2023. október 24., kedd

A hétköznapok mágiája

Skorpió jegyében a Nap: 2023.10.23 – 11.21

Bevezető gondolat: "Csoda az a külső esemény, amelynek azért nem értjük az okát - mert az belül történik. Ez minden gyógyulásnak, teremtő mágiának, alkotásnak a titka. Először belül - aztán kívül." (Müller Péter)

Gondolkodtam, hogy varázslat vagy mágia szót válasszam címnek. Bár ugyanazt jelenti a két kifejezés, mégis hatalmas különbséget érzek. A varázslat kicsit csillámosabb, míg a mágia sötétebb, előbbi közelebb áll a Nyilas vagy a Halak jegyéhez, utóbbi sokkal "Skorpiósabb".

A mágia kifejezés az ókori perzsáktól maradt ránk. Ők a papi osztályt nevezték magiknak, vagy mágusoknak. Az apáról fiúra öröklődő tisztség egyszerű, önmegtartóztató életet jelentett. A magik a vallási tudomány kiváltságos birtokosai, a szertartások végrehajtói, jövendőmondók és tisztán látók voltak, akik még a politikára is hatást gyakoroltak. Később ez az ősi hagyomány felhígult és az évezredek során egyre negatívabb felhang társult a mágiához. A kereszténység a boszorkánysággal, az ördögi tevékenységekkel hozta összefüggésbe, a tudomány térnyerésével pedig Harry Potter világán vagy az ezotévé szerelmi kötésein keresztül léphetünk kapcsolatba a "mágiával".

Idézőjelbe tettem, mert ez nem az a mágia, amiről én szeretnék beszélni. A hétköznapok mágiája láthatatlanul része az életünknek. Csak most úgy nevezzük: IMAGINÁCIÓ. Az imagináció mentális szimuláció, amikor az agyunk a képzelet segítségével létrehoz valamit. Az imago képet, hasonmást jelent, vagyis

ha valamiről képem van – el tudom képzelni – akkor meg is tudom tenni. Ellenkező esetben: "képtelen vagyok erre".

Ezt már az őskori ember is így gondolta, ezért a sikeres vadászatot előre imaginálták: képbe foglalták, hogyan győzik le a bölényt, a vaddisznót vagy a mamutot. Az Altamira barlang rajzai 35-36 ezer évesek, vagyis meglehetősen régóta gyakoroljuk ezt a fajta kreatív gondolkodást!

Több tízezer évvel később az Óperzsa Birodalom papjai, illetve a hasonló életmódot követő indai jógik tökélyre fejlesztették mindezt. Pusztán képzeletük erejével, illetve mozdulatok, szimbólumok segítségével tudtak élőlényekre, tárgyakra, eseményekre hatást gyakorolni. (A családi legendárium szerint ifjúkorában apukám, mikor elmélyült a jóga művészetében, zavaró legyeket tudott imaginálni mások feje köré.)

Az imagináció sok esetben a pszichoterápiák részévé is vált, de motivációs tréningeken, otthoni meditációk során szintén széles körben alkalmazzuk.

Az imagináció szerintem jóval kevesebb figyelmet kap, mint amekkora a jelentősége. Hiszen ha az egyéni helyett a kollektív imaginációra gondolunk, akkor bizony nagyon fontos, hogy közösen mit tudunk jövőként magunk elé vetíteni. Szeretem Vernét felhozni példaként, aki holdra szállást, tengeralattjáró utazást "álmodott meg", ami egy évszázad alatt valósággá is változott.

Érdemes végiggondolni, hogy ma mik a kollektív imaginációk / jövőképek és azt milyen egyéni képzetekkel / félelmekkel táplálunk.

Ez nem azt jelenti, hogy ha mindenki a háború végét, világbékét vagy az elpusztított természet helyreállítását képzelné maga elé, akkor hirtelen megváltozna minden. (Bár lehetséges, még nem állt soha össze majd' 8 milliárd teremtő tudat egységgé.) Sőt, saját életünkben sem olyan egyszerű változásokat képzelni és azokat valóra váltani. Egyszerűen azért, mert nem élünk olyan tiszta életet, mint a magik vagy a jógik. A tiszta szándék elsajátítását gyakorolni kell. Az agy éppúgy edzhető, mint az izmaink. A maratoni táv lefutása is azzal kezdődik, hogy felállunk a fotelből, sétálunk ezer métert, majd kettőt, majd kocogva tesszük meg a távot, végül eljutunk a 42 kilométerig. Fokozatosan. Lépésről lépésre...

Az őszi nap-éj egyenlőség minden évben "befelé húzza" a figyelmet, hiszen jóval rövidebbek a nappalok. A Skorpió havában ez már jól érzékelhető, sőt az idei extremitástól eltérően az időjárás is október végén, november elején ködös-hűvös, amikor jól esik begyújtani a kandallót, felkattintani a sólámpát vagy beüzemelni egy almás pite illatú mécsest és időt tölteni önmagunkkal.

Szakmai szemmel:

Nagyon komoly átalakító energiákkal vágunk neki ennek a hónapnak: köszönhető ez például annak, hogy a Skorpió Haumeával (Tűzből született) most találkozunk először tudatosan, ráadásul hasonló tengelyképpel, mint ami az ő átlépésénél volt. Itt van a Merkúr is, ami segít jobban tudatosítani, ehhez még az aszteroida Lilith is csatlakozni fog. A Nap-Szaturnusz gyönyörű trigonja a múlt-transzformációt támogatja (Egészséges gyökerek) . A 6-os házas Nap pedig azt mutatja, hogy a változásokat most a hétköznapokban tehetjük meg.

Értelmezzük mindezt:

A mostani hónap kiválóan alkalmas, hogy beiktassuk a mindennapokba az imagináció gyakorlatát. Ezt megtehetjük a múlt eseményeivel is: amit a pszichológia átkeretezésnek nevez. A Nyilas hónap viszi majd tovább ezeket az energiákat – szintén hasonló tengelyképpel – ott jóval nagyobb teret kaphat a nagyobb szabású, lelkes jövőtervezés. De hogy abból ne üres képzelgés legyen, kezdjünk el gyakorolni. Tegyük hétköznapivá a kreatív-teremtő gondolkodást!


A hónap legfontosabb eseményei

10.24., Kedd: aszteroida Lilith

Az aszteroida Lilith is átlép a Skorpió jegyébe és a negatív mentális programok alól igyekszik felszabadítani bennünket.

10.28., Szombat: Telihold

A Skorpió hónap teliholdja, Magyarországról is látható részleges holdfogyatkozással. Érzelmileg meglehetősen erőteljes energiák lesznek, amik a kapcsolatainkra is rányomhatják a bélyeget. Főképp családi és munkahelyi drámákra, felismerésekre számíthatunk. Akik ébren töltik a holdfogyatkozást, át is tekerhetik az óráikat téli időszámításra. A többeknek vasárnap reggel – egy óra plusz alvással – tehetik meg ugyanezt. Cserébe hamarabb sötétedik majd.

10.31., Kedd és 11.01., szerda: Halloween és samhain

Az egyik legmágikusabb időszak a samhain és előestéje, amikor a minden értelembe vett túlvilággal lépünk kapcsolatba. Megtehetjük ezt a borzongásokon és a halottakra való megemlékezésen keresztül.

11.03., péntek: Nap-Jupiter oppozíció

A telihold feszültségét érzékelhetjük még mindig ebben a szembenállásban, felforrósodhatnak, skorpiósan szenvedélyessé válhatnak az érzelmek. Hogy ez jót vagy rosszat jelent egyéni értelmezés kérdése, mert nem mindegy, hogy ezt a felfokozottságot egy romantikus estében vagy egy tányércsapkodós veszekedésben éljük meg.

11.04., szombat: Lhabab düchen

Az év utolsó tízmilliószoros napja viszi tovább ugyanezeket az energiákat. Itt talán még fontosabb az a bizonyos tudatos imagináció gyakorlása.

11.08., szerda: Vénusz

Saját Mérleg uralmi pozíciójába lépő Vénusz általában békésebb hangulatot ígér, most azonban a Skorpió Marssal és a Halak Neptunusszal kell osztozni az irányítói szerepkörén. A diplomatikus és felelősségteljes kommunikáció mindenképp előtérbe kerülhet.

11.10., péntek: Merkúr

A Nyilas Merkúr is a kommunikáció felelősségteljességét hozza, mint feladat. Itt a manipulációkon kellene átlátnunk, s ha a bevezetőben a kollektív imaginációról is szó esett, még fontosabb, hogy a médiát elkezdjük mi magunk használni és ne hagyjuk, hogy ő használjon minket.

11.13., hétfő: újhold

Nagyon szép újholddal zárjuk az időszakot, ez a képlet is a tudatos teremtés felelősségét összegzi számunkra.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Related Posts with Thumbnails