Összebarátkozom önmagammal

10+1 gondolat az önismeretről

Bevezető gondolat: "A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret." (Hioszi Tatiosz)

A fenti mondattal maximálisan egyetértek. Még akkor is, ha ez a "rövid út" nem mindig zökkenőmentes. Sőt! Az önismeret – a valódi önismeret – hatalmas bátorságot, elszántságot, elköteleződést és kitartást igényel.

A blogon gyakran hivatkozom az önismeret fontosságára, de magát a fogalmat még nem jártam körül. Ennek most jött el az ideje: csokorba gyűjtöttem a személyes gondolataimat, tapasztalataimat e témában. Ráadásul a manapság divatos módon pontokba is szedtem.

Ez ne tévesszen meg senkit, az önismeret nem 10+1 passzusból áll, de valahol határt kellett szabnom a saját szóáradatomnak. Facebook kommentben várom a kiegészítéseket!

1. Út a Nirvánába

Az életben szeretünk bizonyos dolgokra úgy gondolni, mint látványos, tűzijátékos mérföldkövekre, ami után a tökéletes boldogság vár ránk. Vannak, akik a házasságtól remélik a párkapcsolat javulását, a gyerekvállalástól az életük kiteljesedését vagy a szülőktől való elköltözéstől a felnőtté válást.

Ezek valóban fontos, személyiségformáló lépések, de saját változásaink nélkül ezekbe az új helyzetekbe visszük tovább a problémáinkat. Az önismeretet is sokszor úgy képzeljük el, hogy ha elvégzünk egy kurzust, kipipáljuk a pszichológuslátogatást, akkor már túl leszünk mindenen. Magától jön a fehér lovas herceg, az anyagi gyarapodás, az örök élet-boldogság.

Pedig az önismeretnek nem az a célja, hogy megérkezzünk valahova, ahol szivárványok tövében csillámpónik ugrándoznak körülöttünk.

A taoista filozófia ezt "útnak" nevezi, pontosabban "az út, amit az embereknek követniük kell".

Gyakorlatilag a létbe lépésünk pillanatában (vagy akár már jóval korábban) ezen az úton vagyunk, ami a végtelenből a végtelenbe vezet. Az önismeret az a pillanat, amikor ráébredünk erre és céltól célig való rohanás helyett elkezdjük szemlélni a lépteinket és a körülöttünk lévő tájat.

Az önismeret nem (pont úgy) vezet a Nirvánába, hogy jövő csütörtöktől minden rendben lesz. De az biztos, hogy lépésről lépésre tudatosabb és egyre könnyebb, sőt valóban boldogabb lesz a földi síkon való kirándulás.

2. Gyors megváltás

A fenti ponthoz kapcsolódik: az önismeretben nincs gyors megoldás! Hirtelen felismerések vannak, de az önismeret éppúgy "életmód", mint mondjuk az egészséges táplálkozás vagy a mozgás.

Gyorsan le lehet fogyni csodaturmixoktól, de maga a súlyfelesleg is sok összetevős dolog. Valódi a probléma vagy csak nem hasonlítunk a divatmodellekhez? Van-e mögötte egyéb egészségügyi gond, lelki tényező? Milyenek az életkörülményeink, a napi ritmusunk és a többi...

Ráadásul a fejlődésünk is hullámzó – erre külön pontban kitérek részletesebben.

A gyors megoldás az önismeretben számomra olyan, mint a junk food. Hirtelen jól lakhatunk egy mekis hamburgertől, egy cukros fánktól vagy egy zacskó chipstől (én is eszem néha ilyeneket), de hamar ürességet fogunk érezni a gyomrunkban, a valódi tápanyag és vitaminhiányról nem is beszélve.

Az önismeret arról ismerszik meg, hogy nincs benne időkorlát. Nem tudjuk, hova vezet – hiszen még sosem jártunk ott, ahová megérkezni szeretnénk. Legnagyobb részt rajtunk múlik, hogy miket és milyen intenzitással élünk meg.

Az önismeretbe "munkát" kell fektetni.

Akkor érezhetjük az igazi változást, ha sikerül a tudást tapasztalattá formálni, vagyis nem csak fejben tudni, hanem azt élni a mindennapokban.

A spirituális egó csapdája az, ha én már régóta "űzöm az önismeretet", akkor nekem már kijár a pozitív változás. Években, kiolvasott könyvekben, elvégzett kurzusokban nem mérhető az önismeret. Csak a körülményeink, a közérzetünk változásában. "Az út, amiről beszélsz, nem az, amin jársz." – mondja Lao-ce.

