Ugrás a fő tartalomra

Házassági évfordulós ajándékok

„Egy kapcsolat olyan, mint ahogy a folyók, a vizek egyesülnek – a folyamat fokozatosan történik meg, mielőtt a tengert elérik. Különbözőek a gyökereitek, ahonnét eredtek, s útközben bizonyos részeitek megtalálják egymást… azután újabb és újabb részek egyesülnek nagyobb folyókká a lelketekben, ahogy telnek az évek. Soha többé nem lesztek már az a kis ér, aki voltatok… de cserébe Tiétek az óceán. Az ember, aki legyőzi a társát, az sosem jut el a tengerhez.”

(Paeli Suutari: A Suutari levelek)


Május elsején (míg mielőtt az valami univerzális tréfa folytán a munka ünnepévé vált volna), az emberek a szerelmet és a virágba borulást ünnepelték. A régi korokban a legtöbb esküvő épp ezért májusra esett, hiszen ilyenkor, a Bika havában, Vénusz istennő uralkodik, és ez külön áldást jelentett a megkötött frigyekre.

A kelták hatalmas, ragyogó tüzekkel Beltane-t ünnepelték, nálunk szokás szerint a legények májusfát állítottak a hajadon lányok udvarára.

Távol-Keleten ősrégi hagyomány az esküvőn egy dobozt ajándékozni a fiatal párnak. A doboz a kapcsolatuk leendő története, amit ők maguk töltenek meg tartalommal. Évről évre közösen helyeznek el benne egy-egy apróságot, amivel megerősítik, gazdagítják kapcsolatukat, áldást és szerencsét kérnek az új közös évre.*

1. év: PAPÍR

Az üres lap egy lehetőség, rajtunk múlik, mit írunk, rajzolunk rá. Ha úgy érzitek, közös életetek során szükség van az újrakezdésre, csak vegyétek ki a dobozból ezt a papírt, írjátok rá mindazt, amit el szeretnétek felejteni, égessétek el, és ajándékozzatok egymásnak egy-egy új, tiszta papírlapot.
A saját, közös életeteket együtt írjátok-varázsoljátok!

2. év: PAMUT

A pamut a hétköznapok egyszerű szépségére és az életbe vetett bizalomra emlékeztet titeket.

3. év: BŐR

A bőr az újjászületést, a változást, a türelmes kivárást jelenti, melyből évről-évre megszületik a magasabb szintű harmónia.

4. év: SELYEM

A selyem az anyagi világ finom megvalósulása, melynek birtoklása hatalom, de valódi élvezete az érintésben rejlik.

5. év: (BONSAI) FA

A fa két különálló sors összefonódása. Már vannak közös gyökereitek, törzsetek egyazon életúton fejlődik, és a közös lombkoronával együtt nyújtóztok álmaitok felé.

6. év: CUKOR

A szerelem az élet édessége. A cukor arra emlékeztessen benneteket, hogy mindez ott rejlik bennetek, sosem kívül kell keresni azt, ami megédesíti az életeteket.

7. év: GYAPJÚ

A gyapjúból bármi lehet: puha takaró, díszes szőnyeg, de kitartásotok, türelmetek és munkátok eredménye, hogy szép lehetőségeket szőjetek belőle.

8. év: SÓ

A só a halhatatlanság, a megronthatatlanság szimbóluma, ami megtisztít és távol tartja az rossz szellemeket. Jelképezi mindazt, ami nélkülözhetetlen az életben.

9. év: SZALMA

A szalma a hasznos termésből visszamaradt szár, amit arra emlékeztet, hogy az értéktelennek vélt, feleslegesnek hitt eseményekből is lehet háztetőt építeni, kosarat fonni.

10. év: ÓN

A Jupiter bolygó szimbóluma. Az ónból készült amulett szerencsét, gazdagságot, kiteljesedést, bőséget, jó létet, sikert és növekedést hoz az életbe.

11. év: RÉZ

A réz a Vénusz bolygó szimbóluma, ami átsegít a kapcsolat erőpróbáin, kiegyenlíti az ellentéteket, feleleveníti a szerelmet.

