2010. június 25., péntek

Szent Iván éji mágia: Időutazás

Égő fáklyák, fűszeres hús és édeskés alma-illat keveredett a nádas felől érkező súlyos, nehéz párákkal. Alkonyodott. A lemenő nap fényei barátságos, meleg árnyalatokkal színezték a város terét. Háttérben a majdnem-teli hold készülődött fényes belépőjével. A leghosszabb nappal ünnepe.
Jóleső izgalom feszült a levegőben. Mindenki várta a pillanatot, mikor fellobbannak az örömtüzek. Hatalmas máglyát állítottak a tér közepén, körbe padokat és hosszú asztalokat raktak. Csapra verték a sörös és boros hordókat, zenefoszlányokkal hangoltak a muzsikusok. Beszélgetés moraja, kacagás csendült innen-onnan, majd gyorsan körbeért, ragadós volt a nyáresti vidám hangulat.
Hófehér ruhában ültem ott, a hajamba, a többi lányhoz hasonlóan virágokat tűztem. Csillogó szemmel bámultam a forgatagot, és teljes szívvel átéltem azt a bűvöletet, amit ez az este ígért.
Végre elkezdődött a zene. A koboz lágy dallama összeforrt a dob ritmusával és az énekes különleges hangjával.
A dalok nem szóltak többről-kevesebbről, mint magáról az életről. Szerelemről, csalódásról, szárnyalásról, végtelenségről és csodákról.
A gyerekek felsorakoztak a muzsikusok előtt, és tátott szájjal, nyitott szívvel hallgatták a meséket. Együtt ringatóztak a dalokkal, szárnyaltak a sólymokkal, ragyogtak a fényes Nappal.
Néhány tétova, felnőtt-testbe bújt gyermeki lélek is átadta magát ennek a varázsnak, lehunyt szemmel, óvatos, tétova mozdulatokkal olvadtak fel az őket körülvevő zenében.
Egyre sötétebb lett. A lenyugvó Nap fejet hajtott az éjszaka előtt és átadta helyét a kacéran ragyogó Holdnak.
Elhalkult a muzsika is. Az énekes, kezében a keretre felfeszített szarvasbőrrel folytatta csak a ritmust. Mint a szívdobbanás. Dam-dam-dam, visszhangzott kívül-belül.
Beszélni kezdett. Szólt az ősi rítusokról, a tűz erejéről, az elengedésről, az égi fényről, a megtisztulásról és az összekapcsolódásról. Jeladására fellobbantották a máglyát.
Örömtűz égett.
Az emberek a padokat, korsókat és pecsenyéket hátra hagyva a máglya (mágia) köré gyűltek. Lassan összekapaszkodtak és a doboló férfival együtt lépdeltek. Kinek-kinek felsejlettek emlékek, gondolatok, félelmek, mindaz mit útjára kell bocsájtani. A bátrabbak papírra vetették a szavakat, a szavakat pedig a tűzre, hadd váljon semmivé. Volt olyan is, aki maga elé mormolta, mint egy imát, volt, ki a lángokat bámulta babonázva, és a szívében égette át a gond(olat)okat.
A tűz lassan parázzsá szelídült, de a hangulat nem fakult.
Következett az est legizgalmasabb része, a tűzugrás.
A tűz körbetáncolása terhek letételről szólt, az átugrása viszont az áldás befogadásáról.
Lányok-legények társat remélve, szerelmesek az örökké ígéretét keresve, gazdák a bő termést, idősebbek az egészséget, házasok pedig gyermekáldást vágyva repültek magányosan vagy összekapaszkodva az izzó hasábok fölött.
Míg végleg el nem hamvadt a tűz, akadt jelentkező.
A szertartás véget ért, a mulatság folytatódott. Zajos és látványos mutatványosok vették át a csendben távozó férfi helyét. Pergő dallamok zendültek, tűzkarika lobbant és egy túlvilági szépségű táncosnő perdült a színre.
Karját, bokáját, haját vékony láncra fűzött, csengő aranypénzek borították, ruhája, mint egy pillangó szárnya, légies könnyedséggel ölelte testét.
Bámulatos volt, ahogy mozgott. Minden egyes porcikája élt és mesélt, hangok nélkül regélt ugyanarról, mint az énekes.
Csakhogy ő nő volt, ízig-vérig nő, és az élet másik oldaláról nyílt rajta keresztül bepillantás.
Játszott, táncolt és szerelmezett a tűzzel, uralta, vadította, édesgette, futni hagyta és visszahúzta.
Ő maga volt a Szentiván-éj tündérkirálynője.

A történet ha nem is szóról-szóra, de hangulatról-hangulatra épp tegnap esett meg velem, Hévíz főterén. Lehetett volna máshol is, máskor is, időtlen volt az élmény.
Köszönet érte Sólyomfi Nagy Zoltánnak és Farkas Lindának a Magma Tűzszínház szólótáncosának!

2 megjegyzés:

  1. Nagy élmény lehetett, azt hiszem irigylem Tőled. Szép átéléssel emlékeztél meg...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails