Ugrás a fő tartalomra

Holdfázisok: bevezető

Hold, ki magad vagy a Változás:
Varázstükörben Tükörvarázs:
- máskor meg ugyan mi több, mi más,
mint óriás,
kihűlt tükörtojás...?!
Fodor Ákos 

A hold mozgásának megfigyelése és az ebből adódó tapasztalatok összegyűjtése egyidős az emberiséggel. A természeti népek, de még nagyanyáink is tudták, melyik napon érdemes vetni, mikor kell aratni, gyógynövényeket gyűjteni vagy épp szárítani.
Figyelték és tiszteletben tartották saját maguk és a világ ritmusát.
Manapság megfeledkeztünk erről.
A minap a "tudományos" értekezések között bukkantam egy cikkre, mely szerint a hold fázisainak valószínűleg semmi köze a női ciklusokhoz, egyáltalán semmiféle összefüggés nem mutatható ki a telihold és feszült idegi állapot, illetve az alvászavar között, tévhit, hogy az étvágyunkra bármiféle hatással lenne a hold állapota, egyéb vonatkozásairól pedig már említés sem esett.
Valóban a nagyvárosi létforma, a fogamzásgátlók szedése, a folyamatos stressz, vagyis a természetes élettől való eltávolodás felborítja az ember egyensúlyát, és összezavart ösztönökkel már nem tud részese lenni az univerzum ritmusának.

A most útjára induló "Holdfázisok" bejegyzéseknek nem az a lényege, hogy ezek alapján átszervezd az életedet, és mostantól csakis fogyó holdnál mossál ruhát és növő holdnál krémezd az arcodat.
Csak olvasd el, és utána figyelj magadra.
Legjobban te tudod, hogy mire van szükséged: a szervezeted szól, hogy milyen tápanyagok kellenének, pihenésre, visszavonulásra vagy épp aktivitásra, mozgásra vágyik.
Ez nem tévesztendő össze a megveszekedett csoki- vagy kólakívánással vagy a tévé előtti lustasággal.
Ez egy bensőséges, meghitt kommunikáció a testeddel. A test nem csupán fizikai szinten üzen, de fizikai tünetekkel a lelkiállapotunkról is mesél. Véleményem szerint sok betegség megelőzhető lenne, ha az ember nyitottan és értőn fogadnák ezeket a "szavakat".

A hold aktuális állásait a "heti események" oldalon találod. Innen linkelhetsz át (hamarosan) a részletes leírásokhoz.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...