2023. október 14., szombat

Egy kapcsolat mintázata

Újhold és napfogyatkozás a Mérleg jegyében: 2023.10.14

Bevezető gondolat: "John és kollégája, Robert Levenson mintegy negyvenöt évvel ezelőtt hozták létre kis laborjukat (...) A kutatás John által felvetett, alapvető kérdései pedig így hangzottak: „Vajon meg tudjuk-e jósolni, ki fog elválni, s melyik pár marad együtt, boldog vagy boldogtalan házasságban? Végső soron mitől működik jól egy párkapcsolat?” (...)
Módszeres, alapos, minden részletre kiterjedő kutatás volt, melynek eredményeképpen 94%-os pontossággal meg tudtuk jósolni, melyik házasság bizonyul majd tartósnak és melyik végződik majd válással.”" (John M. Gottman: 8 randi)

Két ember asztrológiai képletéből nem lehet ilyen becslésekbe bocsátkozni, mert pontosan az a szempont hiányzik, amit Gottmanéknek megadatott: a személyes megfigyelés. Mégis 94% pontossággal meg lehet jósolni képlet alapján, hogyan alakulnak a kapcsolataink – amennyiben nem kezdtünk bele komolyabb önismeretbe.

Ennek az az oka, hogy a párkapcsolatainkban is tetten érhetők az úgynevezett hozott, transzgenerációs mintázatok. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy

"indigóval dolgozunk", kívülről nézve ugyanis kísértetiesen másoljuk a szülői, nagyszülői sémákat.

Leggyakrabban ezt észre sem vesszük, mivel a személyes érintettség okán érzelmileg nyakig benne vagyunk a kapcsolatban, nem pedig objektív megfigyelőként nézelődünk.

Párkapcsolataink olyanok, mint a tükrök. Amikor valaki elégedetlen magával, önértékelési problémával, netán testképzavarral küzd, a tükörben minden apró hiba, icipici súlyfelesleg óriásira torzul. Ezzel szemben, amikor barátságban vagyunk önmagunkkal, elégedetten állapítjuk meg, hogy csillog a szemünk, jól áll rajtunk az új farmer vagy még elégedettebben nem foglalkozunk azzal, hogy a hajunk kissé kócos.

Jung által megfogalmazott perszóna és árnyék szembenállása tulajdonképpen a Kos-Mérleg tengely: én és a külvilág viszonya. Perszóna az a szerepszemélyiség, amit a világ felé viselünk, az árnyék pedig a számunkra elfogadhatatlan külső impulzusokat jelenti. Ha én szerénynek mutatom magam, akkor az árnyék törtető. Lehet árnyék a kapzsiság, a hiúság, de akár valamiféle függőség is.

A mesék jelentős része az árnyékok integrálásáról szól: a hős nem csupán a vonzó ellentétpárját: férfiként a nőt, szegényként a fele királyságot keresi, de saját kitaszított árnyékoldalaival is meg kell küzdenie. Ezek a negatív karakterek, mint például a félelmetes sárkány, a gonosz boszorkány, a furfangos manó.

A mi életünkben sajnos nem meseszerűen feketék vagy fehérek a karaktereink, jóval nehezebb felismerni és beazonosítani az elakadásainkat, ugyanis nem sárkányalakban jönnek velünk szembe, hanem konfliktusok, veszekedések formájában.

Amíg mindenért a másik a hibás, szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem jól nézünk abba a tükörbe. Ugyanis amíg magammal elégedetlen vagyok, pontosabban amíg nem a valódi önmagamat látom, addig a másikat sem fogom saját valójában látni. Nem látom benne az elhanyagoló apját, az érzelmileg éretlen anyját, a II. világháborút átélt nagyszülői borzalmakat, a magzatkori ikervesztést, a kötődési sémák ismétlődését.

Akkor fogom mindezt észrevenni, ha a saját "szépséghibáimmal" is megbarátkoztam.

Van még egy érdekessége az ismétlődéseknek, ez pedig az idő. Nagyon gyakran előfordul, hogy szinte napra pontosan törnek felszínre a minták. Ha mondjuk anyukámat 40 éves korában megcsalta apukám, nem fogom érteni, hogy a 4. X-et miért élem meg olyan drámainak. Ha amikor én másfél éves voltam, apu depresszióba zuhant, mert kirúgták a munkahelyéről, akkor megviselhet az, amikor az én gyerekem éri el ugyanezt az életkort. Akkor is, ha nekem nincsenek gondok a munkahelyemen. Ez is egyfajta indigó, épp ezért érdemes és fontos feltérképeznünk a családi mintákat.


