végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb."
(Keresztury Dezső)
Régen tettem közzé olyan bejegyzést, ami nem valamilyen asztrológiai aktualitás kapcsán született. De ez a téma motoszkál bennem egy ideje, hol eltűnik, hol előbukkan, talán most van itt az ideje, hogy kiírjam magamból.
Ahogy én látom, más nemzeteknek valahogy jóval könnyebben megy nacionalitásuk felvállalása. A nemzetiség érték, összetartozás, de nem feltétlen jelent kirekesztést. Az ünnepek alkalmával kitűzött zászló az adott nap formalitása és nem hivalkodás.
Bár lehet, hogy ez csupán a látszat, nem élek máshol, nem vagyok más bőrében. Magyarként azonban sokszor érzem a megosztottságot: hiányzik a tiszta, megkülönböztetés nélküli jelentése a piros-fehér-zöld színeknek.
Magyarnak lenni számomra nem külsőség. A részem.
Részem ez a csodálatos és különleges nyelv, amivel nap mint nap szóban és írásban játszadozhatok, anélkül, hogy unatkoznék mellette. Ez a védett, gazdag, termékeny és sokszínű vidék, Budapest a mindig elvarázsoló fényeivel, ahol a régi és az új eklektikája sajátos harmóniává olvad össze. A magyaros ízek, a frissen sült kenyér illata, a bográcsban főtt ételek füstös zamata, a tavasz eprek harsány piros színe, az anyák napi orgona. Részem az ezerarcú múlt, de nem a folyton felemlegetett veszteségével és fájdalmával. Inkább a minket formáló tapasztalatokkal, hiszen az a sok minden, amin keresztülmentünk, nem csak elvett, de épített, csiszolt is minket.
Szeretem, hogy magyar vagyok, és szeretem, hogy mások: mások. Tetszik az arab nyelv ezeregyéjszaka-dallama, a mediterrán ételek egyszerűsége és a francia konyha kifinomultsága, a japán emberek mentalitása, a cigányzene szabadossága, a thaiok mosolya, Bhután népének környezettudatossága és sorolhatnám napestig.
De ahhoz, hogy mások különbözőségét elfogadjuk, elengedhetetlen az önismeret. Nem csak individuálisan, hanem nemzetiség szintjén is. Ahogy Márai mondta: Tükörbe sokáig kell nézni...
A tükör tükröződése
A tükörben minden fordítva van. Ha a jobb kezedet emeled fel, tükörképed a balját fogja. Sosem látjuk magunkat, mindig csak a tükörképünket.Magyarországon sok minden fordítva van.
A karikagyűrűt házasság után a jobb kezünkön hordjuk, míg a legtöbb országban a balon. Úgy tartják, a bal kéz gyűrűsujjától fut egy meridián közvetlenül a szívhez. A jobb kezet viszont könnyebb a szívünkhöz emelni és tudatosan megerősíteni az ígéretünket.
Mégis oly sokszor feledkezünk meg erről egy kapcsolatban!
Rendkívül fontosan a gyökereink. Őseinket magunk elé helyezzük, hiszen a családnevünk "vezet" bennünket, míg utónevünk a saját "keresztünk". Ehhez hasonló névsorrend csak néhány keleti népnél fordul elő; nyugaton a személyes identitás megelőzi a családét.
Mégis a családi értékek oly könnyen széthullanak, nem visszük tovább az otthon emlékezetét. Pedig családfánk felrajzolása, gyökereink felkutatása segíthet önmagunkat is megérteni.
Az idő a múlttól vezet minket a jövő felé. Hiszen előre írjuk a legnagyobb egységet, az évet, majd a hónap következik, végül a nap. A legtöbb nyelvben az év kerül a dátum végére.
Mégis beleragadunk az elmúlt évekbe, hiába terel bennünket a nyelvhasználatunk előrefelé.
Hiába az eredetünk, mégis oly gyakran megfeledkezünk kreatív, inspiratív, intuitív képességeinkről! Kesergünk, hogy milyen tehetségesek is vagyunk, miközben elfelejtünk álmodni és álmokat valóra váltani.
A "magyar" szóban visszacsendül a perzsa "magi-ar", a mágus, a gyógyító, a jós. Úgy is hívjuk a varázs-lót, hogy táltos. Mágus, aki képes imaginálni - elképzelni - a jövőt.
De ott van bennünk a "mag" is, amit megfelelő földbe vetve, gondozva terebélyes életfává növekedhet.
A görögök a kentaurokat az ázsiai lovas népekkel hozzák összefüggésbe, akik úgy ülték meg a lovakat, mintha a törzsük belőle sarjadt volna. Asztrológiai értelembe a Nyilas jegyhez tartoznak a lovas nemzetek: mint az ősmagyarok, a mongolok vagy az észak-amerikai indiánok. Mindhárom kultúrára jellemző a szenvedélyesség, a természetközeliség, a szabadságvágy és a mágikus sámáni tudás.
Ha nem óvjuk a természetet, nem tiszteljük az állatokat és ezzel saját természetünket áruljuk el.
A Nyilas népekben ott van a képesség, hogy egyszerre legyenek ösztönösek és szellemiek.
Mégis hol egyik, hol másik szélsőség között "vergődünk", beleragadunk az egyoldalú anyagias gondolkodásba vagy túlspiritualizálódunk.
A tükörbe nézve mi, magyarok a tükrünk tükörképét látjuk.
Tükörmágia
"A tükör mágiája az egyik legősibb mágia a világon. Nem véletlenül bukkan fel gyakran meseelemként is. Gondoljunk csak a legismertebbre - Hófehérkére - ahol a sötét lelkű királynő egy tükrön keresztül tekintett ki a világra. Alice Csodaország után Tükörországban is látogatást tett. Gyakori továbbá, hogy a családtól elszakadva a mesehősök tükrön keresztül kommunikáltak az otthoniakkal (Szépség és a szörnyeteg). Ez utóbbi elem a Harry Potterben is megjelenik. De nem csak a mesebeli szereplők használják dimenzióutazásra ezt az eszközt, sámánok, mágusok is alkalmazták erre a célra." (Teljes cikk: Tükörkristályok-kristálytükrök)
Mivel a tükörben nem egy valós képet, hanem lelkünk kivetülését láthatjuk meg.
Az ókori mítoszok szerint a lelkeket tükörrel lehet csapdába csalni, majd oda bezárni.
Lehetséges, hogy a magyarság kollektív lelke is a tükör fogságába került és elfeledkeztünk róla, hogyan is nézzünk magunkra?
A tükör szavunk török eredetű, és a "teker" - tér, megtér, visszatér - szavakkal is összefüggésben van. Talán végre vissza kellene térni önmagunkhoz és nem a kivetüléseket meglátni a tükörben? Vajon segíthet ebben, ha felismerjük, tiszteljük és életre keltjük magunkban mindazokat a tulajdonságokat, amik magyarként az örökségünk részét képezik?
Apu, ezt az írást neked ajánlom...