Ugrás a fő tartalomra

Fehér vagy fekete lesz a Kecske éve?


"Az igazi vég, a megbékélés, csak kezdet.
Az élet kezdete."
(Raana Raas)


2015. február 19-én belépünk a Fa Yin Kecske évébe. A nyugati hagyományok az új év meghatározásában a naptár napjait veszik alapul, míg a távol-keleti tradíciók a holdmozgáshoz igazodnak - vagyis az "égi rendet" követik.
Az újhold évezredek óta a megújulás, az újjászületés szimbóluma, és ha ez egy év mérföldköve, akkor itt az ideje a számvetésnek. Pillantsunk vissza, mit is hozott a Ló éve, vonjuk le a következtetéseinket, engedjük el a felesleget, méltósággal zárjuk le a régit és indítsuk tiszta lappal az újat.

Kézben volt a gyeplő?

Hajni barátnőm mondta, hogy a kínai asztrológiában az utolsó időszak - az év végi néhány hét vagy nap - nagyon intenzíven tükrözi az adott év energiáit. Így nem kell messzire barangolnunk, elég a jelen élethelyzetünkön végignézni, hogy érzékeljük ezeket az erőket.
A kínai Zodiákus is (mint minden archaikus rendszer) fejlődési folyamatábra: a Kígyó éve megmozdította bennünk a mélyen lapuló érzéseket, a Ló felszínre emelte, tudatosította azokat, a Kecske éve pedig a hétköznapi megélésre tanít.

A gyors változások, a kiugró fejlődések több szinten is végbe mehettek. Legkézzelfoghatóbb a fizikai szint, de nem kell megijedni akkor sem, ha "csak" a gondolkodásunkban és látásmódunkban ment végbe ez a folyamat. Beragadt, stagnáló élethelyzeteket ismerhettünk fel, léphettünk ki ezekből, ám ha ezek gyökerei nagyon mélyre nyúlnak, a változás beépüléséhez idő kell. A fizikai valóság (és a test) a legrögzültebb, a szellem és a lélek hiába "szalad előre", be kell várnunk önmagunkat.

Hatalmas, elemi erők munkálkodtak körülöttünk és ezzel párhuzamosan bennünk is. Ezt írtam tavaly: "Amennyiben a szabad cselekvésünket korlátozva érezzük, az elfojtott energiák frusztrációk, ingerültség, dühkitörések, sőt akár krónikus testi feszültségek formájában figyelmeztethetnek bennünket." (A teljes cikk: A másik lovat is a kocsi elé kötve: indul a Ló éve!) Mostanra mindez besűrűsödött, vagy felszabadultságot érzünk, mert kitörtünk a régi kereteink közül vagy még egy gyors "tisztogatás" megy végbe az új év kezdete előtt.

Az idei év "sztárja"

A kecske az egyik legrégebben háziasított állat, tűrőképességének köszönhetően igen elterjedt. Éppúgy megél a sík vidékeken, mint a sziklás, kietlen területeken. Az egyik leggazdaságosabb háziállat: viszonylag kis "befektetést" igényel, képes ott is élelmet találni, ahol a többi állat nem. Testtömegéhez viszonyítva rengeteg és igen értékes tejet termel, továbbá a húsa, szőre, bőre, trágyája is jól hasznosítható.
Intelligens, tanítható és a macska után a legönállóbb jellemű háziállat. Kedves, játékos természetű, sőt bizonyos mértékig együttműködő, hiszen könnyű fogatot is elhúznak, de ha bármilyen oknál fogva nincs kedvük a munkához, megtagadnak mindenfajta engedelmességet.

Miért fontos megérteni a kecske természetét? Mert a régi korok embere a hétköznapi jelenségekről mintázta meg a misztikus tanok szimbólumait. Vagyis ha átlátjuk ezt a mindennapi "működést", megértjük az elvontabb tartalmakat is.

A kecske kettőssége

Néhány leírásban a Kecske éveit igencsak szerencsétlen időszaknak bélyegezték. A szélsőséges felfogások azonban mindig távol vannak a valóságtól, ha minősítés nélkül vizsgálunk valamit, akkor az energia középpontjába kerülhetünk.
Ám a kecske a világkultúrát is megosztja: képviseli a vitalitást, a termékenységet, a bőségszarut, a hinduizmusban a legmagasabb önvaló megszemélyesítője, míg bibliai vonatkozásban a bűnöket testesíti meg: a mohóságot, a szexualitást, a kéjt. (2015 a tarot szerint az Ördög éve, így megint csak felfedezhetjük a párhuzamot a különböző rendszerelméletek között.)

Ez a kettősség, amit önmagunkban is felfedezhetünk. Az ítélkezés és a megítélés kettőssége. Rengeteg energiát felemészthet a mások dolgaival való foglalkozás ("ő miért sikeresebb, boldogabb, gazdagabb, elégedettebb, mint én?"). Másik oldalról rengeteg energiát nyerhetünk a követjük a kecske természetét. Vagyis felfedezzük a legapróbb dolgoknak a hasznosságát, kapcsolatot teremtünk a minket körülvevő világgal, a testünkkel, ha feloldozzuk magunkat a bűnbak szerepek alól.
A kecske óvatosan és körültekintően számítja ki a lépéseit (ezért tud biztosan haladni a meredek, köves hegyoldalon is), majd cselekszik. Ha elégedett, csendesen és békésen szemlélődik, ha baj van, mekegéssel jelez. Vagyis a problémáit teszi csak szóvá.

Míg a Ló a szabadságunkat korlátozó tényezőkre hívta fel a figyelmet, addig a Kecske a "nemszeretem" dolgoktól, a rutinoktól válik makaccsá. Megvédi személyes határait, nem lehet ráerőltetni semmit, amit nem önszántából tesz.

Felismerhetjük, hogy "bélyegeinket" mi akasztjuk a nyakunkba, és ezektől megszabadulva közelebb kerülhetünk kreatív énünk kibontakoztatásához, belső (és külső) gazdagságunk kiteljesedéséhez, saját természetünkhöz.

A belső harmónia

A Fa Yin energia szintén ezt erősíti. Előrelátó tervezéssel, a feszültségek eloszlatásával, rendteremtéssel nyugodt és harmonikus időszak elé nézhetünk. Lássunk tisztán, mit is szeretnénk. Onnan tudjuk, hogy jó úton haladunk, ha minden szinte magától alakul, a kihívások a képességeinkkel egy ütemben növekszenek.

A kibillent egyensúlyt fizikai és lelki szinten is mozgásképtelenség jellemezheti. Gyengének érezhetjük magunkat, örökösen tétovázhatunk, és ha nincsenek konkrét elképzelések, nem lesz mit megvalósítani.

A Kecske szorosan összekapcsolódik a Földdel, ezért ebben az évben hangsúlyossá válhat a táplálkozás, a mozgás fontossága, ezekre való odafigyelés segíthet visszaállítani a harmóniát.

Az év mottója akár ez is lehetne: "Az élet annyira szeret bennünket, amennyire mi szeretjük az életet."

Kecske-évek voltak

1907 február 13 - 1908 február 1.
1919 február 17 - 1920 február 19.
1931 február 17 -1932 február 5.
1943 február 5 - 1944 január 24.
1955 január 24 - 1956 február 11.
1967 február 9 - 1968 február 28.
1979 január 28 - 1980 február 15.
1991 február 15 - 1992 február 3.
2003 február 1 - 2004 január 21.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...