2015. augusztus 9., vasárnap

A cselekvésben rejlő erő: Mars az Oroszlánban

"A mese egyébként sem használja a "megvalósíthatatlan" fogalmát. Az ember olyan képességeit őrzi, amelyek nem ismerik a lehetetlent: ha a hős valamit el akar érni, megtalálja a megfelelő formát és segítőt a cél eléréséhez. A 'lehetséges' erői ugyanis nem rajta kívül, hanem benne vannak."
(Boldizsár Ildikó)


A hónap tüzessége fokozódik még egy kicsit. 2015. augusztus 9-én (éjjel 1 óra 33 perckor) a Mars is belépett a jegybe, így néhány napig a Jupiterrel együtt őrzik az Oroszlán két kapuját, míg az uralomban lévő Nap középen tartózkodik.

A Rák jegyében a Mars a múlt-csatáinkat hozta felszínre, az Oroszlánban pedig a jelen megélésére, az életörömmel teli cselekvésre tanít. Arra, hogy harcoljunk önmagunkért.

Elemek alkímiája: tűz és tűz

Az előző állomáson a Rák vize visszafogta, elfojtotta a Mars tüzességét (belül, érzelmi szinten forrongott), itt azonban két tűz-elem találkozik össze.
Tűz a tűzben jól érzi magát: kiáradó, heves, szenvedélyes, perzselő és lendületes, ám könnyen lehet túl sok a jóból.

"Olvassuk össze" a kétféle tűz képét:
Az Oroszlán tüze stabil, állandó és folyamatos meleget adó - mint a nap, ami szüntelenül árasztja magát a világra.
Egyenletes hőenergia - az, hogy ebből mit érzékelünk érzékelünk számtalan tényezőtől függ: a dőlésszögtől, ahogy a sugarak elérik a földet, a felhőktől, a széltől, de még az egyéni hőérzettől is.

A Mars leginkább egy szikrához, hirtelen fellobbanó gyufalánghoz hasonlítható. Gyorsan és vehemensen ég, mindent felfal, felemészt, és ha nincs mivel tovább táplálnia magát, belehal saját szenvedélyességébe.

Magyarországi olvasóimnak ezen a ponton nem kell túlerőltetnie a fantáziáját, ha a két (sőt három) tüzes istenséget szeretnék megtapasztalni. Elég, ha kimennek egy pár percre a szabadba. Kánikula van, a levegő forró és mozdulatlan, a növényzet kiégett. Már csak egy kipattanó szikra kell, és a tűz mindent elborít.
Futótűz, bozóttűz (GOT-rajongóknak: sárkánytűz) - lélektanilag nem más, mint a harag, a düh, az agresszió.

Oroszlánharc

Az Oroszlán Mars azonban megzabolázható. Tűz-ereje építő-teremtő akarattá válhat, ami képessé tehet bennünket az ihletett cselekvésre, a félelmekkel szembe néző, szív által vezérelt előrehaladásra.

Az elmúlt közel másfél hónapban akarva-akaratlan szembekerülhettünk azokkal a küzdelmekkel, sérelmekkel, amiket már jó ideje hordozunk-érleltünk magunkban.
A rák néma, az oroszlánt azonban félelmetes üvöltéséről is ismerjük. Nagyra nyitja a száját, kiengedi a hangját, vagyis szavaival, kiállásával nyíltan és egyenesen konfrontálódik.
A képlet Ikrek aszcendense és Szűz uralmi Merkúrja is erre próbál minket ösztönözni: beszéljünk!

Nem is olyan könnyű ez a feladat. Sokszor jóval egyszerűbb más érdekeiért fellépni, más csatáit megvívni saját harcaink helyett. Sokszor nem azzal üvöltözünk, aki kiváltotta belőlünk a haragot. Hazavisszük a munkahelyi stresszt és kiabálunk a házastárssal, a gyerekkel, vagy az otthoni feszültséget zúdítjuk a munkatársakra, a vevőkre.

Ok nélkül kötekedünk, veszekszünk, erőszakoskodunk, féltékenykedünk, osztjuk egymást - miközben rettegünk a valódi indulatoktól, szenvedélyektől.
Pedig az indulat szóban ott van a kulcs: indulj!
Túl nagy a nyomás, és ha nem engedünk ennek az ösztönzésnek jön a feszültség, a magas vérnyomás, az állandó idegeskedés, végül pedig a kiégés.

Az Oroszlán hatalma: az önuralom. Az önuralom nem elfojtott agressziót jelent. Nem... Ő kiereszti a hangját ha szükséges, harcol azért, ami megilleti. Ott és akkor áll ki saját magáért, amikor helye is ideje van. A természetes megvalósító erő kapcsolódik össze a magabiztos határozottsággal.

A Szaturnusz tanításai most sem maradnak el: az egyenesség, a nyíltság, a bátorság, a célirányosság egy trigon által támogatott, míg a szőrszálhasogatás, a félrebeszélés, a mások kritizálása és az önbizalomhiány kvadrátot kap tőle. Választhatunk - és majd meglátjuk, hogyan reagál a környezetünk, a világ.

Ezt üzeni az Oroszlán Mars: merd őszintén megmutatni magad. Szavakkal, tettekkel. Legyél JELEN az életedben. Fedezd fel magadban a "lehetségeshez" szükséges erőt. Hiszen benned is ott van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails