Ugrás a fő tartalomra

Beletágulni a valóságba: újhold a Nyilasban

"Ősszel, amikor egy lámpás fénye elég ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat - valójában az emberi sors, az emberi helyzet misztériumát éljük át. A természet elalszik - s mi fölébredünk. Látszatra leszűkül életünk; bezárkózunk. De ez a kiterjedés nélküli hely - ahol szobánk áll, és lámpásunk világít - a "kör középpontja". Valódi helyünk. Mivel az ember, bár a természetben él, igazában a mindenség, az univerzum polgára. Mi több, az idő természetes folyamán túl az öröklété: Isten meghívottja. Valódi helye ezért jelképes. Látszatra egyetlen kiterjedés nélküli pont. Valójában az öröklét időtlen tágassága. Égessük lámpásunkat!" (Pilinszky János)

Hetekkel ezelőtt bukkantam rá erre az idézetre, és tudtam, hogy itt, a Nyilas újholdnál szeretném megosztani veletek. Bár a Nyilas a nagy távlatok jegye, minden utazás egyetlen, aprócska pontból indul: onnan, ahol a vágy megfogan, életre kel... Kiszakad belőlünk, mint egy sóhaj és belezuhan az Univerzum spirális körforgásába.
Ezernyi, milliónyi elképzelés-nyílvessző száguld a végtelen irányába, mégis oly kevés talál a százas kör közepébe. Vagy egyszerűen csak nem vesszük észre, ha mégis célba érnek?

2006 decemberében (hogy, hogy nem, a Nyilas havában) tettem fel a kérdést életem egyik nagy tanítómesterének (akinek van némi Nyilas-érdekeltség a képletében):
- Ismered a mondást: vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod?
- Hogyne... - felelte.
- Én megkaptam, de az élet nem mindig úgy ad, ahogy elképzeltük. (elárulom: pasi volt a dologban, csak kicsit bonyolultabb szituációban találtam magam, mint ahogy terveztem)
- Dehogynem! Csak fogadd el, hogy a dolgok elképzelése és megvalósulása között a tudatalattid áll. Benne kavarognak a félelmek, a kishitűséged, bizonytalanságod és a kétségek... Ezért fontos, hogy tisztába kerülj valódi személyiségeddel. Az önismeret olyan, mint egy híd, amin keresztül átjuthatsz a túlsó partra.
Később, az asztrológiatanulmányaim során találkoztam ezzel a csodálatos kifejezéssel, ami más szavakkal írja le ugyanezt: merj beletágulni a valóságodba!

Szintetizálás képessége

A jegyébe lépést követő pár óra alatt a stellium erőviszonyai átrendeződtek a Nyilas javára: vagyis ebben a jegyben található 3:2 arányban a több planéta.
A grandiózus tervezek birodalmában a harmónia, a szépség iránti vágy vezeti a sort, őt követi az újhold, ahol egybe fonódik a tudatos akarat és a tudatalatti ösztönösség.
A Skorpióban hátramaradva a Szaturnusz és a Merkúr közös erővel tevékenykedik azon, hogy a mélyen nyugvó gondolati mintákat a felszínre bányássza és ha kell, átlényegítse valami nemesebbé.

Elnézve ezt az égi rendet: tökéletes lehetőség hitrendszereink felülvizsgálatára, kitakarítására, rendbe tételére.
A szintézis szó (szeretem fellapozni az Idegen szavak szótárát) több mindent is jelent. Egyrészt összefoglalást, másrészt két ellentétnek egy magasabb egységben való feloldását is kifejezi. Hát nem erről szólt a bevezetőben leírt személyes történetem is?

Végtelen különbözőségek

A víz csupán hidrogén és oxigén elegye, mégis azt mondják, hogy minden hópihe más és más formát ölt, mikor kristállyá dermed.
Az ember jóval összetettebb ennél, nem csak fizikai értelemben, de a lélektani DNS-e is rendkívül sokrétű.
Kultúránk, vallásunk, származásunk, családunk története, karmikus múltunk, személyes élettapasztalataink határozzák meg gondolkodásunkat. Olyan sajátos szűrővé állnak össze a szemünk előtt, amin keresztül a világ történéseit egyéni módon érzékeljük.
A Nyilas-állomásnál egyesítjük magunkban mindezt ahhoz, hogy az álmainkat, a jövőterveinket felépítsük. Minél toleránsabbak, elfogadóbbak, rugalmasabbak vagyunk - önmagunkkal és másokkal szemben is - annál jobban tágulnak előttünk a megvalósítás lehetőségei is.
Míg a szemben álló Ikrek jegyében a kíváncsiság vágya hajt, itt az ismeretek, a tudás befogadása megosztásra, kiterjedésre vár. Ez a megosztás lehet dogmatikus: "csak az a helyes, amit én gondolok", de lehet nyitott is, elfogadom, hogy mindenkinek a saját szűrőjén keresztül érzékelhető a valóság.
Minden vízcsepp H2O, de mindegyik tündökletesen egyedi hópiheként mutatja meg magát.

Mielőtt megszületik a fény

A Bak jegyében, a téli napfordulóval újjászületik a fény. Spirituális értelemben a lélek végigjárta a beavatás útját, önmagára talált, így beteljesítheti küldetését, hivatását.
Ez előtt érdemes szétnézni az életünkben, mik azok a gondolkodásbeli minták, amik elválasztanak bennünket attól, akivé lenni szeretnénk.
A Nyilas azt üzeni: mind-ÉN-le-7-s-ÉG-es, vagyis minden lehetséges, hiszen minden teremtett dologban ott rejtőzik a végső értelem.
Az már a mi "szűrőnk" eredménye, hogy mennyit hagyunk ezekből megmutatkozni, megvalósulni, kézzel fogható valós formát ölteni.

A jégkristály, bár gyönyörű, mégiscsak egy merev alakzat. Visszaváltozva folyékony természetté azonban képes bármilyen információt befogadni, továbbadni, másokkal egyesülni, vagy más vízcseppekkel folyóvá duzzadva még a messzi tengerekbe is eljutni.
Így van ez velünk, emberekkel is. Ha lebontjuk magunkról azokat az elképzeléseket:
- csak így működhet
- én ezt nem érdemlem meg
- képtelen vagyok rá
- mások sokkal, ügyesebbek, kitartóbbak, tehetségesebbek... satöbbi nálam
máris közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, és így vágyaink, álmaink beteljesüléséhez is.

Közeledik az Advent időszaka, ami most pontosan átíveli a Nyilas hónapját, hogy december 22-én, a napfordulóval, szívvel-lélekkel, tudatossággal, újholddal megszülethessen bennünk a fény. Érdemes ebben a hónapban legalább néhány perc erejéig befelé figyelni, szemügyre venni a lámpásunkat. Hogy előbb-utóbb a világgal is megoszthassuk ezt a ragyogást...

Hogy felvállalhassuk sorsunkat... Hogy bizalommal a Végtelenbe dőlve beletáguljunk a valóságunkba...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...