2023. október 21., szombat

A választás szabadsága

Eris-holdcsomópont együttállás: 2023.10.21

Bevezető gondolat: "Valódi viszály csak egyetlen van: az önmagaddal való meghasonlás. Ha magaddal egységben vagy, könnyen kezelsz minden külső viszályt." (Müller Péter)

A csillagok megfigyelése egyidős lehet az emberiséggel. Hogy miért is mikor váltak a praktikus égi tájékozódási pontok az emberi tulajdonságok jelzőfényeivé nem tudjuk, de az biztos, hogy az időszámításunk előtti 8. században a mezopotámiai papok már gyakorolták az asztrológia tudományát. Bő 2000 éven át a Nap, a Hold, a Merkúr, a Vénusz és a Mars határozták meg a személyiséget, a Jupiter és a Szaturnusz pedig a sorsot.

Gyökeres változást az amúgy is forradalmi hangulatú 18. század hozott. Történt ugyanis, hogy egy német származású zeneszerző Angliába érkezve a hangjegyekről a csillagok felé fordította a tekintetét. 1781-ben Sir William Herschel belső ritmusváltása univerzális ritmusváltásához vezetett: az Uránusz felfedezésével teljesen felforgatta a Világegyetem korábbi rendjét.

Innen pedig már nem volt visszaút. 20 évvel később regisztrálták az első kisbolygót, a Cerest, majd 1846-ban újabb égitestet fedeztek a Naprendszerben: a Neptunuszt. A Plútó 1930-as észrevételezéséig több, mint 1200 további aszteroidát katalogizáltak. Ez azt jelenti, hogy

alig másfél évszázad alatt hihetetlen méretekben tágult ki a világ.

Asztrológiai értelemben amikor egy új égi jelenséget tudatosítunk, akkor a hozzá tartozó pszichés tartalmakat is aktiváljuk.

Korábban az ember jellemzése jóval egyszerűbb volt: hozott bizonyos tulajdonságokat – makacsság, ravaszság, kiváló retorikai képesség, művészi érzék – a sorsbolygók pedig megszabták, hogy ezt milyen lehetőségek közt tudta kibontakoztatni. Ez lefedte azt a hétköznapi valóságot, hogy az emberi keretek is jóval szűkösebbek voltak: nem igazán volt átjárható a társadalmi rang, a nemi szerep, az etnikai vagy vallási hovatartozás.

Az ipari forradalom nem csupán a szociális, gazdasági, politikai struktúrákat keretezte át, de az embernek az önmagához fűződő viszonyát is. Fokozatosan beléptek az életünkbe az úgynevezett transzperszonális égitestek, amik a személyesen túl valami többet – téren és időn túlmutató, globális hatásokat kezdtek előre jelezni. Ma már egy asztrológiai elemzésben olyan mélylélektani jelölőket is figyelembe veszünk, mint például a Kheirón, a Lilith, a Hephaistos, melyekkel a lelki-transzperszonális sebeket igyekszünk feltárni.

És itt még nem értünk a végére! Az Eris 2006-os hivatalos törpebolygó-rangja újabb égi felbolydulást hozott.  A Kuiper-öv felfedezésével valami olyasmi került be immár a tudatba, ami nemhogy a személyesen, de a jelenlegi kollektíven is túlmutat. Az asztrológusok pusztán tapogatóznak, hipotéziseket gyártanak a Kuiper-övben fellelhető planéták hatásairól, hiszen alig 17 év alatt nem lehet több ezer éves következtetéseket levonni.

Szerencsére az analógia nyelve és a pszichológia segíti és gyorsítja a megértést.


Mit jelent ez a mindennapokban?

Ahogy azt a korábbi Eris posztban is írtam, a viszály egyidős az emberiséggel. A görög világkép szerint az élet és a halál misztériumai közé tartozik, olyan őserőt képvisel, ami az ember biológiai létezéséért felel.

Viszály bárhol felütheti a fejét: szűkebb és tágabb környezetünkben. Viszályt szíthat testvérek közt egy öröklés, házasfelek közt az összeegyeztethetetlen értékrend, szomszédok közt akár egy állandóan ugató kutya vagy vég nélkül bömböltetett rádió. A történelem sem egyéb, mint viszályok viharai és a köztes szélcsendek, de a napi hírek sem szólnak másról. Ellentétes nézőpontok, hitrendszerek, ideológiák feszülnek egymásnak, de még focidrukkerek és vérre menő csatákat vívhatnak a másik csapat szurkolóival.

Az indulatokat a Mars reprezentálja a képletben. A Plútó vált az úgynevezett "magasabb oktávjává", ami azt jelenti, hogy a mélylélektani-pszichológiai ismereteken keresztül elkezdtük feltérképezni a háttérben működő félelmeket, mozgatórugókat. Az Eris pedig egy újabb, még magasabb rezgésű (zene értelemben "háromvonalas") megnyilvánulása mindennek.

Azt segíti megérteni, hogy mi váltja ki bennünk – akár személyesen, akár kollektíven – ezt a megosztottságot.

A viszály mozgatórugója a félelem a másféleségtől. Amikor azt vizsgáljuk, hogy miben különbözünk egymástól, mi az, ami szétválaszt bennünket, ahelyett hogy a hasonlóságot, az összetartozást keresnénk. Ma már számtalan lehetőségünk van megismerni a "másságot", hiszen egy kínai vagy nigériai származású emberrel összefutni a körúti villamoson nem akkora kuriózum, mint mondjuk 30 éve. Ha valaki római katolikus neveltetésben részesült gyerekkorában, bármikor beiratkozhat a buddhista főiskolára vagy  letöltheti a Koránt a MEK-ről. A korábbi kirekesztés és totális elutasítás helyett megkezdődött az úgynevezett "érzékenyítés", ami azt mutatja meg, hogy mind sebezhető, érző lények vagyunk és ez a legnagyobb hasonlóságunk.

Eris nem egyéb, mint a viszályt szító tényezők: a politikusok, a média, a kulturális elvárások. Emlékezzünk vissza, ő csak annyit írt az almára: "a legszebbnek". A versengés az istennők hiúságából, bizonytalanságából, magamutogatásából nőtte ki magát Trójai háborúvá.

Az Eris tudatba emelése ennek a felismerését hordozza. Vegyük észre, hogyan manipulálnak minket, amikor összehasonlítgatásokra hívnak.

Pont mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, akkor jött velem szembe egy podcast Dávid-Barret Tamás viselkedéskutatóval. Érdemes végighallgatni IDE KATTINTVA elérhető. Nagyon sok mindenben reflektálnak a gondolatai erre a témára. Ő is azt vallja, hogy mi magunk rajzoljuk fel a valóságunkat. És ezek a felrajzolt valóságok néha nagyon is különböznek egymástól. De attól még léteznek. (Mit nevezünk valóságnak?)

Eris tulajdonképpen a választás szabadsága.

Döntés arról, hogy milyen külső egó-csábításnak engedünk. Hogyan reagálunk? Mit válaszolunk arra, ha mások "almával kínálnak"? Míg a Mars ösztönből üt vagy fut, addig a Plútó már érzelmileg mérlegel. Eris pedig a megértés perspektíváját kínálja.


Az együttállás képlete

Az Eris és a holdcsomópont-tengely együttállása bő két hónap, szeptember 26-tól november 29-ig tart, de ma érik el a tökéletes lefedettséget. Az időintervallumnak köszönhetően mind a nap-, mind pedig a jövő szombati holdfogyatkozást is befolyásolja.

A Kos-Mérleg holdcsomópontok az énazonosságról szólnak. A külső figyelem és a belső fókusz feszültségéről. De itt a személyes vívódásokon túl a tág kollektívet is felrázzák. A belátás nélküli egó pénzért, hatalomért indul harcba, míg az Erist erős etikai érdekek motiválják. Küldetése a béke, az igazságosság és a világosság kivívása.

A képlet alapján rengeteg a feszültség, amit leginkább a múltból jövő eszmei ragaszkodások táplálnak (Skorpió Mars, Nap-Plútó kvadrát). Ezt láthatjuk például a közel-keleti válságban. Vagy Ukrajnában. Az ideológia mögött a gazdasági érdek áll és gyártja a demagógiával ellátott almákat.

Izgalmas, hogy Eris egyszerre az árnyék-pont (deszcendens) és a fejlődés iránya: a kollektív előrelépés. Érdemes végiggondolni Frank Herbert idézetét: "A viszályok célja az igazság természetének megváltoztatása."


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Related Posts with Thumbnails