Ugrás a fő tartalomra

2015 égi események: Nap, Hold és Igazság

"Három dolog van, amit nem lehet sokáig rejtegetni: a nap, a hold és az igazság." (Buddha)

Mozgalmas év áll a hátunk mögött, bár az előző év dramaturgiájából sokszor úgy érezhettük, személyesen kimaradtunk. Nagyon intenzíven peregtek az események. Talán a hullámzó tenger a legjobb hasonlat: olykor sikerült elcsípni a hullámot és fent maradni rajta, olykor viszont lenyomta a fejünket a víz alá. Idén a Nap- és a Holdállások lesznek meghatározóak, vagyis sokkal perszonálisabb megélést ígérnek. Lássuk sorban!

Holdmozgások

2015-ben 13 telihold lesz, vagyis idén lesz egy "kék holdunk". Ez azt jelenti, hogy július 2-án és 31-én is lesz egy-egy.
Az év elején még pár jegybe lépés közvetlenül összefonódik az újholddal, még a csillagászati tavasz is így indul.

Fogyatkozások minden évben vannak, a különlegesség az, ha mindez hazánk területéről is látható, ebben az évben lesz részünk benne. A márciusi teljes napfogyatkozás Magyarországról 64%-ban látszik majd, illetve a szeptember 28-i teljes holdfogyatkozást is megcsodálhatjuk. Szép, tiszta idő esetén érdemes elmenni egy csillagvizsgálóba, és teleszkóppal rápillantani a fogyatkozó holdra!

A kínai holdújév február 19-én kezdődik. Akkor a Nap a Halakba, mi pedig a kínai kalendárium szerint pedig  a Fa Yin Kecske évébe lépünk.

Tízmilliószoros napok

Az első a holdújévet követő teliholdkor, március 5-én lesz. Ez a "Vajmécsesek ünnepe".
A következő, szintén teliholdas buddhista ünnep "A születés, a megvilágosodás és a halál" napja, június 2-án.
"Az imakerék ünnepe" július 20-ra, hétfőre esik.
Az utolsó pedig november 3, ez a "Mennybe menetel napja".

Gyors mozgású planéták

Tavaly a Mars egy retrográd mozgásnak köszönhetően hosszú időre "beragadt" a Mérleg jegyébe. Idén behozza a késlekedést, és egész évben határozottan halad majd előre. Január 12-én belép a Halakba, február 20-án pedig saját uralmi pozíciójából - a Kosból - lobbantja lángra az indulatokat.
Év végére a Mérleg jegyéig jut el.

A Merkúr és a Vénusz már előre-hátra "táncikál". Merkúr január 21 és február 11 között, május 19-június 11, szeptember 17 és október 9 között is hátrálni fog.
A Vénusz csak július 25 és szeptember 6 között késlelteti érzelmi életünk előrehaladását. Viszont a Marssal többször is szövetségre lép 2015-ben, így együttesen fokozzák majd a szenvedélyt.

A sorsbolygók

A Jupiter az év nagy részét még az Oroszlánban tölti. Április 13-án megindul előre, majd augusztus 11-én átlép a Szűzbe. Év közben szép együttállásokat produkál majd a hajnali égbolton a Vénusszal.
A Szaturnusz nem sokat ügyködik a Nyilasban. Március 14-én hátat fordít neki, június közepén el is hagyja. Úgy tűnik, van még egy kis elintéznivalója a Skorpióban. Szeptember 18-án tér csak ismét vissza a Nyilasba.


További égi események

A Fekete Hold Lilith augusztus 25-én lép a Mérlegbe, hogy a hétköznapok után a párkapcsolati nézeteinkben is lázadást szítson.
A felszálló holdcsomópont október 10-én cserél helyet vele, ő a Mérlegből a Szűzbe érkezik meg.

Összegzés

A fentiek csillag-tükrében idén is számtalan döntéshelyzet, felismerés, meglátás vár ránk. Előrehaladásunk kulcsa ebben az évben sokkal inkább a kezünkben lesz, mint ahogy 2014-ben megéltük.

Tanulási feladat a tisztán látás. Vagyis befelé figyeljünk, ne másban keressük a hibát, az akadályt, inkább kövessük saját igazságunkat, napunkat, holdunkat.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...