3. A segítők szerepe

A segítők fontos részei a folyamatnak, de nem oldják meg helyettünk a problémákat. Egyszerűen csak jelen vannak, támogatnak, lámpást és útjelzőket mutatnak. De az úton nekünk kell végigmenni.

Fel szoktam hívni a figyelmet magára a szóra: ön-ismeret. Nekem kell magamat megismerni és nem másnak megmondania, ki is vagyok én. (Újabb pontban ez kifejtve) Nem a másik, az anyám, a legjobb barátom, a terapeutám ismer engem. Senki nem jár az én cipőmben és én sem másokéban.

Az önismeret legnagyobb része magányos, belső folyamat. Része az önreflexió, az önszeretet gyakorlása, a saját magunkkal folytatott párbeszédek, a testünk, érzéseink, gondolataink megfigyelése, megszelídítése.

Sokszor látom, hogy emberek segítőtől segítőig, tanfolyamtól tanfolyamig, módszertől módszerig rohannak, mert majd valamelyik "megmondja nekik a tutit". A sokfelé szórt figyelem, a sürgetés, a türelmetlenség megakadályozza, hogy valóban elmerüljünk önmagunk megismerésében.

Fontos, hogy kiválasszunk egy valakit, valamit és mellette köteleződjünk el. Később persze mehetünk tovább, bontogathatjuk a szárnyainkat, de a segítőkkel összehangolódni, a bizalmat kiépíteni, a terápiát felépíteni időre van szükség.

Olyan embert/módszert keressünk, ahol jó érzésekkel tudunk jelen lenni. Lesznek húzós időszakok, amit csak érzelmileg biztos közegben tudunk átvészelni.

Ha számunkra kellemetlen dolgot érzünk, ha olyasmi hangzik el, amit nem értünk, nem tudunk hova tenni, kérdezzünk bátran! Ha pedig diszkomfortot tapasztalunk, keressünk másik szakembert. Ahhoz a fodrászhoz sem járunk vissza évekig, aki rosszul festi be a hajunkat. Itt pedig a hajszínünktől jóval többről van szó. A lelkünk a tét.

4. Egyetlen üdvözítő megoldás

...nem létezik. Ahogy a táplálkozásban itt sincs olyan, ami mindenkinek kivétel nélkül jó. Ráadásul az önismeret nem is köthető sémákhoz, formákhoz:

önismeret bármi lehet.

Jobban megismerhetjük magunkat külföldre költözés által, egy probléma megoldásán keresztül, de kiváló önismeret a szülőség, sőt még a kutyagazdivá válás is. Én többet vagy legalábbis intenzívebben tanulok Avalontól, mert gyakorlati helytállásra kényszerít.

(indokolatlan cuki kutyafotó, hogy megtörjem a sok szöveget)

Továbbá élethelyzettől, problémától is függ, hogy aktuálisan mire van szükségünk. Lehet, hogy egy kiadós alvásra, dinamikus meditációra, ölelésre, korrigáló útmutatásra vagy strukturált terápiára.

Eddig az önismeret megalapozásáról volt szó, most lássuk azt a számtalan előnyt, amit a csillámpónikon kívül nyerhetünk:

5. Csökkenő amplitúdók

Ahogy saját érzéseinkhez, testi élményeinkhez közelebb kerülünk a nagy emocionális kilengések csillapodnak. Lehet, hogy korábban egy probléma hetekre-hónapokra megakasztott bennünket, leblokkoltunk tőle, de az önismeret elmélyítésével azt fogjuk észrevenni, hogy nem időzünk olyan hosszan ezekben a helyzetekben és könnyebben helyre tudjuk állítani a belső harmóniánkat.

Vérmérséklettől függően lehet, hogy továbbra is szenvedélyesen fogunk vitatkozni a partnerünkkel, de közben látni fogjuk kívülről is magunkat, érzeni fogjuk a düh mozgatórugóit, a saját reakcióinkat, a másik motivációját. Így gyorsabban ki tudunk lépni ebből az állapotból is.

6. Generációs minták takarítása

Általánosságban mondhatom, hogy az önismeret egyik legszembetűnőbb "hozománya" a szülőkkel való kapcsolatunk javulása.

Nem biztos, hogy naponta fogjuk hívogatni az anyukánkat, főleg ha korábban csak karácsonykor és születésnapokon látogattuk meg, de sok velük kapcsolatos érzelem BENNÜNK a helyére kerülhet. Elsősorban nem a súlyos bántalmazó szülő-gyerek kapcsolatról beszélek, de a "hétköznapibb" esetekre mindenképpen igaz ez.