12. év: ACHÁT

Az achát összeszedettséget, realitásérzéket, gyakorlatiasságot, oltalmat és védettséget nyújt, biztosítja az istenek kegyét, akik a föld termékenységéről gondoskodnak.

13. év: CSIPKE

A csipke mintája – hasonlóan az élet mintázatához – készítése közben alakul, a részletekre való odafigyelésen múlik könnyedsége, légiessége, finomsága, szépsége.

14. év: AMETISZT

Az ametiszt a mértékletesség és a hűség szimbóluma, áldást, békességet, boldogságot hoz, segít magatok mögött hagyni a veszteségeket és elvezet titeket a bizonyosság felé.

15. év: HEGYIKRISTÁLY

A hegyikristály tiszta, mint a friss forrásvíz, a belőle faragott gömböket mai napság is Japánban a családi harmónia és a béke megóvására, az otthon oltalmazására használják.

16. év: TOPÁZ

Míg a hegyikristály a kővé vált víz, addig a topáz a kőbe zárt tűz, fellobbantja a kihűlt parazsat és lecsillapítja a forrongó, túlfűtött kedélyeket.

17. év: PORCELÁN

A porcelán a kerámiák legértékesebb anyaga, a kapcsolat értékességére és törékenységégre emlékeztessen titeket, ezért, mint a legféltettebb teás csészét alázattal óvjátok a másikat.

18. év: (ELEFÁNT)CSONT

A(z elefánt)csont a múlt emlékezete, azt jelenti, merjetek együtt élni az emlékeitekkel, egyszerre tisztelve, szeretve és túlhaladva azokat.

19. év: CIRKON (HIACINT)

Indiában a hiacintot „rahuratkának” nevezik, annak a híres sárkánynak a tiszteletére, amely a nap- és holdfogyatkozás 19 éves ciklusait irányítja és a karma kerekét forgatja.

20. év: BRONZ

Az ezüst és az arany a legértékesebb fém, de a rituális eszközök anyaga a bronz, amiben az élet értelmének átlényegítése történik.

21. év: HOLDKŐ

Az ázsiai kontinensen úgy tartják, hogy a legszebb holdköveket a dagály veti partra, amikor a nap és a hold különlegesen harmonikus kapcsolatba kerül, ami minden 21 évben fordul elő. Ez az esemény az alapja annak az angol kifejezésnek – once in a blue moon – amely azt jelenti: hébe-hóba, igen ritkán. Ilyen kincs, a 21 éve tartó házasság is.

25. év: EZÜST

Az ezüst a Hold szimbóluma. A tisztaság, az őszinteség, az isteni bölcsesség és a hűség megtestesítője. Kínában a Tejút neve Égi Ezüstfolyó, ami a halandót és az örökkévalót köti össze.

30. év: GYÖNGY

A gyöngy a kozmikus élet, annak kezdetét és törvényét képviseli. Ritkaság, érzékenysége, törékenysége teszi a legfőbb értékek megtestesítőjévé.

35. év: JÁDE

A jáde Kínában az öt legfőbb erény testesíti meg: az irgalmasságot, a szerénységet, a bátorságot, az igazságot és a bölcsességet. Tökéletes és elpusztíthatatlan. A Mennyek Ékszere.

40. év: RUBIN

A rubin a szenvedélyes szerelem köve, az érzelmek csúcspontja, betetőzése. Kínában Buddhának, Indiában Krisnának ajánlották áldozatul.

45. év: ZAFÍR

A zafír a nyugalom és az elmélyültség köve. Keleten úgy tartják a Föld is egy hatalmas zafíron nyugszik, az ég kékje ennek tükröződése.

50. év: ARANY

Az arany a Nap szimbóluma. Az életadó erőt, a tökéletességet, a maradandóságot jelképezi és a Világmindenség lényegét világítja meg.

55. év: SMARAGD

A smaragd az újjászülető természet, az isteni kegyelem és nagylelkűség szimbóluma. Védelmez, megnyugtat és feltárja az eljövendőt.

60. év: GYÉMÁNT

A gyémánt a ritkaság, a legyőzhetetlenség, a megvilágosodás, az abszolútum szimbóluma. Az összetörhetetlen, örök érvényű igazság megtestesítője.

*Ezt a történetet én írtam, esküvői ajándékba.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...