panelekből építem fel magamat.
Ha megfogalmazódik a vágy a változásra, az is belőlünk fakad. Viszont új útra lépni mindig kihívás. El kell hagyni az ismerőst, szét kell hullani annak, ami volt, hogy létre jöhessen egy új személyiség, aki tudja, milyen szeretve lenni, szabadon dönteni, örömmel létezni, szárnyalni, megélni a bőséget.
A vágyak egy csodálatos világba emelnek bennünket, ahová eljutni szeretnénk. Ahol most élünk, az pedig a való világ. Ami lehet akármilyen, szűkös keresztmetszetű, nyomasztó, reménnyel teli, de a varázserő mindig az itt és most pillanatában rejlik. Hiszen most van meg a lehetőség, hogy tegyünk valamit álmaink megvalósulásáért.
Első lépésben talán azt, hogy körbenézünk, milyen gondolatokból teremtjük nap mint nap ezt a valóságképet.