Mi vagyunk az a generáció, aki elkezdett tudatosan foglalkozni a lelki sebekkel, bennünk még élénken él a XX. század első felének történelme, a világháborúk, a halál, a megkülönböztetés, az éhezés, a férfi-női szerepek felborulása, az egzisztenciális bizonytalanság – szülői, nagyszülői szinten.

A családunk, a közvetlen leszármazás olyan, mint egy gyöngysor: ha önmagunkat meggyógyítjuk, előre-hátra hatni fogunk (oldalra nem!). Szüleinknek és gyermekeinknek is segítünk azzal, hogy önmagunkkal megbarátkozunk.

7. Ki vagyok én?

Az önismerettel elsősorban erre a kérdésre keressük a választ. Sokan egy konkrét hivatást, címkét szeretnének maguknak, pedig

a ki vagyok én? kérdésre a válasz nem egy munka, a szülőség a válasz, hanem egy érzés.

Ez az, amikor beállunk a saját tengelyünkbe. Ha megérezzük ezt a fajta önazonosságot, akkor azt közvetítjük minden szerepünkön, cselekedetünkön keresztül. Nem lesz fontos, hogy asztrológusnak nevezzem magamat, mert egy energiát képviselek, amit más formában is ki tudok fejezni.

Az más kérdés, hogy az erősségeimmel, tehetségeimmel, önmagam értékeivel is tisztába kerülök ezen folyamat alatt – azt hiszem, ez a téma külön bejegyzést érdemel majd.

8. Kapcsolati átrendeződés

Az önismerettel változunk, a változással pedig minden más is megváltozik körülöttünk – beleértve az emberi kapcsolatokat is. Hiszen megszoktak tőlünk egyfajta működésmódot, gondolkodást, netán játszmákat és a megváltozott új énünket nem biztos, hogy a régi interakciókban benne tudjuk vagy legfőképpen benne akarjuk tartani.

Azoktól az emberektől, akik már nem szolgálják a fejlődésünket, akik nem táplálnak bennünket, a legtöbb esetben búcsút veszünk. Akár gyerekkori barátságok, párkapcsolatok is juthatnak erre a sorsra.

De a másik oldalról meg kinyílik a világ. Olyan emberek rendeződnek mellénk, akik hasonló értékeket képviselnek mint mi.

Az önelfogadáson keresztül ráadásul másokkal szemben is türelmesebbek, toleránsabbak, belátóbbak lehetünk, miközben a saját határainkat is tiszteletben tartjuk.

9. Mélyebbre és visszafelé

Önmagunk megismerésének a lényege, hogy mindig annyit engedjünk be a felismerésekből, amennyire készen állunk.

Általában egyre mélyebbre és időben visszafelé tudunk haladni. Egy szakítás után nem lehet azonnal a transzgenerációs mintákra mutogatni, hiszen akkor csak hárítunk:

a jelen problémái a jelenben vannak.

Érzések kötődnek hozzá, fájdalmak, gyász és ennek feldolgozása. Az, hogy az üknagypapa is megcsalta az üknagymamát ezen a ponton nem lesz magyarázat. De fontos eleme lehet a mintáink megértésének.

Sokszor láttam olyat is, amikor "segítők" felelőtlenül dobtak információt a segítségre váró arcába (elnézést, ezt nem tudom máshogy megfogalmazni), amivel aztán nem tudott mit kezdeni. Olyan sebet téptek fel, amiről óvatosan és fokozatosan kellett volna lebontani az évek, évtizedek alatt rárakódott vart.

Előző életekben sincs értelme kutakodni (szerintem), mivel a lélekminták fogalma nem egy egzakt egyenlet, amiben Béla és Imola örök érvényűen összetartozik.

10. Nem mindig egyenes az út

Az önismeretnek, mint minden másnak az életben sajátos dinamikája van. Néha hétmérföldes léptekkel haladunk, máskor egy helyben toporgunk, sőt néha (sokszor) visszakanyarodunk oda, ahol már korábban úgy gondoltuk: sikeresen megoldottuk.

Ez szintén fontos téma, lesz belőle önálló írás, mert ennek megértése nélkül könnyen feladhatunk bármit az életben.

Kudarcok, sikerek és legfőképpen átégetett tapasztalatok nélkül nincs önismeret!

+1. Hagymahasonlat

Az előző ponthoz kapcsolódik: mindennek több szintű a megértése. Itt szokták felemlegetni azt a bizonyos hagyma rétegei hasonlatot.

Dolgokat felismerhetünk, megérthetünk, kielemezhetünk, átérezhetünk, helyre illeszthetjük. Vannak azonban olyan rétegek is, amik zsigeri szinten rögzültek (például magzati- vagy születési élmények), aminek a végső kioldása szerintem csak azon a mély szinten lehetséges, ahol kialakultak.

Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!