Ugrás a fő tartalomra

Magam adom

Telihold és teljes holdfogyatkozás a Mérleg havában

"Nem sürgetem, nem várom
Nem bántom és nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam, magam adom,
Megadom, megadom, neki megadom magam"
(Quimby: Magam adom)

Újabb, több szempontból is izgalmas égi eseményhez érkeztünk.
A holnapi telihold egyben teljes holdfogyatkozás is lesz, amit utoljára Magyarország területéről 2011. júniusában figyelhettünk meg (ráadásul tízmilliószoros nap is volt akkor).

Idén már kijutott nekünk egy teljes, ám rendkívül rövid fogyatkozásból, igaz, abból a látványból csak a déli féltekén élők egy szűk csoportjának jutott.

A telihold képlete és a holdfogyatkozás adatai

Időpont: 2015. szeptember 28, 4 óra 50 perc

Maga a holdfogyatkozás hajnali 2 óra 11 perckor kezdődik és egészen napfelkeltéig látható.
A csúcspontot a képlet időpontjában éri el.
Maga a fogyatkozás igen lassú folyamat, csillagászi megszállottsággal végig élvezhető, de kezdő hold-lesőknek a teljesség megfigyelését javaslom. Vagyis öt óra körül kukkantsunk ki az ablakon.

A csillagászati látnivalók mellett asztrológiai csemegéket is tartogat a telihold. Már maga a fogyatkozás is izgalmas, hiszen a holdcsomópont-tengely kapcsolódik össze a Nappal és a Holddal. Ám most a Fekete Hold Lilith tengelye is együtt áll ezzel az egésszel. Párkapcsolati érintettség a köbön!
Egzakt Szaturnusz oldással - remélem, ez másokat is felvillanyoz!
Hogy jobban értsük, mi és milyen irányba zajlik, előbb visszafelé kell lapoznunk. Nem megyünk messzire, csak az előző holdfogyatkozásig.

" Régi - akár karmikus, akár családi vagy személyes élettapasztalatból hozott - lelki minták lebontása történik. A három, bár sokszor különbözőnek látszik, itt és most, bennünk ölt testet. "Nagyon zajlik." Ez persze nem jelenti azt, hogy varázsütésre heppiendesre fordul az életünk. De tartsuk szem előtt: a múlthoz való viszonyulás táplálja a jelent és formálja a jövőt. Nem árt tudni, hogy a mostani elhatározásoknak, döntéseknek piros tollal és kiemelőfilccel aláhúzott jelentősége lesz." (Teljes cikk: Égi-földi alkímia)

Hozzád az út rajtam keresztül vezet

Az emberek életében általában három nagy kimozdító, illetve motiváló erő létezik: a kapcsolatok (elsősorban a szerelmi életünk és a családi viszonyaink), anyagi helyzetünk (ami magába foglalja a munkát, a hivatást és a pénzügyeket) és az egészségi állapotunk.
Ha ezeken az életterületeken megborul az egyensúly, vagyis veszteségélmény, haláleset, diszkomfort-érzet társul hozzájuk, nagy erőket mozgósítunk, hogy visszaállítsuk a harmóniát.

Most a párkapcsolatok vannak teliholdas reflektorfénybe állítva.

Kapcsolatok alatt rögtön a másikra gondolunk.
Arra, aki hiányzik az életünkből, mert még nem találtuk meg az igazit.
Arra, akit épp most ismertünk meg, és félpercenként a telefonra pillantunk, mert várjuk, hogy felhívjon.
Vagy arra, akit életünk társául választottunk, és közös célokat követve haladunk az úton.
Vagy arra, aki folyton felbosszant bennünket, mert szanaszét hagyja a lakásban a levetett ruháit, nem csukja le a vécé tetejét és középről nyomja ki a tubusból a fogkrémet.
Esetleg arra, akiről épp a minap derült ki, hogy megcsalt bennünket, akitől szabadulni akarunk, de sehogy sem tudunk...

Kapcsolataink arca bármilyen lehet. De ők csak a tükreink, mi vagyunk azok, akik belenézünk a tükörbe. H. Traugott Lilith könyvében így fogalmaz: "Medusza tudta, hogy el van átkozva: elvarázsolt tekintete rá is erősen hatott. Ráismert, és kővé vált tőle. De szüksége volt Perszeuszra, aki levágta a fejét. Megváltáshoz szüksége volt egy másik emberre, még akkor is, ha ez fájdalmas megváltás volt. (...) Gyakran vannak fájdalmas tapasztalatok a párkapcsolatokban, de ha ezeken átmegyünk, akkor sokszor felismerjük, hogy szükségünk volt ezekre a tapasztalatokra tudati fejlődésünkhöz."

A mostani holdfogyatkozásos-lilithes Kos-Mérleg telihold éppen ezekről a múltbéli élményeinkről szól. Sokszor kapcsolatainkon keresztül vezet az utunk önmagunk felé, és önismerettel kerülünk közelebb másokhoz.
Minél közelebb vagyunk önmagunkhoz, annál közelebb a másikhoz is.
Mert ha ismerem magam, akkor magam adom...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...