A napfogyatkozás képlete

Az újhold pillanatában több mutató is összefügg a fentebb leírtakkal. Egyrészt maga a Mérleg újhold is minden évben közel visz minket a párkapcsolatokhoz fűződő elképzeléseinkhez. Másrészt a napfogyatkozás miatt a holdcsomópontok kérdésköre is aktiválódik.

Ez nem más, mint az énazonosság, ami alapvetően független a párkapcsolatoktól, mert egy komoly önismereti fókusz mentén zajlik, de a nap- és holdfogyatkozásoknál elkerülhetetlenül felerősíti azt, hogy hogyan látjuk magunkat a külvilág szemében. Ide tartozik a társadalmi elvárásoknak való megfelelési vágy, az Instagramra feltöltött "tökéletes" családi képek, a boldog pillanatok, amik gyakran köszönőviszonyban sincsenek a hétköznapi valósággal.

Ugyanis a 6-os házas újholdnál ez a legfontosabb: a hétköznapokban hogyan működünk. Nem akkor, amikor csinosan felöltözve vendégségbe megyünk és "viselkedünk", hanem amikor bevásárolunk, elvégezzük a házimunkát vagy épp szombat délután a kanapén egymás mellett ülve épp "semmit teszünk".

A bevezetőben említett könyv íróinak a "jóstehetségét" az adja, hogy a párok mennyire pozitívan, egymás felé fordulva, részleteibe merülve, elköteleződve mesélnek a kapcsolatukról. "Ha a pár az interjú során kezdettől fogva negativitást (például cinizmust, szarkazmust, szemforgatást) mutat egymás iránt (szavakban, arckifejezésekben, testbeszédben), az azt jelzi, hogy a kapcsolat szinte biztosan hanyatlásra van ítélve. Ha azt fejezik ki, hogy csalódtak a kapcsolatukban, kiábrándultnak érzik magukat, mert a házasságuk nem úgy alakult, mint gondolták; vagy csüggedten, reményvesztetten, keserűen beszélnek a kapcsolatukról, akkor nagyon valószínű, hogy el fognak válni. Ne feledjük, a kellemetlen, fájdalmas, sajnálatos események egyetlen kapcsolatban sem kerülhetők el. A fontos különbséget az jelenti, hogy a mindennapokban következetesen képesek vagyunk-e pozitív értelmezési keretbe helyezni a kellemetlen történéseket és a párunk személyiségvonásait."

A régi minták hátrahagyásának időszerűségét a mai napon előre induló Plútó is igazolja. Ő ugyebár már fél lábbal a Vízöntőben van, bár nála a féllábazás másfél évig is eltart. A Bak jegyének utolsó pár foka még erősen a családi mintákról szól. Ehhez kapcsolódik a Halak Szaturnusz (Egészséges gyökerek), ami pedig kifejezetten a láthatatlan, transzgenerációs mélységekben takarít.

Érdemes ezekben a napokban végiggondolni a kapcsolódásainkat, akkor is, ha épp egyedül vagyunk, akár az egyedüllét okát kutatva. A párkapcsolaton túl az egyéb triggerelő kapcsolatokra is rápillanthatunk, hiszen ahogy a mesékben sem csak a hős és a királylány románca a téma, úgy nekünk is lehetnek sárkányos-boszorkányos konfliktusaink. Az anyósokban-apósokban, főnökökben, kollégákban, szomszédokban, utálatos csoporttársakban, undok bolti eladókban is felfedezhetjük a saját árnyékainkat.


A napfogyatkozás adatai

Sajnos hazánkból nem lesz látható, mivel helyi idő szerint este 8 órára esik. Most az Amerikai kontinensnek kedvez a megfigyelés.

"A jelenség Észak-Amerikában kezdődik Oregon partjainál helyi idő szerint délelőtt 9 óra 13 perckor (magyar idő szerint 18 óra 13 perckor), és Texasban ér véget helyi idő szerint 12 óra 03 perckor (magyar idő szerint 19 óra 03 perckor). Ezt követően Közép-Amerikában látható a gyűrűs napfogyatkozás, mely megfigyelhető lesz Mexikóból, Guatemalából, Belizeből, Hondurasból, Nicaraguából és Panamából is. Ezt követően Dél-Amerika északi része fölött is kitakarja majd gyűrűs formában a Hold a Napot. Itt a Kolumbiában és Észak-Brazíliában élők láthatják az égi jelenséget. Ezt követően a Hold árnyéka az Atlanti-óceán felett lesz még egy kis ideig látható, majd véget ér a gyűrűs napfogyatkozás." – írja az időkép. Aki térképen szeretné látni, IDE KATTINTVA azt is elérheti.

Ez a napfogyatkozás a 2005. október 3-i testvére (saros 134). Ilyenkor akár érdemes felidéznünk azt is, hogy történt-e velünk valami jelentősebb esemény 18 évvel ezelőtt.



Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Related Posts with Thumbnails